0

Lesz-e folytatása a Karib-tenger kalózainak?

pirateskaribA nagy kérdés, hogy mi lesz Jack Sparrow sorsa? Látjuk-e még valaha, ahogy a karibi vizeken és a szárazföldön tántorogva próbálja megszerezni a rumadagját és belekeveredik valamilyen kalandba? Jerry Bruckheimer producer elmondása szerint nem kaptak túl kritikákat, így ha ezt nézzük, akkor nem teljesítettek megfelelően. Viszont 790 millió dollárt szedett össze a kasszáknál, ami nagyon is pozitív.

De ez elegendő ahhoz, hogy elkészüljön a hatodik rész? Gyakorlatilag a stáblista utáni jelenettel megalapoztak vele. Bruckheimer a Yahoo Movies-nak reményeit fejezte ki, hogy nem állnak meg itt. Ha az előző filmekhez hasonlóan jól teljesít DVD-n, akkor biztosan le fognak ülni és megbeszélik hogyan tovább.

2

Van még esély a Bad Boys 3-ra

badboyssssNincs vége a Bad Boys 3 kálváriájának. Jó ideje próbálják tető alá hozni az akciófilmet, Will Smith és Martin Lawrence visszatért volna, Joe Carnahan irányíthatott volna a forgatáson. Ám a Sony nem is oly rég kivette a 2018-as bemutatók közül, nem sokkal később Lawrence megjegyezte, hogy szerinte nem lesz semmi a harmadik felvonásból.

De van remény. Jerry Bruckheimer producer a Yahoo Movies-nak adott interjút: „Nem is tudom hány éve próbáljuk összehozni, volt idő, amikor eléggé közel jártunk hozzá, hogy megvalósuljon, aztán megint távolinak tűnt a cél, remélhetőleg hamarosan ismét közelebb jutunk hozzá. Van egy új írónk, aki jelenleg is foglalkozik a szkripttel és ez további lelkesedésre ad okot.”

0

A Kiképzés sorozat előzetese

trainingday2001-ben mutatták be a Kiképzés (Training Day) thrillert,  Antoine Fuqua rendezése az év egyik legkedveltebb alkotása lett. Denzel Washington nyomozója veszélyes, egyben félelmetes karakter volt, az Ethan Hawke által megformált új partnere nem is sejti, hogy milyen emlékezetes óráknak néz elébe.

Manapság megszokottá vált, hogy egy valamennyire ismert filmből sorozatot készítenek. Fuqua és Jerry Bruckheimer produceri részvételével kezdett testet ölteni a széria. Bill Paxton testesítheti meg Frank Rourke nyomozót, aki Washington figurájához lesz hasonló. Értelemszerűen Justin Cornwell pedig Hawke karakterével lesz megegyező. Katrina Law pedig Rebecca Lee nyomozónőt játssza, a nőt emberkereskedők fogságából mentette meg Rourke jó pár évvel ezelőtt és apjaként tekint rá. A történések a filmhez képest 15 évvel később játszódnak. Olvasd tovább

4

30 éves a Top Gun

topgun30 éves a Top Gun! Az egyik legjobb vadászgépes film és egyben a legsikeresebb is.  Hozzánk úgy 5 év késéssel érkezett, 1991. január 3-án mutatták be.

A kezdetek

1983-ban jelent meg a California magazinban a Top Guns cikk, amelyet Charles ‘Heater” Hetley-ről tarkított jó néhány kép. Ehud Yonay újságíró a Miramar-i Légibázis pilótáinak az életéről számolt be részletesen. Jerry Bruckheimer és Don Simpson producerek ebből merítettek inspirációt, mielőtt belevágtak volna, de először sorozatban gondolkodtak. Jack Epps Jr. dolgozhatott a forgatókönyvön, aki a bázison gyűjtött anyagot a történethez, és még az F-14-essel is elvitték pár körre. Ám munkája nem nyűgözte le a producereket, és a szkriptet többször átíratták. A Paramount úgy vélte, hogy a közönséget nem fogja érdekelni egy repülésről szóló széria, nem is igazán bíztak a sikerben.

Olvasd tovább

0

Bruckheimer rábízta Fugsligra a Horse Soldiers háborús drámát

fugsligJerry Bruckheimer sok vasat tart a tűzben, köztük van a Horse Soldiers háborús dráma is, amelyhez sikerült megtalálni a rendezőt. Nicolai Fuglsig (a képen) dán direktor irányíthat a forgatáson. Fugslig elismert fotóriporter, 1999-ben kiadott könyvében orosz titkos nukleáris balesetről közölt képeket, amivel több díjat is nyert. De ezen felül reklámokkal is foglalkozott, amelyekkel szintén begyűjthetett pár elismerést.

A filmben CIA ügynökök egy csoportja kommandósokkal együtt Afganisztánba utazik a 9/11-es merénylet után, hogy leszámoljanak a tálibokkal. Részt vesznek néhány csatában, majd befoglalják Mazar-i-Sharif városát, amit hamarosan több száz harcos támad meg.

2

Még egy lépés a Top Gun 2 megvalósulása felé

Mennyire jó ötlet a Top Gun 2? Az egykor szebb napokat látott Tom Cruise és Jerry Bruckheimer producer továbbra is megcsinálná a régi sikerfilm folytatását. Utoljára novemberben hallattunk a projektről, akkor Val Kilmer tette közzé, hogy benne lesz a filmben.

Mikor indulhatna a forgatás? Jelenleg még rendező sincs. De a tervezetről továbbra sem feledkeztek el. Bruckheimer twitterén osztott meg egy képet, amelyen Cruise-szal közösen vigyorog. Annyit tett hozzá, hogy New Orleans-ben tölti a hétvégét, meglátogatja régi barátját és megvitatják a filmet. Talán pár nap múlva hallunk újabb érdekességet?

cruisebruck

0

Jerry Bruckheimer bemutatja Gertrude Ederle-t, aki átúszta a La Manche csatornát

lilyjamesJerry Bruckheimer leginkább akció-és kalandfilmeket készít, de most Gertrude Ederle életét szeretné megismertetni a moziba járókkal. Bár azért hozzá kell tenni, hogy az úszónő életében akadtak kalandos pillanatok.

Ederle 6 évesen kis híján vízbe fulladt, ezt követően apja oktatta. Az 1924-es olimpiáról három érmet vitt haza. 1925-ben kísérelte meg átúszni a La Manche csatornát, amit addig csak öt férfinek sikerült. A nőt edzője halászta ki a táv háromnegyedénél, ami egyáltalán nem tetszett a sportolónőnek. Ki is rúgta őt és másvalakit vett fel helyette. 1926-ban újra nekiveselkedett a távnak, ezúttal erőfeszítését siker koronázta.

Jeff Nathanson vágott bele a forgatókönyvbe. A Karib-tenger kalózai 5. részével (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales) foglalatoskodott, illetve a Kapj el, ha tudsz (Catch Me If You Can) szkriptjét is ő írta. Nem kútfőből, hanem Glenn Stout Young Woman and the Sea könyvéből dolgozhat. Van már főszereplő is, Lily James vehet úszóleckéket.

gertrudeederle

2

Távozz tőlem, Sátán (Deliver Us From Evil)

tavozztolem

Az élet írja a legjobb történeteket! Ebben valószínűleg egyetértünk. De a filmipar képes gyatra forgatókönyvet kreálni a megtörtént esetekből. Ezt a véleményt Hollywood már nem igazán osztja. De mindig akad néhány valós sztori, amiről úgy érzik, hogy jól mutatna a vásznakon. Ralph Sarchie rendőri pályafutása is megér egy misét, akarom mondani filmet. Ha elfogadjuk, hogy Sarchie nem kattant be a kemény melótól, hogy félőrültekkel gyűlt meg a baja esténként és halott kislányt halászott elő a szemét közül, akkor akár el is hihetjük, hogy természetfeletti esetekben nyomozott. Számára a para normális volt.

A tiszt a new york-i 46. őrshöz tartozott, esténként társával rótta az utcákat, a veszélyes ügyekhez hívták őket. Sarchie önéletrajzi könyvén taglalja, hogy megszállt embereket kergetett és ördögűzésekben segédkezett. Nem ijedt meg a furcsa alakoktól a bronxi árnyak között. Jerry Bruckheimer élvezettel rághatta végig magát a leírtakon, hiszen az egykori sztárproducer remek lehetőséget látott, hogy referenciái között horror is szerepelhessen. Olvasd tovább

1

Simon West csinálna egy őrületes Con Air 2-t

conairA 90-es évek egyik legjobb durrbele filmje  volt  a Con Air – A fegyencjárat (Con Air), Nicolas Cage is ekkortájt élte igazán az akcióhős szerepet. Jerry Bruckheimer producer neve is jól hangzott a 90-es években, temérdek sikeres produkcióz hozott össze és nem kellett túlságosan küzdenie azért, ha a reklámok világából akart átemelni valakit egy mozifilmhez. Így Michael Bay után Simon West is megkapta a lehetőséget és a Con Air-rel Hollywoodban is nevet szerzett magának.

A folytatásról eddig ugyan nem igazán esett szó. Ám West a ScreenDaily-nek megemlítette, hogy ő boldogan megcsinálná a következő részt. De csakis akkor, ha eléggé őrületessé tudnák tenni. “A történet esetleg játszódhatna az űrben, ahol mindenki robot lenne. Vagy a fegyencekből felélesztett szuperbűnözők lehetnének. Esetleg  mondjuk a jó fiúk lennének a rosszak és a rosszakról kiderülne, hogy ők a jók. Vagy efféle megdöbbentő dolog. Működhetne, ha elég ügyesen lenne megírva.”

Mennyi az esélye, hogy elkészüljön? A Disney inkább képregényfilmekbe öli a pénzét. A 90-es években még Bruckheimerrel elkészítettek néhány R kategóriás akció-thriller – pl. Váltságdíj (Ransom), A szikla (The Rock) – de manapság erre eléggé kevés az esély. Olvasd tovább

1

Csak 2017-ben jön a Karib-tenger kalózai 5

sparrowKicsit később hajózik ki Jack Sparrow. Eleinte 2015 nyarán várhattuk a következő karibi kalózos kalandot, majd a Disney úgy döntött, hogy nekik aztán nem sietős és átcsúsztatták a premiert 2016-ra. De most toltak rajta még egy kicsit. Bejelentették, hogy a Karib-tenger kalózai 5 (Pirates of the Caribbean 5) 2017 július 7-én fut be. Egy héttel később várható a Fantasztikus Négyes 2 (Fantastic Four 2), illetve június 30-án debütál a Gru 3 (Despicable Me 3).

Jerry Bruckheimer producerként veszi ki a részét a filmből, a rendezői feladatokat Joachim Ronning és Espen Sandberg látják el. Elképzelhető, hogy a forgatókönyvet próbálják gatyába rázni és a költségeken is faragni fognak. A szkript legutóbbi verzióját Jeff Nathanson tette le az asztalra.

6

Hamarosan elkészül a Bad Boys 3 forgatókönyve

badboysJerry Bruckheimer producer a 80-as és 90-es évek sztárproducere volt, temérdek kasszasiker fűződött a nevéhez. Ám az elmúlt években beletenyerelt néhány csúnya buktába. Ennek ellenére még mindig százmilliós költségvetésű alkotásokkal zsonglőrködhet.

Nemrégiben a Collidernek adott interjút, ahol ismét szóba került a Bad Boys 3, amiről már évek óta beszélnek, de nagyobb előrelépés nem történt a megvalósulás felé. De úgy tűnik, hogy hamarosan elkészül a forgatókönyv, legalábbis Bruckheimer azt mondta, hogy három hónapon belül az asztalára kerül és reményei szerint abból film is lesz. Hozzátette, hogy alaposan utánanéztek a Miamiban ténykedő bűnözőknek, szakértők bevonásával vizsgálták, hogy a városban éppen miféle gengszterek vannak. Mindezt a történetbe is beleépítik. Mellesleg a film teljes egésze Miamiban fog játszódni, a két nyomozó nem fog kiruccanni Kubába, nem fog letarolni más országokat.

Kiderült, hogy egészen jók az esélyek a Nemzet aranya 3-ra (National Treasure 3) is.  Voltak egyeztetések és megbeszélések ezzel kapcsolatban. Jon Turteltaub marad a rendezői székben, de mások dolgozhatnak a forgatókönyvön. Az írók neveit nem közölte és azt sem osztotta meg, hogy Nicolas Cage ezúttal mit próbál megtalálni.