4

Much Ado About Nothing (2012)

írta Nikodémus

2013-11-much-ado-about-nothing-01

Színdarab. Sőt, Shakespeare. Ráadásul modernizált adaptáció. Mielőtt unottan továbbkattintasz, fogadjunk: mondok egy nevet, és mindjárt érdekesnek fogod találni ezt a filmet. Mert minden idők legnagyobb(jának tartott) drámaírójának komédiáját ezúttal Joss Whedon dolgozta fel. Az a Joss Whedon, aki minden geekek álmát váltotta valóra, amikor elhozta nekik a Fireflyt, a Bosszúállókat és a Ház az erdő mélyént. És ez a pacák pár hónappal a gigamega hollywoodi szuperprodukció után fogta haverjait, összeterelte a saját házában, és 12 nap alatt brahiból leforgatta ezt a filmet. Ugye keresed már az állad a földön?

2013-11-much-ado-about-nothing-02

Én igen. Ugyanis a Sok hűhó semmiért Whedon-féle adaptációja nem csak ettől különös tünemény, hanem attól is, hogy sikeresen kerüli el az ilyesféle vállalkozások mindkét zsákutcáját: a brit kimértséget (erről a Kenneth Branagh-maratonozók tudnának mesélni) és az álomgyári lebutítást (ne is hozzunk példát). Nem mintha az utóbbi megközelítés amúgy teljesen elvetendő lenne: ha Shakespeare manapság élne, Hollywood biztosan megkínálná néhány forgatókönyv-melóval, hiszen erősen dívik arrafelé a pár mondatban összefoglalható “high concept”. S itt is hasonlóról van szó: adott egy szerelmespárunk, akik házasodni akarnak (Hero és Claudio), s van egy másik, akik szintén szerelmesek, ám ezt úgy fejezik ki, hogy válogatott sziporkákkal oltják egymást (Beatrice és Benedick). Mindez Messinában, Leonato főúr, khm, arisztokrata rezidenciájában bonyolódik. A ház – Whedoné – úgy néz ki, mint egy IKEA-katalógus, a szereplőkön öltöny és kiskosztüm, kezükben pezsgőspohár, arcuk előtt maszk, és Shakespeare ódon rigmusait szavalják virtuózan. S ha mindez még nem lenne elég, az egész film fekete-fehér. És működik, méghozzá csodásan.

2013-11-much-ado-about-nothing-03

Whedon ugyanis jó érzékkel helyezi át a hangsúlyokat a komédiában: minden emblematikus mondat elhangzik, a sziporkák ütősek (sokszor képi geggel is társulnak), a szópárbaj pedig pereg és pusztít, kíméletlenül – persze előkerül egy valódi párbaj lehetősége is, ez azonban szerencsére elmarad. Színészeink pedig lubickolnak a karakterekben, melyeknek motivációi ugyan kissé vázlatosan (hogy ne mondjam, csapongóan) vannak felskiccelve, no de végső soron ez egy reneszánsz komédia (többek között a nemi szerepek újrarendeződéséről), és hát a szűk kétórás játékidőbe is bele kellett férni. Szóval a színészek. Clark Clegg kitűnő a házigazda szerepében, Amy Acker könnyed és szabadszájú Beatriceként, Alexis Denisof meggyőzően hozza a sármos playboyt, Fran Kranz és Jillian Morgese párosa pedig imádnivalóan bájos. A showt mégis Nathan Fillion lopja el, aki segédjével egyetemben fergetegesen mókázik az ütődött rendőrfőnök (az eredetiben: őr) szerepében. Hogy mindannyiuk számára hatalmas buli lehetett a forgatás, arról tanúskodjék ez a fotó:

2013-11-much-ado-about-nothing-04

Whedon adaptációja nem szolgál hatalmas művészi revelációkkal, nem dönti meg a kánont, egyszerűen szórakoztatva mutatja meg, milyen bohókás és halálkomoly egyszerre ez a fertőző vírus, amit úgy hívnak: szerelem. Egyébként is: te kihagynál egy olyan filmet, amiben olyan szürreális jelenetek vannak, mint amit a plakáton látsz?

4 komment

  1. Na végre! Talán csinált egy jó filmet, ugyanis (ezért néhányan biztos megköveztek) Whedon erősen középszerű író és az eddig látottak alapján igénytelen rendező.

  2. Engem nem nyűgözött le, erős közepes. Nem azzal volt a bajom, hogy fekete-fehér, csak egyszerűen szerintem nem kellett volna könyvhű szövegeket adni a színészek szájába. Anno a Romeo+Julia Luhrmann adaptációnál ilyesmivel nem volt gondom.

  3. “Anno a Romeo+Julia Luhrmann adaptációnál ilyesmivel nem volt gondom.”
    Nekem, most hogy visszagondolok, igen.
    A fekete-fehér képet pedig a legtöbb filmben mesterkéltnek tartom, még a Schindler listájában is.

  4. Szerintem jópofa volt és érdekes. Én jól szórakoztam rajta.

    Egyébként a műből láttam idén egy színházi adaptációt is Vanessa Redgrave és James Earl Jones főszereplésével, az sem volt gyenge.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *