írta Nikodémus
Habár gyakran keveredik fel a függőség a mozivászonra, a téma fontossága még nem feltétlenül igazolja a produkciók létjogosultságát. A Don Jon és a The Spectacular Now abban különbözik a közelmúlt idevágó felhozatalától, hogy merész témaválasztással és szokatlan érzékenységgel mesél főhőséről, aki, miközben úgy tűnik, ideális életet él, végzetesen belegabalyodott valamilyen szenvedély hálójába. Onnan pedig nem lehet kikecmeregni kellemetlen szembesítések nélkül.
Joseph Gordon-Levittnek semmi sem elég. Ahelyett, hogy hátradőlne, és csak válogatna a menedzsere által felkínált szerepajánlatok közül, közösségi oldalt készít és filmet rendez. Persze óvatosabban építkezik, mint pályatársa, a minden szembejövő projektbe gondolkodás nélkül beleugró James Franco, ám első rendezése tesz arról, hogy már az első pillanatban megakadjon rajta a szemünk. A Don Jon hőse ugyanis (akit színészünk alakít nem kevés öniróniával) pornófüggő. Amellett, hogy szinte minden este újabb bombanőt cipelhet ágyába, kifejti, hogy ez nem elég, hiszen a laptop előtti műsor az igazi. Haverjaival igazi férfisoviniszták módjára méregetik a csajokat, osztályozzák őket, ám Jon egyszer csak találkozik álmai nőjével, Barbarával (Scarlett Johansson), és szerelmes lesz. Gordon-Levitt szerencsére nem veszi véresen komolyra a figurát – szerintem betéve tudja a Kevin Smith-összest –, rendezése friss, pörgős, néhol kifejezetten ötletes. Karakterei karikatúrákként indulnak, és jórészt azok is maradnak, a néző mégis elégedetten áll fel a film után, hiszen ha kerülőúton is, de megkapta a maga kis jellemfejlődését. Levitt kitűnően ábrázolja a szavakban család- és nőimádó macsó karakterét, aki mérhetetlen képmutatásában elhiteti magáról, hogy ő a szebbik nem megtestesült álma. Eközben minden reggel bőszen anyázik a kocsiból, rezzenéstelen arccal meggyónja bűneit, majd rendületlenül tovább csinálja kis stiklijeit, ám ha a felelősség képbe kerül, azonnal hárít. S itt vesz érdekes fordulatot a Don Jon: a kezdeti mellékszálból előlépő, kissé depressziós Esther (Julianne Moore) lesz az, aki rádöbbenti Jont, mennyire önző életet él. Így aztán meglesz a plakáton is ígért “happy ending”, ám jókora csavarral, s ez el kell gondolkoztasson minket is. Ami a pornófüggőség témáját illeti, Levitt nem szemérmeskedik, és nyíltan beszél a problémáról, viccesen, de mindvégig őszintén. Előkerülnek a szokásos férfi-ellenérvek (“úgyis mindenki csinálja”, “ez nem megcsalás”), ám a megoldást – tudniillik a pornó az önzés folytonos pszichikai berögzítése, melyből ki kell szakadni – szokatlan finomsággal érzékelteti hőse lelkében. Mi pedig nagyokat röhöghetünk Tony Danza fergetegesen prosztó apafiguráján és a szüntelenül facebookozó, a megfelelő pillanatban mégis a film kulcsmondatát benyögő kishúgon (Brie Larson).
Korántsem ennyire egyértelmű eleinte, hogy James Ponsoldt harmadik nagyjátékfilmje, a The Spectacular Now miről is akar szólni. Sutter (Miles Teller) a középsuli partiarca, laza dumájával mindenkit levesz a lábáról, és a környék legjobb csaja (Brie Larson újra) az övé – aki aztán egy félreérthető szitut követően szakít vele. Úgy tűnik, hősünket ez nem zavarja különösebben, kicsit felönt a garatra, bulizik egy nagyot, ám másnap reggel egy idegen ház kertjében talál rá Aimee (Shailene Woodley). Ő pedig nem az a fajta lány, akit csak úgy fel lehet csípni szombat éjjel. Megismerkednek, egymásba szeretnek, és ahogy kell, érkezik a dráma is. A rendező ezt kissé szokatlan módon szállítja: ad néhány figyelmeztető jelet (az ex-barátnő, egy gyanúsan sokszor előkerülő laposüveg), aztán amikor bekövetkezik a baj, egyre nagyobb kanyarokkal szállítja a nehézségeket. Tinirománcból így lesz először felnövéstörténet, majd kemény dráma, sorsválasztási kérdésekkel. A Spectacular Now nézhető szokatlanul realista kamaszfilmként, ám érdemes belesni a felszín mögé: hőse ugyanolyan függő, mint Don Jon, csak pornó helyett egy megfoghatatlan “éljünk a mának!”-elvben hisz, s nem veszi észre, hogy körülötte mindenki más felnő, viszont hosszú távon csak tönkretett életekhez vezet. Sutter akkor szembesül ezzel először igazán, amikor végre találkozik távol élő apjával, akitől anyja és húga egyaránt óvta. Ponsoldt rendezése intim és valószerű, jól keveri a tiniromantikát a kamaszos útkeresés melankóliájával, Miles Teller jól hozza a vagányt és a megszeppentet egyaránt, a film nagy felfedezése mégis a tüneményes Shailene Woodley: aki így képes érzelmek teljes skáláját egyszerre kifejezni az arcával (lásd: utolsó jelenet), abból – ha jó érzékkel választ magának szerepet – nemsokára nagy sztár lesz.
Joseph Gordon-Levittnek erre nincs szüksége: Hollywood már most a lábai előtt hever, és megengedhette magának, hogy egy félfüggetlen, kritikai elismeréssel kísért filmet forgasson. James Ponsoldt úgy tűnik, nem tud leszakadni az alkoholproblémáról (ugyanis előző két filmjének is ez volt a témája), ám ez itt szerencsére nem uralja a vásznat, csak hozzátesz az összképhez. Jó erős évünk volt a tavalyi tinifilmek terén, Gordon-Levitt és Ponsoldt filmje pedig ott van az élmezőnyben.
- Agymanók 2. / A vad robot - 2025. február 09.
- Senna minisorozat - 2025. február 02.
- Brawn: A lehetetlen Formula 1 sztori / A korona – 6. évad / Botrány királyi módra - 2025. január 26.
- Konklávé (Conclave) - 2024. december 08.
- Szent (Święty) - 2024. november 10.
- A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról - 2024. november 03.
- Back to Black / Bob Marley: One Love / A popzene legjobb éjszakája - 2024. október 13.
- Montreáli Jézus (Jésus de Montréal, 1989) - 2024. október 06.
- Motorosok (The Bikeriders) - 2024. szeptember 29.
- A szembenézés kényszere - 2024. szeptember 15.
A Don Jon kapcsán egy ismerősöm mondta, hogy zavarbaejtően vigyorgott, amikor Levitt a filmben elmagyarázta, hogy miképp is készül elő, hogy magához nyúljon.:D
Johansson egyébként volt már ilyen dögös? Bizonyára, de itt aztán tényleg erős a kisugárzása. 🙂 Szerintem a film lehetett volna jobb is, de nem rossz egy kezdő rendezőtől. 60 %
A Spectacular Now az év eddigi legjobbja, de azért az év végi összesítésből ki fog maradni 75 %. Remélem, hogy Woodley-nak megmarad a szimata a jó forgatókönyvek irányában és a producerek sem fogják úgy találni, hogy “kiöregedett”.
A Don Jon nagyon jó film. Elsőfilmként nézve meg kiemelkedő. Persze látszódnak apróbb hibák, de messze jobb, mint számított rá az ember.
A The Spectacular Now meg tényleg az egyik legjobb felnövéstörténet, amiben sok minden van a felszín alatt. Shailene Woodley és Miles Teller tökéletesen egészítik ki egymást.
Abban bízom, hogy a Divergent siker lesz itthon (amiben szintén mindketten szerepelnek), akkor bemutatják nálunk ezt a mozit.