0

Doctor Strange stáblista utáni jelenet

nullHamarosan bemutatkozik a Marvel újabb hőse, Doctor Strange. Egyelőre nehéz megmondani, hogy mekkora lesz iránta az érdeklődés, az előrejelzések szerint úgy 50 és 75 millió dollár körüli nyitány várható. De azért nem mindegy, hiszen egy szerény ötvenessel nem lenne kibékülve a Disney.

Állítólag lesz még két plusz jelenet is. Egyiket valahová a stáblista elejére, a másikat pedig a legvégére szúrják be. Szóval SPOILER következik, egyúttal meg kell jegyeznem, hogy nem kell készpénznek venni a leírtakat, mivel nem a Disney-től származik az info.

Strange szeretné visszaszorítani a misztikussághoz, varázslatokhoz köthető Földet érintő veszélyeket. Amikor Thor és Loki bebocsátást nyer drstrangeforgatas1Szentélyébe csak egyetlen feltétellel hajlandó segíteni. Ha Thor megígéri, ha visszatérnek Asgardba soha többé nem jönnek vissza a bolygónkra. A villámisten szeretné, ha Strange megtalálná apját, Odint és Strange ki tudja deríteni, hogy hol lehet.

Pár héttel ezelőtt kijött pár fotó a forgatásról, ahol Thor egy kis kártyát tartott kezében, amelyben a 177A Bleecker St. olvasható, a cím pedig pont Strange lakhelyét takarja.

Ami a stáblista utáni jelenetet illeti: Még filmben felbukkan Benjamin Bratt karaktere, aki varázslatos képességgel bír, amit arra használ, paralízisét gyógyítsa. A legeslegvégén Mordo meglátogatja és kvázi magába szívja az erejét. Mordo a cselekmény során Strange szövetségeseként harcol és az Ősi Egy tanítványa. De eléggé felbosszantja, hogy nem őt választják ki Legfőbb Varázslónak. Olyannyira berág, hogy átáll a sötét oldalra.

4

Tilda Swinton lesz Dr. Strange mentora

onlylovers02016 novemberében a Marvel újabb hőse mutatkozik be, Dr. Strange teszi tiszteletét a vásznon Benedict Cumberbatch megformálásában. Zajlik a szereposztás, hiszen Scott Derrickson rendezőnek hamarosan el kellene kezdeni a forgatást. Úgy tűnik, hogy Tilda Swinton lesz az Ősi Egy, a tibeti bölcs, aki tanítványának fogadta Strange-et. A képregényben és a forgatókönyvben a karakter férfi volt, de a Marvelnél valamiért változtatott rajta, így lett belőle nő. Swinton tehetséges színésznő, leginkább független produkciókban látható, de olykor nagyobb költségvetésű művekre is aláír.

8

Hivatalos: Cumberbatch lesz Dr. Strange

cumberbatchTöbb színészt is kapcsolatba hoztak a Dr. Strange Marvel projekt főszerepével kapcsolatban. Benedict Cumberbatch nevét is emlegették, de egyúttal Oscar Isaac, Ethan Hawke és Matthew McConaughey-t szintén esélyesnek tartották.

Most már hivatalos: Cumberbatch keltheti életre a Föld legfőbb varázslóját. Az egyezség megköttetett, a szerződés aláírattatott. Rettegj Dormammu. 2016 november 4-én mutatkozhat be a képregényhős.

Scott Derrickson dirigálhatja le a filmet, Jon Spaihts forgatókönyvéből dolgozhat. Olvasd tovább

7

Marvel hírek a Polgárháborútól az Embertelenekig

Nem is oly rég a DC közzétette nagy terveit, kiderültek, hogy milyen filmekkel rukkolnak elő 2020-ig. A Marvel ma estére időzítette a választ. És nem kizárt, hogy bejelentései nagyobb port kavarnak, mint a konkurenciáé.

Először is, az Amerika Kapitány hivatalos címe Captain America: Civil War lesz. Tehát jöhet a Polgárháború, amely két részre szakítja a szuperhős társadalmat. A képregényekben a kormányzat azt akarta elérni, hogy a maszkos igazságosztók fedjék fel kilétüket és egyúttal regisztrálniuk kell. Kevin Feige elmondása szerint a film ezen kicsit változtat, azaz a maszk levétele helyett inkább arról lesz szó, hogy kinek kell engedelmeskedniük. Bemutató: 2016. május 6.

Olvasd tovább

3

Képregényfilmes hírek: Suicide Squad, Dr. Strange, Igazság Ligája

suicidesquadTegnap kiderült, hogy 2016-ban jön a Suicide Squad, amelyet David Ayer fog ledirigálni. Akkor még nem esett szó a főszereplőkről, de a Hollywood Reporter tudomása szerint Ryan Goslingot szeretnék megnyerni az egyik főszerepre. Egyúttal Will Smith, Tom Hardy és Margot Robbie asztalán is landolt egy-egy ajánlat. A Latino Review tudni véli, hogy a forgatókönyvben Amanda Waller, Harkness, Vixen és Deadshot áll a középpontban.

Goslingot a Marvel is szeretne zászlajuk alatt tudni, ugyanis úgy gondolják, hogy a színész tökéletes lenne Dr. Strange szerepében. Nem fognak elkeseredni, ha nemleges választ kapnak, a listájukon akad még néhány név.

A Badass Digest információi szerint az Igazság Ligája végén cameozna Zöld Lámpás. Miután a csapat nehezen legyűri Brainiac-et felbukkan a Lámpás és felhívja a figyelmet, hogy újabb fenyegetés érkezik Darkseid személyében. Vele fognak szembenézni a folytatásban. Mindkét produkciót Zack Snyder rendezi.

A Batman vs Superman forgatásáról Olvasd tovább

0

2016 július 8-án mutatkozik be Dr. Strange

drstrangeMár tudjuk, hogy Scott Derrickson irányításával lépdel fel a vásznakra a Marvel “csodadoktora” és az is ismeretes, hogy Jon Spaihts keze között formálódott a forgatókönyv. Hivatalosan még nem jelentették be, hogy ki alakíthatja a Föld Legfőbb Varázslóját, de állítólag Joaquin Phoenix a tárgyalások végső szakaszában jár.

A Screen Daily információi szerint Angliában, Pinewood-Sheppertonban startolhat el a forgatás idén ősszel és egészen májusig marad ott a stáb. 2016 július 8-án kerül bemutatásra a  Dr. Strange film, májusban pedig Amerika Kapitány dobálhatja újra a pajzsát.

4

Phoenix lehet Dr. Strange

phoenixJoaquin Phoenix csak bekerült a képregényfilm bizniszbe. A színészt korábban a Batman v Superman kapcsán hozták szóba, úgy hírlett, hogy ő lesz Lex Luthor, majd jött a cáfolat is. Ám úgy fest, hogy  Phoenix a Marvelnél fog hősködni, méghozzá varázslatos dolgokat művelhet. A mágia nagymesterét, Doctor Strange-et keltheti életre,  már ha sikerül vele minden részletben megyezni.

A filmet Scott Derrickson dirigálhatja Jon Spaihts forgatókönyvéből. Nem ismert, hogy mikor szeretnék bemutatni, legalábbis eddig a Marvel nem kötötte az orrunkra, de találgatni lehet. Kevin Feige elmondása szerint a stúdió mostanra eljutott oda, hogy minden évben be tudnak mutatni egy eredettörténetet és egy folytatást. Talán 2017-ben vászonra kerülhet a jó doktor.

2

Marvel hírek: Hangya, Dr. Strange, Gambit *UPDATE*

antmanUPDATE: Reed gyorsan megegyezett a Marvellel, a forgatást következő hónapban kezdheti el. Egyúttal az is kiderült, hogy a forgatókönyvet lepasszolták Adam McKay-nek, hogy csinosítgasson rajta.

Vajon jövőre láthatjuk a Marvel hősét, a Hangyát (Ant-Man)? Egyre valószínűtlenebb, hogy el tudják készíteni 2015 júliusára. A stúdió minél előbb megpróbál felhajtani egy rendezőt a filmet. Edgar Wright évekig dolgozott a projekten (Michael Douglas nem örül, hogy Wright kilépett) és nehéz elképzelné, hogy a helyére lépő direktor gyorsan át tudja magát rágni az eddigi anyagokon.

A szóba jöhető rendezők listán Rawson Thurber, Ruben Fleischer és Adam McKay neve szerepelt. Ám McKay gyorsan nemet mondott, Thurbert és Fleischert pedig nem érdekelte a film. A Marvel következő választása Peyton Reed, most éppen Az igenember (Yes Man) alkotóját próbálják meggyőzni. Ha nem sikerülne gyorsan megegyeznie a feleknek a Rossz szomszédsággal (Neighbors) nagy sikert aratott Nicholas Stoller, a Goon-t levezénylő Michael Dowse és a Példátlan példaképek (Role Models) rendezője, David Wain felé fordulnak.

Érdekességképpen megjegyezném, hogy a Fox a 2000-es évek elején Reedre akarta bízni a Fantasztikus Négyest (Fantastic Four), de kreatív nézetkülönbségek miatt nem jött létre az egyezség.

De a Marvelnek más projektekkel is foglalkoznia kell. Habár még múltkor arról szóltak a pletykák, hogy Jared Leto lesz Dr. Strange, a Deadline információi szerint Tom Hardy és Benedict Cumberbatch esélyesek a főszerepre. Egyelőre nem tudni, hogy valamelyik színészt érdekli-e a film vagy egyáltalán elkezdődtek-e a tárgyalások.

Channing Tatum az MTV-nek beszélt a Gambit filmről (ami már nem a Marvel fennhatósága alatt, hanem a Fox égisze alatt készülne). A színész elárulta, hogy nem önálló történet lesz és megemlítette, hogy ezzel szeretnének változtatni a szuperhősfilmeken. Gambit ugyanis nem éppen egy Amerika Kapitány, nem egy tipikus hősalkat. Ő egy tolvaj, aki szeret elrejtőzni a sötétben.

1

Scott Derrickson rendezi a Dr. Strange mozifilmet

A Marvel gőzerővel keresi a Hangya (Ant-Man) megüresedett rendezői posztjára a megfelelő személyt bejelentették. De mivel több vasat is tartanak a tűzbe, így másra is figyelniük kell. Bejelentették, hogy a mágia szakavatott mestere, Dr. Strange Scott Derrickson vezényletével kezdheti meg útját a vásznakra. Az Amerika Kapitány: A Tél katonájában (Captain America: The Winter Solider) megemlítették a jó doktort, mint a HYDRA kiiktatandó célpontját.

A forgatókönyvhöz Thomas Donnelly és Joshua Oppenheimer látott hozzá még 2010-ben. Később Jon Aibel és Glenn Berger, a Kung Fu Panda írói vették át tőlük a stafétabotot. Az újabb információk nem említik, hogy a szkript elkészült-e vagy esetleg dolgoznak-e még rajta. Egyelőre még nincs főszereplője a filmnek, de állítólag a Marvel az Oscar-díjas Jared Leto-t akarja megnyerni.

Bemutató? Nos, most még nem lehet tudni, hogy 2016 május 6-án és 2017 május 5-én melyik film érkezik a Marveltől, de tény, hogy erre a két időpontra már belőtt produkciót, aminek a címét nem tették közzé.

Derrickson tiwitterén az alábbi képet osztotta meg

 derricksonstrange