0

Problémás forgatások II.

Jó régen, hét évvel ezelőtt volt már egy hasonló cikkünk ugyanebben a témában, s mivel azóta bőven gyűlt alapanyag, lássuk, milyen filmeket szült meg a szokásosnál is nehezebben Hollywood! Érdekes megfigyelni, hogy egyrészt szinte kizárólag nagy franchise-ok környékéről érkeznek ilyesféle hírek, másrészt pedig hogy a stúdiók mennyire különbözőképpen kezelik az ilyen ügyeket. Hiába ugyanis a szinte már paranoiás titkolózás (vízjeles, színezett forgatókönyv, zárt forgatás, titoktartási szerződés a stábbal, félrevezető marketing stb.), a közösségi médiának köszönhetően egyre több zűrös forgatásról tudunk meg részleteket. Az alábbi lista persze épp emiatt nem teljes, kommentben jöhetnek a kiegészítések!

írta Nikodémus

Az új mutánsok (2020?)

Kezdjük is mindjárt az X-Men legfrissebb felvonásával, melyet, noha lassan már három éve dobozban van, mindeddig még csak be se mutattak. A szövevényes történetben nagy szerepet játszik a sima pech is: még hat éve, 2014-ben kezdte fejleszteni a New Mutants-adaptációt Josh Boone rendező (Csillagainkban a hiba) és Knate Lee író-producer, a horroros hangvétel megtetszik a Fox képregényügyi főnökének, Simon Kinbergnek. Az X-Men: Apokalipszis gigabuktája után a stúdió beijed, és félrerántja a kormányrudat: jelenkorivá teteti a sztorit és PG-13-asra akarja enyhíteni a horror-hangvételt. Ehhez újabb írókat vonnak be. Boone kétségbeesve figyeli a folyamatokat, de marad rendezőként, és leforgatja a filmet 2017 derekán, majd az őszi tesztvetítéseken állítólag jól szerepel a nyersvágat. Az Az sikere miatt a Fox meggondolja magát, és visszahorrorizálná a már elkészült alkotást: pótforgatásokat tervez be, így ugrik a 2018. áprilisára tervezett premierdátum. Bizonyos hírek szerint nagy a baj: teljesen újra akarják forgatni a mozit, és a 2019. februári bemutató átkerül augusztusra, majd közbeszól a Disney Fox-felvásárlása – egy teljes évig áll a produkció. A 2020. áprilisra tervezett premier kapcsán Boone azt nyilatkozza, hogy veszélyben volt a mozis debütálás (a Hulu is felmerült állítólag), de érdemi pótforgatást végül nem végeztek (a tiniszereplők gyors változása miatt), és büszke a végeredményre. A koronavírus-járvány most keresztülhúzza ezt a dátumot is, egyre valószínűbb a Disney+-os bemutató. A hányatott sorsú film pedig minden bizonnyal végleg lezárja az X-Men franchise Disney-mentes korszakát.

Innen nehéz lesz felállni…

Star Wars: Skywalker kora (2019)

Folytassuk egy olyan filmmel, amely normális ügymenet mellett is rajongók millióit tartaná lázban, hát még így, hogy a Disney látványosan beleszólt a produkcióba. Indult azzal, hogy Colin Trevorrow-t (Safety Not Guaranteed, Jurassic World, Book Of Henry) 2017. szeptember elején kirúgják a film éléről, az ok állítólag: nem tudott eléggé erős szkriptet leszállítani. Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök (ő még elő fog kerülni többször) kreatív nézetkülönbségekre hivatkozik, Jack Thorne közben foltozgatta a menthetőt. JJ. Abrams vette át a kormányrudat Chris Therrio íróval, és rendben lement a marketing. Az újabb gyanús jel az volt a nagyközönség számára, hogy Abrams a bemutató környékén messze nem mosolygott annyit, mint a 4 évvel ezelőtti Az ébredő Erőnél, és figyelmeztetett, a Skywalker kora megosztó film lesz, amit nem fog minden rajongó szeretni. Hát, a rajongók meglepően egységesek voltak az új filmmel kapcsolatban: utálták. A stúdió valószínűleg beijedt Az utolsó Jedik ellentmondásos fogadtatásától, és a kockázatkerülés jegyében folyton beleszóltak Abramsék munkájába. Az utólag kiszivárgott hírek szerint a stúdió erőltette Palpatine visszatérését, Rian Johnson történetszálainak hanyagolását és a Jedi visszatér dramaturgiájának újrafelhasználását. Abramsék sokszor a forgó kamerák árnyékában írták újra a jeleneteket, és ez a kapkodás meg is látszik a buta, videójáték-cselekményű, összecsapott végeredményen. A film nagy nehezen összeszenvedte a milliárdos bevételt, és megerősítette a Lucasfilmet abban, hogy hagyja végre a Skywalker-történetet.

Annyi utózönge tartozik még az ügyhöz, hogy később kiszivárgott egy forgatókönyv és pár koncepciós vázlat, amit Colin Trevorrow a saját tervezetének ismert el. Hát, egészen más film lett volna…

Abrams magyarázza, magyarázza…

Solo: Egy Star Wars-történet (2018)

Han Solo mitológiáját veszélyes dolog megráncigálni, ám a Phil Lord-Chris Miller alkotópáros Kasdan apó és fia forgatókönyvével felszerelkezve ideális választásnak tűnt. Aztán 2017. júniusában robbant a bomba: a forgatás kellős közepén kitették a rendezőpáros szűrét. Mindenki sok sikert kívánt egymásnak, és elegánsan próbálta intézni a dolgot, ám a kiszivárgott hírek szerint Lord és Miller nem igazán ragaszkodott Kasdan forgatókönyvéhez, és a forgatáson kissé átmentek Ace Venturába. Emellett Alden Ehrenreich színészi játékával is problémák adódtak. A fedélzetre lépő Ron Howardot a stáb üdvrivalgással fogadta, de hogy pontosan mekkora részét forgatta újra a Solo-filmnek, azt máig nem tudni. A fiatal Han Solo kalandjai végül egy kellemes akciómozi lett, ám a rosszul ütemezett marketing és Az utolsó Jedik közelsége miatt csupán 392 millió dollárt termelt – a Star Wars-mozik történetében ez egyértelmű bukás.

Csendes feszengés…

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet (2016)

A Disney-éra első önálló SW-története zökkenőmentesen indult, aztán rázósan folytatódott: Gareth Edwards (Monsters, Godzilla) igazi háborús mozit forgatott le rengeteg pluszjelenettel, aztán a vágás során kapcsoltak, hogy nincs is igazi befejezése a mozinak. Kennedy Tony Gilroyt hívta meg az utóforgatásokra és a vágásra, Edwards pedig kénytelen volt jóképet vágni ahhoz, hogy elképzelését alaposan átszabják. Az első trailerek képanyagának jó része be se került a végleges filmbe, és bár a bemutató idején sokan fanyalogtak a papírmasé-karakterek miatt, a Zsivány Egyest általános örömködés fogadta – az egymilliárdos bevétel is ezt támasztja alá. Edwards pedig azóta se ment nagyköltségvetésű projekt közelébe.

Amikor a rajongó rájön, hogy becsapták.

Az Igazság Ligája (2017)

Oldalakat lehetne teleírni azzal a kínlódással, amit a Warner művel az újkori DC-képregénymozik körül (itt meg is tettem), és a Justice League-mozi mindennek az állatorvosi lova. A teljhatalommal felkent Zack Snyder folytatni akarta a megalomán-műanyag-darkos vízióját (Batman Superman ellen), ám a Suicide Squad (lejjebb tárgyalt) buktája és a stúdió irányváltása miatt kénytelen volt háttérbe vonulni. Személyes tragédiája, hogy nevelt lányának épp akkoriban bekövetkezett öngyilkossága tetézte bajait, így a félkész mozi gyakorlatilag rendező nélkül maradt. Gyorsan leigazolták a szabadon csellengő Joss Whedont, aki (újra)írói rutinját bevetve átszabta az egész cselekményt, és tulajdonképpen újraforgatta a teljes filmet. Hogy használt-e Snyder-anyagot (és milyen mértékben), már nem tudjuk meg. A stúdió erőltetésére kétórás játékidőbe passzírozták a történéseket, kapkodó CGI-jal odakenték a vászonra Steppenwolfot, az Avengers-féle csapattag-csipkelődéseket meg vegyesen fogadta a közönség. A teljesen szétcincált és újra összevarrt filmszörnyet 658 milliós bevétellel jutalmazta a közönsége, ami a bevallott büdzsét (marketinggel együtt) alig-alig haladja meg.

Érdekes utózönge, hogy rajongók között elindult a #ReleaseTheSnyderCut mozgalom, amibe beszállt néhány résztvevő színész és az egykori rendező-franchise-főnök is. Továbbra sem tudni, létezik-e egyáltalán egy ilyen vágás, a stúdió hallgat, a rajongók pedig egyfajta képzeletbeli vágybeteljesítésként áhítoznak rá. Talán az HBO Max streamingcsatorna indulásával…

Te elképzeled, én megváltoztatom…

Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016)

Az alapötlet ígéretes volt: sakkban tartott szupergonoszokkal megmentetni a világot, akik közben egymással is cívódnak, de azért felfedik lágy szívüket. Nos, David Ayer író-rendező magnum opusnak szánt műve enyhén szólva félresiklott. Állítólag már a forgatókönyvvel is problémák voltak, majd az összevágott film tesztvetítéseinek borzasztó eredményeit látva a Warner bepánikolt, és saját trailervágó csapatával (!) igyekezett újravágni a mozit, masszív pótforgatással. Ennek során többek között viccesnek szánt karakter-bemutatkozásokat és teljesen új befejezést kapott a sztori, Jared Leto felhájpolt Joker-alakítása meg nagyjából ment a kukába. A teljesen zavaros filmtől epét hányt a rajongótábor és a kritikusok, mégis összeszedett 747 milliót, a stúdió kínjaira azonban a 2017-es Wonder Woman meglepő sikere volt az igazi gyógyír. Ekkorra már fel is adták a komor hangulatú világépítést, és elengedték a gyeplőt.

Az már csak érdekes adalék az utótörténethez, hogy a Marveltől kirúgott (majd később visszavett) James Gunn írja és rendezi az újrapozícionált remake/folytatást.

Mutatom, arra lőjetek! Ja, mégse…

Fantasztikus négyes (2015)

A világ kétkedve figyelte, ahogy a Fox stúdió az X-Men-producer Simon Kinberg vezényletével belevágott a Fantasztikus négyes újramesélésébe. A 2005-07-es két mozifilm az akciózásokon és Jessica Albán kívül nem sok jó emléket hagyott maga után, a rebootot pedig a szépreményű Josh Trank rendezőre (Az erő krónikája) bízták. Jeremy Slater forgatókönyvét azonban alaposan át kellett írni, Trank pedig a hírek szerint eléggé indolensen viselkedett a forgatáson. Bezárkózott, nem kommunikált, és sokat pepecselt a felvételekkel. Kinberg közbelépett: kirúgták a rendezőt (aki egyúttal a harmadik Star Wars-szólófilm fedélzetéről is repült), és a meglévő anyagokból próbálta összelegózni a filmet. A bemutató előtt egy nappal Trank kitwittelte, hogy a kész film egy sokkal-sokkal jobb eredeti változat vérszegény utánzata, amit a a világ a stúdió jóvoltából sajnos soha nem fog megismerni. Ezzel a beszólással gyaníthatóan örökre elvágta magát az összes álomgyári producer szemében, a teljesen inkonzisztens film pedig látványosan megbukott a mozipénztáraknál.

Itt még minden simán ment…?

Hangya (2015)

Edgar Wright nem az a fajta, akit könnyen lehet irányítgatni. Még a Marvel-őrület indulása előtt kezdett dolgozni saját Hangya-adaptációján, Kevin Feige pedig megpróbálta megszelídíteni a rebbelis rendezőt azzal, hogy felengedte irományával együtt a fedélzetre. Telt-múlt az idő, és az MCU egyre növekvő hatalmú ura rendre erősen sugallt forgatókönyvi javaslatokkal állt elő, majd el is szedte Wright kezéből a szkriptet, és egy háromtagú írócsapattal újraíratta. Wright erre berágott, és pár héttel a forgatás kezdete előtt kilépett régóta dédelgetett projektjéből. Peyton Reed vezényelte végül le engedelmesen a melót, a film pedig nem váltotta meg a világot, de tisztes siker lett. Hogy mi és hogyan alakult volna másképp Wright verziójában, máig találgatjuk.

Namostakkormivan?

Bosszúállók: Ultron kora (2015)

A Marvelnél nem fenékig tejfel az élet; bizonyítja ezt a kasszarobbantó Joss Whedon későbbi vesszőfutása is, aki az első Bosszúállók aranycsináló geekpápájaként kiábrándultan távozott a második rész elkészülte után. A felek hivatalos nyilatkozataikban dicséretesen visszafogták magukat, Whedon viszont a promóciós körúton nem tett lakatot a szájára, és olyasféléket nyilatkozott, hogy durván megnyirbálták az elképzeléseit. A kész mozi részben igazolja meglátásait: egy kapkodó, több szempontból kifejtetlen, felemás látványfilm lett, a bevételekkel viszont nem volt gond.

Viszlát!

Thor: Sötét világ (2013)

Kenneth Branagh, az első rész rendezője még a bemutató idején nyilatkozta, hogy várjunk egy kicsit a folytatással, Feige-nak azonban ez nem volt ínyére, Don Payne már körmölte a forgatókönyvet. Branagh jobbra el, Brian Kirk balról be, majd állítólag Natalie Portman javaslatára Patty Jenkins kapott lehetőséget a rendezésre. Pár hónappal későbbi távozásáról a rendezőnő utólag azt mondta, élete legrosszabb élménye volt az alkotói folyamat a stúdió folytonos be(le)szólásaival, a forgatókönyv cincálásával. Portman szintén utalt a színfalak mögötti sajnálatos kötélhúzásra. Végül Alan Taylor (Trónok harca-sorozat) lett a befutó, a megvalósult film azonban inkább egy összefércelt, igénytelen iparosmunka benyomását keltette. Az épülő Marvel-moziverzum azonban még ezt is elbírta.

Megint rendezőt váltunk, értem?!

+ Az ember, aki megölte Don Quijote-t (2018)

Terry Gilliamnek legendásan nincs szerencséje sem a forgatásokkal, sem a nagystúdiókkal. Számos problémás projektje közül a Don Quijote-film emelkedik ki, amelynek gyökerei még 2000-be nyúlnak vissza. Jean Rochefort a főszerep kedvéért hét hónapig tanult angolul, majd balesetet szenvedett, a forgatás másnapján pedig egy hatalmas áradás pusztította el az egész díszletet, ráadásul a táj jellegét is megváltoztatta, lehetetlenné téve a korábban leforgatott anyag használatát. A projekt egy hét alatt a földbe állt, erről később egy dokumentumfilm is megjelent La Mancha eltévedt lovagja címmel. Gilliam a biztosítóval kezdett hadakozás közben leforgatta a Grimm-et (szintén nem problémamentesen), a Tideland-et és a Doctor Parnassust (itt Heath Ledger tragikus halála okozott fejtörést), majd 2008 környékén végre kapott 15 millió dollárt az egykori károk miatt. Johnny Depp, majd a Robert Duvall-Ewan McGregor páros lett volna a főszereplő, aztán 2015-ben már Jack O’Connell és John Hurt állt a fedélzeten, miközben Gilliam kínkeservvel próbálta összehozni a pénzügyi hátteret. Végül 2016-ban összeállt minden: Adam Driver és Jonathan Pryce főszereplésével leforgott a film. Még a 2018-as Cannes-i bemutató előtt az egyik finanszírozó beperelte a producereket, és miközben a rendező stroke-kal épp kórházban lábadozott, az Amazon is kihátrált a projektből. Végül jóra fordult minden: Cannes-ban debütált a film, Gilliam pedig felsóhajthatott: mégis végetért a Don Quijote-átok.

Nyugi, végigcsinálom, ha beledöglök is!

Most Ti jöttök!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *