Úgy a 90-es évek végén ötlött fel a Karib-tenger kalózai gondolata, Ted Elliot és Terry Rossio vázolta a Disney számára az ötletet és 2001-ben kezdett hízni a forgatókönyv is. Ekkor még a stúdió nem tudott dűlőre jutni, hogy egy olcsóbb, „only DVD” filmet akar vagy merjen-e mélyebbre nyúlni a pénztárcában. Érthető volt a félelmük, hiszen a halálfejes lobogók inkább csak a szomáliai partok mentén voltak „népszerűek”. Ráadásul az 1995-ös Kincses-sziget kalózai óriási bukása még élénken élt az emlékezetekben. Végül merészen adtak Gore Verbinskinek 140 millió dollárt kalandos fantasy megvalósítására, ennek ellenére bemutató előtt is kevesen gondolták, hogy ebből komolyabb siker lehet. A tetszetős eredmények láttán jöttek is a folytatások, de a negyedik résznél az 1 milliárdos bevétel ellenére érezhetően elfáradt a franchise. Nem hiába kellett várni 6 évet az ötödik felvonásra, mintha a keletkezett űrt A magányos lovassal próbálta volna betömni a stúdió és az elmaradt éljenzés miatt inkább visszatértek a karibi vizekre. Jól tették. Olvasd tovább
karib tenger kalózai 5
Hackerek idő előtt kiszivárogtathatják a Karib-tenger kalózai 5-öt
Hackerek rátették a kezüket a Karib-tenger kalózai (Pirates of the Caribbean) legújabb részére. Szeretnének pénzt látni ebből, meg is zsarolták a Disney-t, Bitcoinban (online valuta) szeretnék a váltságdíjat. Ám a stúdió egy centet sem hajlandó fizetni, felvették a kapcsolatot az FBI-jal, remélve, hogy elkapják a fenyegetőzőket.
Május végén kerül a mozikba a Salazar bosszúja (Dead Men Tell No Tales), ám a hackerek – ha nem kapják meg a kért összeget – részleteket tesznek közzé a költséges filmből. Márpedig a Disney nem fog perkálni.
A Deadline-nak nyilatkozott egy volt hacker, elmondása szerint az FBI-nak nem hogy nehéz a dolga, de egyenesen lehetetlen elkapni a tetteseket. Könnyen át tudnak verni mindenkit, hiszen például Egyiptomban valaki orosz szoftvert használ, úgy tűnik, mintha egy orosz után nyomoznának, holott az illető Egyiptomban van.
Legutóbb az Orange Is The New Black új évada került ki a netre, miután a Netflix szintén nem utalt a követelőzőknek.
Paul McCartney így néz ki a Karib-tenger kalózai 5-ben
Paul McCartney karibi vizekre evez, a Salazar bosszújában (Dead Men Tell No Tales) fog cameozni. Az énekes Twitterére posztolt ki fotót, így fog kinézni a filmben.
#PiratesLife pic.twitter.com/9GXS5QB931
— Paul McCartney (@PaulMcCartney) 2017. május 13.
Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja – új előzetes
Újra visszatérünk a Karib-tengerre. A Disney számára egészen jövedelmező a kalandtúra, hiszen a legutóbbi rész is kitermelt 1 milliárdot a mozikban. Johnny Deppre is ráférne a siker, hiszen az utóbbi időszakban jobbára buktákban volt része. Jack Sparrownak ezúttal a Javier Bardem által megformált Salazar kapitánnyal gyűlik meg a baja (vagy esetleg fordítva?). Mindazonáltal az újabb, remélhetőleg szórakoztató történetben Kaya Scodelario és Brenton Thwaites segíthetik Sparrow-t.
A stúdió Norvégiában importálta a rendezőket, Joachim Ronning és Espen Sandberg dolgoztak a franchise 5. részén. Kérdés, hogy mennyi szabad teret engedtek a duónak, de azért a kalózos história remek belépő lesz számukra Hollywoodba. Olvasd tovább
Super Bowl tv spotok: Karib-tenger kalózai, John Wick 2, Logan, Baywatch, Halálos iramban 8, A Cure for Wellness
Jellemző, hogy az NFL döntője alatt megpróbálják a közönség figyelmét felhívni jó néhány filmre. A maradék tv spotokat így egyben kiteszem.
A legutóbb karibi kalózos kaland kicsit alulteljesített Amerikában, de azért összbevétele 1 milliárd felett volt. Ennek folyománya, hogy Sparrow kapitány ismét eltántoroghat egy-két helyre, ezúttal Javier Bardem Salazar kapitánya akarna tőle valamit. Olvasd tovább
A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja – szinkronos előzetes
Kijött a szinkronos előzetes a Karib-tenger kalózai 5. részéhez és van poszter is. Olvasd tovább
A Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales újabb posztere
Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales előzetes
Olyannyira tetszett a közönségnek az első Karib-tenger kalózai (Pirates of the Caribbean), hogy a Disney a második és harmadik részt egyszerre forgatta le, hiszen biztos volt a sikerben. Majd jött a negyedik is, ami ugyan Amerikában kicsit alulteljesített, de világszerte több, mint 1 milliárdot szedett össze. Még 2011-ben megerősítették, hogy megcsinálják az ötödik filmet is, Terry Rossio kezdhette el pötyögni a forgatókönyvet és a pletykák szerint a stúdió fontolóra vette, hogy az ötödik és hatodik kalandot szintén együtt készíti el. 2013-ban már Jeff Nathanson ügyködött a történeten és kiderült, hogy egyelőre csak Karib-tenger kalózai 5. felvonását hozzák tető alá. Rob Marshall lehetett volna a rendező, de ő inkább másfelé kacsintgatott. Tim Burton, Sam Raimi, Alfonso Cuaron neve is szóba került, majd 2013-ban Joachim Ronning és Espen Sandberg, a Kon Tiki alkotóira bízták a projekt ledirigálását. Ám a stúdió A magányos lovas (The Lone Ranger) bukása után rálépett a fékre, egyrészt megrendült a bizalmuk Depp-ben, másrészt a forgatókönyvvel nem voltak igazán megelégedve, ráadásul a büdzsét is gatyába kellett rázni (azért a wikipedián 320 milliót írnak jelenleg). Ezáltal a munkálatok kezdete is csúszott. Habár a stúdió bízott benne, hogy 2016-ban a mozikba kerülhet a film, de 2015 július közepén ért véget a forgatás és hosszadalmas utómunkálatok következtek, illetve a szokásos pótforgatást is be kellett ütemezni.
Johnny Depp ismét eljátszhatta Jack Sparrow-t, Orlando Bloom szintén fel fog bukkanni. Javier Bardem lesz Salazar kapitány, a rettegett kalózkísértet, aki csapádba esett a Bermuda-háromszögben és miután sikerül lelépni onnan Poszeidón szigonyát akarja megtalálni. Brenton Thwaites formálja meg Henry Turnert, vagyis Bloom karakterének fiát. Kaya Scodelario bújhatott Carina Smyth csillagász bőrébe, jegyzetei különösen fontosak, mivel akad benne néhány információ, amivel megtalálható a szigony.
Szinopszis: Szerencsétlen Jack Sparrowgondjai tovább szaporodnak, amikor egykori ellenfele, Salazar kapitány kiszabadul a Bermuda-háromszögből és feltett szándéka, hogy kísértetkalózaival lemészárolja az összes kalózt a tengeren…beleértve Sparrow-t is. Egyetlen reménye, hogy megtalálja a legendás Poszeidón háromágú szigonyát, amellyel uralni tudja tengereket. Olvasd tovább
Paul McCartney is benne lesz a Karib-tenger kalózai következő részében
Még Johnny Depp harcolta ki, hogy A Karib-tenger kalózai: A világ végén (Pirates of the Caribbean: At World’s End) folytatásban Keith Richards játssza az apját. És most újabb legendás rockzenész teszi tiszteletét a franchise-ban. Paul McCartney csatlakozott az ötödik felvonáshoz.
Egyelőre nem tudni, hogy kit fog megformálni, de az biztos, hogy Sparrow kapitánnyal fog diskurálni. A filmet már leforgatták, de Joachim Ronning és Espen Sandberg rendezők újabb felvételeket készíthetnek. A Deadline információja szerint nem pótforgatásról van szó, egyszerűen csak rögzítenek pár új jelenetet.
Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales logó
Habár csak 2017-ben hajózik ki újra Jack Sparrow, de a D23 eseményen a Disney közzétett egy hivatalos logót a következő filmhez. Az is kiderült, hogy Orlando Bloom is visszatér. A történet szerint a Salazar kapitány által vezetett kísértetkalózok minden egyes kalózzal le akarnak számolni. És természetesen Sparrow-t is ki akarják nyírni. Egyetlen reménye, hogy megtalálja Poszeidón legendás szigonyát.
Hivatalos kép a Karib-tenger kalózai 5-ból
Forog a Karib-tenger kalózai 5, amelyben Johnny Depp ismét eljátszhatja Jack Sparrowt. A Pirates Of The Caribbean: Dead Men Tell No Tales címre keresztelt folytatás csak 2017 nyarán kerül a vásznakra, de a Disney azért közzétett egy képet a filmből. Sparrow Poszeidón szigonyát próbálja megtalálni, amivel esélye lenne a Javier Bardem által megtestesített Salazar vezette szellemkalózok ellen.
A Karib-tenger kalózai 5 szinopszisa
Elkezdődött a Karib-tenger kalózai 5. részének forgatása. A legutóbbi felvonást sokan csalódásként könyvelték el, de azért csak kitermelt egy milliárd dollárt a mozikban. Az újabb kalandhoz Norvégiából importáltak rendezőket, a Kon Tiki alkotói, Joachim Rønning és Espen Sandberg vezényelhetnek a Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tale címen futó projekt munkálatai alatt. Johnny Depp ezúttal Javier Bardemmel nézhet szembe, illetve Kaya Scodelarionak és Brenton Thwaitesnek is fontos szerep jut. A Disney közleményéből a szinopszis is kiderül.
A szerencsétlen Jack Sparrow kapitány gondjai tovább szaporodnak, amikor egykori ellenfele, Salazar kapitány kiszabadul az Ördög Háromszögéből és feltett szándéka, hogy kísértetkalózaival lemészárolja az összes kalózt a tengeren…beleértve Sparrow-t is. Egyetlen reménye, hogy megtalálja a legendás Poszeidón háromágú szigonyát, amellyel uralni tudja tengereket.