67

A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man)

pokemberposzter.jpg

Mindenki kedvenc és barátságos hálószövőjét az olcsó és körülrajongott horrorokon edződött Sam Raimi hozta el a mozikba 2002-ben, a minőségről és a szórakoztatófaktor szintjéről ugyan megoszlottak a vélemények, de tény, hogy a produkció több száz millió dollárt termelt. A közönséget leginkább megosztó harmadik felvonás után megpróbáltak belevágni egy negyedik felvonásba, ahol Felicia Hardy nem Fekete Macska lett volna, hanem Vulturess, a Keselyű lánya. Egy szó, mint száz a forgatókönyv hol Raiminek, hol a stúdiónak nem tetszett, a forgatás kezdete tolódott, majd a fejesek az egész tervezetet jégre tetté, így az legalább nem kavart be az elképzelésekbe. Mint kiderült a stúdió már jó előre betervezett egy rebootot, azaz a 2011-es Pókember 4 után már meg is kezdődtek volna a 2012-re belőtt új változat munkálatai.

Mi értelme van egy rebootnak? A Pókember filmek szépen hoztak a konyhára, azt se lehetne mondani, hogy a rajongók teljes mértékben elpártoltak volna a franchise-től. Persze hivatalos magyarázatok mindig is születtek, de nyilvánvaló, hogy csak akkor érdemes újrakezdeni valamit, ha a készítők egyszerűen nem bírnak magukkal az eszükbe ötlő temérdek ötlettől. A változást kell szem előtt tartani, méghozzá úgy, hogy ne haragítsák magukra a képregény kedvelőit és azt mondhassuk, hogy van létjogosultsága az új átiratnak.

Olvasd tovább