4

30 éves a Top Gun

topgun30 éves a Top Gun! Az egyik legjobb vadászgépes film és egyben a legsikeresebb is.  Hozzánk úgy 5 év késéssel érkezett, 1991. január 3-án mutatták be.

A kezdetek

1983-ban jelent meg a California magazinban a Top Guns cikk, amelyet Charles ‘Heater” Hetley-ről tarkított jó néhány kép. Ehud Yonay újságíró a Miramar-i Légibázis pilótáinak az életéről számolt be részletesen. Jerry Bruckheimer és Don Simpson producerek ebből merítettek inspirációt, mielőtt belevágtak volna, de először sorozatban gondolkodtak. Jack Epps Jr. dolgozhatott a forgatókönyvön, aki a bázison gyűjtött anyagot a történethez, és még az F-14-essel is elvitték pár körre. Ám munkája nem nyűgözte le a producereket, és a szkriptet többször átíratták. A Paramount úgy vélte, hogy a közönséget nem fogja érdekelni egy repülésről szóló széria, nem is igazán bíztak a sikerben.

Megkeresték a sereget is, hogy segítsenek a film elkészítésében. Bele is mentek, de ehhez meg kellett változtatni néhány helyen a történetet. A nyitó harcjelenet így Kuba helyett inkább a nemzetközi vizeken zajlott, ezen felül kimaradt egy baleset is az anyahajó fedélzetén. De a fejeseknek az sem volt ínyére, hogy a romantikus szálban a seregben szolgáló egyik katonanővel kerül közelebb kapcsolatba a főhős, így Charlie Blackwood foglalkozását megváltoztatták. Észak-Korea gépeivel vették volna fel a harcot a végén, de ekkoriban éppen baráti volt a két ország viszonya, szóval a Védelmi Minisztériumtól leszóltak, hogy keressenek más rossz fiúkat. Nyilvánvaló volt, hogy hatalmas lehetőséget a filmben, úgy érezték, hogy a közönség egy része a végén úgy áll fel, hogy pilóta akar lenni. Igazuk lett, 500 %-kal nőtt meg a jelentkezések száma.

Emellett a a Ray Ban napszemüvegek eladása is ugrásszerűen megnőtt.

yban

Marverick megformálására Matthew Modine-t akarták, ám a színésznek nem tetszett a szkript, nem akart olyan filmben játszani, ami a háborút dicsőíti. Így a Full Metal Jacket-et vállalta be. Tom Cruise először nem akart részt venni a filmben, Bruckheimerék megkérték, hogy azért mégis próbálja ki a repülést. Ekkor fejezte be a Legendát és még megvolt a copfja, a pilóták meg úgy voltak vele, hogy ennek a hippinek most olyat mutatnak, amire egész életében emlékezni fog. Miután földet értek Cruise rohant az első telefonhoz, rácsörgött Bruckheimerre és annyit mondott: „Benne vagyok.”

Bruckheimerék nem egy ismert rendezőt akartak a filmhez, inkább a klipek és reklámok világában keresgéltek. Így találtak rá Scottra, akinek a Saab reklámja eléggé meggyőző volt.

topgunScott-ot háromszor rúgták ki a forgatás alatt

Tony Scott szeme előtt afféle repülőgép-hordozón játszódó Apokalipszis most lebegett. Ám ez senkinek sem tetszett, sokkal inkább egy pilótákról szóló rock n’ roll-filmet akartak. A rendezőt egyébként háromszor is kirúgták a forgatás alatt. Az intro-t slow motionben forgatta, az anyagot el is küldték a Paramountnak, ahol megrökönyödtek és megtiltották, hogy ilyen felvételeket készítsen. Scott ezért hagyományosan és lassítva is vett fel jeleneteket, de valaki a slow motion verziót küldte be a stúdiónak. Ekkor rúgták ki először. Az sem tetszett nekik, hogy Kelly McGillis ugyan szépen mutatott, de a fejesek szerint mégis olyan kurvásan nézett ki. Később pedig azon akadtak ki, hogy pilótafülkében a főszereplők arcát teljesen eltakarta a sisakrostély.

Pótfelvétel

A tesztvetítések során a közönség azt szerette volna, hogy több jelenetet láthasson Cruise-szal és McGillis-szel. A romantikus szálat kellett valamelyest erősíteni. Így került be a filmbe a liftes jelenet, amelyben a színésznő sapkát visel és a színész haja is némileg hosszabb. Mindketten más produkción dolgoztak már, 5 hónap telt el a munkálatok vége óta. McGillis haja sem volt olyan rövidségű, mint, amilyen kellett volna. Így került rá a sapka.

topgunromantik

A bevétel

1028 moziban mutatták be Amerikában 1986. május 16-án, 8,1 millió dollárt gyűjtött be három nap alatt.  Egy hétre rá, a négy napos hétvégén (Emlékezés napja) 9,4 millió dollárt szedett össze, de a Kobra és a Poltergeist 2 a harmadik helyre szorította.  Amerikában 177 millió dollárt kasszírozott, összbevétele 353 millió dollárra rúgott. Abban az évben hazai földön a második a Krokodil Dundee lett, a harmadik pedig A szakasz.

Karrierek

cruiseTom Cruise ekkoriban kezdte építgetni karrierjét. A Kockázatos üzlet és a leszerepelt Legenda kapcsán figyelhettek fel rá. A Top Gun viszont remek ugródeszkának bizonyult. Ezt követően sikert sikerre halmozott, kiváló érzékkel választotta ki a forgatókönyveket. Koktél, Esőember, Egy becsületbeli ügy, A cég, Interjú a vámpírral, Mission Impossible, Jerry Maguire. Mind-mind kasszasiker. Talán Az utolsó szamuráj környékén kezdtek arról cikkezni, hogy elmúlt a vonzereje, de a nemzetközi bevételekkel együtt így is több, mint 450 millió dollárt hozott össze a film. A Mission Impossible 3 eredménye már nem nagyon volt ínyére a stúdiónak, de azért durva, csúfos buktákról nem beszélhetünk. Habár a Feledés és A holnap határa is leszerepelt az amerikai kasszáknál, azért az ország határain kívül még továbbra is vannak terültek, ahol neve be tudja vonzani a közönséget a mozikba. A fénykor elmúlt, ez tény, de azért nem kell még leírni.

tonyscott1Tony Scott sajnos már nincs köztünk. Véleményem szerint ő sem tudott hibázni a Domino akciófilmig. A Beverly Hills-i zsaru nagyon jó lett, a Revans remek volt (bevétel terén leszerepelt sajnos), Az utolsó cserkész pedig ugye klasszikus, akárcsak a Tiszta románc. És hát Az utolsó esély egyike a legjobb tengeralattjárós filmeknek. De sajnos becsúszott pár bukás is, a Kémjátszma leszerepelt a kasszáknál. Utolsó alkotása a Száguldó bomba volt. Cruise-zal még a Mint a villám filmen dolgozott együtt. Jerry Bruckheimer producerrel szintén készítettek még néhány filmet. Denzel Washingtonnal először Az utolsó esélyben működött közre, majd még 4 alkalommal állt a színész a rendező kamerája elé.

kilmerVal Kilmer a film előtt a The Doors főszerepét alakíthatta, illetve a Tombstone westernben nyújtott emlékezetes alakítást. Michael Keaton után belebújhatott Batman ruházatába, és megformálhatta az Angyalt. A Ragadozókkal az egyik legjobb oroszlános thrillert hozta el számunkra, de meg kell említeni a Szemtől szemben produkciót is. A Vörös bolygó sci-fi után kisebb alkotásokban volt látható, a Spartant és a Durr, durr és csókot mindenképpen ki kell emelni. Manapság inkább DVD-s művekben kap szerepet.

mcgillisKelly McGillis ugyan vonzó és szexi volt, illetve meggyőző alakítást nyújtott, de számára mégsem volt kegyes a sors. A Top Gunt követően talán csak A vádlottakat lehetne kiemelni. A Twister visszavág és a Supergator Zs-kategóriás filmekben kapott szerepet. Az elmúlt évekből azért ki lehet emelni pár projektet munkái közül: Vámpírok földje és a Vagyunk, akik vagyunk horrorokat.

Anthony Edwards a film után a remek Ne várd a csodát és a szórakoztató Phiadelphiai edwardszsaruban játszott. Benne volt a Miért éppen Alaszka sorozatban, majd a hatalmas nézettséget elért Vészhelyzet szériára szerződött le. Manapság elkerüli a szerencse, a Zero Hour csak egy évadot élt meg, a Food és az Experimenter filmjei kevés emberhez jutottak el.

megryanMeg Ryan a Top Gunnal indult a világhírnév felé és sikerült feljutni a csúcsra. Leginkább a romantikus vígjátékokban domborított. Többek között a Harry és Sally, a Joe és a vulkán, a Szerelem hullámhosszán, az IQ vagy éppen a Szerelem hálójában alkotásokat lehetne kiemelni. De azért más műfajban is megpróbált helyt állni, láthattuk a Vérbeli hajszában, a The Doorsban és A bátrak igazságában. Úgy az ezredforduló környékén indult meg a lejtmenet, a Női vonalakkal és a Túszharc thrillerrel vagy éppen a Nyílt sebbel is bukott. 2009-ben játszott utoljára filmben, de a Rabul ejtő szerelem gyakorlatilag senkit nem érdekelt. Idén a Fan Girl-ben bukkan fel, de talán az Ithaca háborús dráma több figyelmet fog kapni.

simpsonbruckheimerJerry Bruckheimer és Don Simpson producerek főleg akciófilmekben utaztak és jó érzékkel választották ki azokat a szkripteket, amelyekből kasszasikerek születtek. Első közös munkájuk a Flashdance volt, elindították a Beverly Hills-i zsaru franchise-t, nekik köszönhetjük a Bad Boys-t és Az utolsó esélyt. Simpson 1996-ban hunyt el, A szikla bemutatóját már nem élte meg. Bruckheimer nélküle folytatta, és olyan emlékezetes akciókból vette ki a részét, mint a Con Air, A közellenség vagy az Armageddon. A Pearl Harbor, a Tolvajtempó és Black Hawk Down elkészültét is felügyelte. Kipróbálta magát a sorozatok világában is, a Nyomtalanul, a Döglött akták vagy éppen a Helyszínelők szériák fűződnek a nevéhez. Becsúszott pár csúnya bukás is, a Perzsia hercege és A magányos lovas költséges vállalkozások elhasaltak. Jelenleg folytatásokban érdekelt, a Top Gun 2-n kívül jön a Bad Boys 3, a Karib-tenger kalózai 5, A Beverly Hills-i zsaru 4 és A nemzet aranya 3.

És végül…

A forgatás alatt hunyt el Art Scholl kaszkadőrpilóta. Gépe becsapódott Csendes-óceánba.  A filmet az ő emlékének ajánlották az alkotók.

artscholl

 

4 komment

  1. Nagyon érdekes, informatív és jól megirt cikk volt.
    Sokat megtudtam a filmről.
    Nem kedvencem, de akkor is jó volt olvasni róla.

    Egy kérdés: varhatolag mekkora szerepe lesz Kilmernek a folytatásban? Úgy tudom, súlyos beteg, de az imdb hozza a folytatás stablistajan.

  2. Múltkor újranéztem, elég rosszul öregedett szerintem. A cikk viszont jó, sok háttérinfót tudtam meg belőle.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *