3

Box Office: Nem nyomták le az óriásrobotokat

tammyÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók:
A Függetlenség napjára nem készült egyetlen film sem a témába vágóan, de a stúdiók 3 új produkcióval próbálták becsábítani az embereket a mozikba. Reménykedtek benne, hogy a marketing nem tévesztett célt és sokan kedvet kapnak a jegyvásárláshoz. Csak ebben bízhattak, hiszen a kritikák nem volt kíméletesek, sem a Tammy vígjátékot, sem az Earth to Echo sci-fit, de még Távozz tőle, Sátánt sem dicsérték körbe. És bizony a nézők sem távoztak elégedetten a vetítések után.

Melissa McCarthy Hollywood ügyeletes vígjátéksztárja, legalábbis a színésznő eléggé korrekt számokat tud felmutatni, mármint ami a bevételt illeti. Úgymond családi vállalkozásban készült a Tammy, ami az imdb-n rögtök 5 csillag alatt kezdett. Tehát eléggé tré lett, de a hétvégén kitermelt 21 millió dollárt, amit még a szerdai és csütörtöki eredmények is megfejeltek. Így máris 30 millió feletti összeg virít a film címe mellett. Ebből ugyan nem lesz újabb hatalmas siker, de azért nem kell McCarthynak azon aggódnia, hogy nem lesz mit a tejbe aprítania.

Az Earth to Echo ártalmatlan, aranyos családoknak szóló sci-finek tűnt, bár kissé gyanús lehetett, hogy a Disney valamiért átpasszolja más stúdiónak a forgalmazást. A found footage stílusban készített alkotás egy nyugodtabb közegben talán helyt tudott volna állni, de a Demóna és az Így neveld a sárkányodat 2 után nem sok vizet zavart. 5 nap alatt 13 millió dollárt tudott összekaparni, a víkenden 10 millió alatt teljesített.

Úgy két hónapja nem volt friss horror a mozikban, a Screen Gems joggal remélhette, hogy a a kiéhezett rajongók tűkön ülve várják, hogy végre ismét borzonghassanak. Jerry Bruckheimer producer ugyan inkább akció és kalandfilmek mögött áll, de neve eléggé ismert. Illetve ha ehhez hozzávesszük, hogy Scott Derrickson korábbi műveit (Sinister, Ördögűzés Emily Rose üdvéért) is kedvelte a nép, máris sokkal derűlátóbban várhatta a stúdió a premiert. Hozzá kell tenni, hogy tavaly három természetfeletti horror is 70 millió felett teljesített. Ám idén valahogy nem megy a szekér témába vágó filmeknek. Négy misztikus, természetfeletti mű is próbálkozott, de 33 milliónál tovább nem jutottak.

Régebben bemutatott filmek: Ezen a nyáron eddig nem volt 300 milliós siker és lehet, hogy nem is lesz. A Transformers szépíthetett volna és ugyan még nincs kizárva, hogy el is tudja érni, de az előző részek második hétvégéjükre már bőven 200 millió felett jártak. Ám Michael Bay rendezése az újabb kanyart 63 %-os lendületvesztességgel tudta bevenni. Azaz 36 millió dollárt összegyűjteni, ezzel együtt 174 milliója van. Panaszra nincs ok, hiszen a nemzetközi területeken már 400 millió dollárt keresett, Kínában pl több, mint 210-et. Idén minden filmet más országok húznak ki a bajból?

Szerény 8 milliót szedett össze az Így neveld a sárkányodat 2, nagyon bízott az animációs filmben a DreamWorks, de mindhiába. Clint Eastwood musicalje, a Jersey Boys tovább küzd egy szebb eredményért. Átjutott a 90-esen A holnap határa. Vajon meglesz a százas Tom Cruise sci-fijének?

Amerikai hétvégi top bevételek, az adatok a boxofficemojo-ról vannak és millió dollárban értendőek.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Transformers: A kihalás kora

36,40

174,74

– 63,6

210

Tammy

21,17

32,90

20

Távozz tőlem, Sátán

9,50

15,00

20

22 Jump Street – A túlkoros osztag

9,40

158,85

– 40,7

50

Így neveld a sárkányodat 2

8,75

140,00

– 33,9

145

Earth to Echo

8,25

13,50

Demóna

6,13

213,88

– 26,8

180

Jersey Boys

5,16

36,70

– 33,1

40

Think Like A Man Too

4,90

57,19

– 52,5

24

A holnap határa

3,64

90,87

– 32,6

178

3 komment

  1. Trafo 4 szépen elvesztette az usa-ban a nézők kegyét, még egy ilyen színvonalú részt nem fognak OTT lenyomni a nézők torkán. De persze a világ menti a menthetőt, szóval, Bay papa és a stúdió miután összeszámolta a dollárhegyeket, hajlandó lesz egy hasonló 5. részre is.

    Tom Cruise-nak meg szorítok a 100-asért, de esélyes, hogy ez most nem fog összejönni, még ha csak 2-3 millió híján, akkor sem, de ne legyen igazam. Mindenesetre szép lenne a gyenge kezdés után a 100m. A világ meg itt is kihúzza (szerencsére) a filmet a bajból.

  2. Japánban meg most fordult elő először, hogy nem a Jégvarázs volt az 1.! 16(!) hétig vezette a bevételi listát ott…És mit gondoltok, melyik ott most az 1.? Hát persze, hogy az “új” Disney siker, a Demóna!

  3. Ebreszto hollywood…..jo sztorik,kedvelheto karakterek,láthato/kovetheto akciok,meresz ujitások.Es a kassza jobban csilingelne,mi meg jobban szorakoznánk. Furcsa egyebkent,hogy a sokszor lehulyezett(idonkent okkal) amcsi kozonseg már kevesbe vevo a tartalmatlan butasagokra,mint a vilag…..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *