2

Távozz tőlem, Sátán (Deliver Us From Evil)

tavozztolem

Az élet írja a legjobb történeteket! Ebben valószínűleg egyetértünk. De a filmipar képes gyatra forgatókönyvet kreálni a megtörtént esetekből. Ezt a véleményt Hollywood már nem igazán osztja. De mindig akad néhány valós sztori, amiről úgy érzik, hogy jól mutatna a vásznakon. Ralph Sarchie rendőri pályafutása is megér egy misét, akarom mondani filmet. Ha elfogadjuk, hogy Sarchie nem kattant be a kemény melótól, hogy félőrültekkel gyűlt meg a baja esténként és halott kislányt halászott elő a szemét közül, akkor akár el is hihetjük, hogy természetfeletti esetekben nyomozott. Számára a para normális volt.

A tiszt a new york-i 46. őrshöz tartozott, esténként társával rótta az utcákat, a veszélyes ügyekhez hívták őket. Sarchie önéletrajzi könyvén taglalja, hogy megszállt embereket kergetett és ördögűzésekben segédkezett. Nem ijedt meg a furcsa alakoktól a bronxi árnyak között. Jerry Bruckheimer élvezettel rághatta végig magát a leírtakon, hiszen az egykori sztárproducer remek lehetőséget látott, hogy referenciái között horror is szerepelhessen. Olvasd tovább

0

Távozz tőlem, Sátán feliratos előzetes

tavozz2010-ben hirtelen kinő a földből egy sivatagi pálma Irakban. Három harcedzett amerikai tengerészgyalogos leereszkedik a kísérteties föld alatti kamrába, nem sejtve, hogy odalent várja őket valami, ami még a harcmezőnél is rettenetesebb…
Négy évvel később a New York-i állatkertben egy anya behajítja kisfiát az oroszlán barlangjába… A közelben egy csuklyás alak képe lebeg…
Furcsa hangok és más különös jelenségek tartanak rettegésben egy családot belvárosi otthonukban. A hangok az alagsorból érkeznek…
Ősi latin szavak és ismeretlen eredetű jelek tűnnek fel a város legkülönbözőbb pontjain… Véletlen egybeesés? Képzelődés? Gonosz tréfa? Mi fűzi össze a baljós eseménysorozat elemeit?
Ralph Sarchie (ERIC BANA) sok borzalmas dolgot látott már Dél-Bronx utcáin. A New York-i rendőrtiszt az állam egyik legkeményebb körzetében, a 46-osban teljesít szolgálatot, és nap mint nap tanúja annak, milyen szörnyűségekre képes az ember. Az emberi gonoszság lassan beárnyékolja saját lelkét és rávetül feleségével, Jennel (OLIVIA MUNN), valamint kislányával, Christinával (LULU WILSON) való kapcsolatára is.
A mind zaklatottabb lelkiállapotú Sarchie-t és partnerét, a harcias és cinikus Butlert (JOEL McHALE), az egykori rangert (különlegesen kiképzett katonát), megbízzák egy bizarr gyilkosságsorozat nyomozásával. Sarchie, aki mindig két lábbal áll a racionalitás talaján, a kegyetlen és megmagyarázhatatlan esetek láttán kezdi elveszíteni a józan eszét. Ám ekkor találkozik Joe Mendozával (EDGAR RAMÍREZ), a néhai pappal, aki próbálja meggyőzni őt, hogy az egyre borzalmasabb események hátterében gonosz démoni erők állnak.
A szkeptikus nyomozó kénytelen helyt adni a feltételezésnek, hogy természetfölötti jelenségekkel kerültek szembe. El kell fogadnia a pap segítségét, ha meg akarja állítani a gonoszt, amely rettegésben tartja a várost, és immár Sarchie családját is célba vette. Olvasd tovább

3

Box Office: Nem nyomták le az óriásrobotokat

tammyÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók:
A Függetlenség napjára nem készült egyetlen film sem a témába vágóan, de a stúdiók 3 új produkcióval próbálták becsábítani az embereket a mozikba. Reménykedtek benne, hogy a marketing nem tévesztett célt és sokan kedvet kapnak a jegyvásárláshoz. Csak ebben bízhattak, hiszen a kritikák nem volt kíméletesek, sem a Tammy vígjátékot, sem az Earth to Echo sci-fit, de még Távozz tőle, Sátánt sem dicsérték körbe. És bizony a nézők sem távoztak elégedetten a vetítések után.

Melissa McCarthy Hollywood ügyeletes vígjátéksztárja, legalábbis a színésznő eléggé korrekt számokat tud felmutatni, mármint ami a bevételt illeti. Úgymond családi vállalkozásban készült a Tammy, ami az imdb-n rögtök 5 csillag alatt kezdett. Tehát eléggé tré lett, de a hétvégén kitermelt 21 millió dollárt, amit még a szerdai és csütörtöki eredmények is megfejeltek. Így máris 30 millió feletti összeg virít a film címe mellett. Ebből ugyan nem lesz újabb hatalmas siker, de azért nem kell McCarthynak azon aggódnia, hogy nem lesz mit a tejbe aprítania. Olvasd tovább

5

Távozz tőlem, Sátán előzetes

deliverusAz idei horrorfelhozatal enyhén szólva is felemás, de talán Scott Derrickson megrázza magát és minőségi filmet produkál a műfajban. Eric Bana alakítja a főszerepet (Mark Wahlberget nem sikerült meggyőzni), aki eléggé érdekes esetekben vizsgálódik. Ha tetszik, ha nem az Edgar Ramirez által játszott paphoz kell fordulnia segítségért. Jerry Bruckheimer neve olvasható a producerek között, amerikai bemutató július 2-án esedékes.

Derrickson otthon van a műfajban, bár a Hellraiser: A pokol démonjai (Hellraiser: Inferno) nem sikerült valami fényesen, de az Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism of Emily Rose) tökéletes lett. Két évvel ezelőtt a Sinistert adta ki kezei közül.  Bruckheimer általában családi kaland-akciófilmek készítésében vesz részt, kissé furcsa, hogy horrorra adta a fejét.

 

1

Kép a Deliver Us from Evilből

Scott Derrickson a Sinister után újabb horrorral érkezik. A Deliver Us from Evilt (eredetileg Beware the Night címre hallgatott) a Sony csak 2015-ben akartak bemutatni, de aztán csak belőtték a premiert 2014 július 2-re. Eric Bana, Edgar Ramirez, Joel McHale, Olivia Munn és Sean Harris alakítják a főbb szerepeket.

Bana egy new york-i nyomozót kelt életre, akit egy pap kever bele egy furcsa ügybe, amiben nagy szerepet kapnak a paranormális tevékenységek és a démoni jelenlét.

deliverus1