1

Box Office: Ride

Észak-Amerikai box office
Új bemutatók:
A januárra régebben holt szezonként tekintettek, a decemberben elindított sikervárományos filmek továbbra is vígan szedegették össze a milliókat, míg az új bemutatók nagy része afféle „kiszórjuk a szemetet” jellegű volt. Illetve el lehetett sütni egy-egy minőségi produkciót is, amelyet egyszerűen nem tudtak máshova besuvasztani.

Ez a hétvége kissé zsúfolt volt, hiszen négy film is harcba szállt a jó eredmény elérésének reményében , ezek közül Jack Ryan akció tudott korrekt kritikákat begyűjteni, de a bevételben nem mutatkozott meg, hogy a nézők tűkön ülve várták volna a CIA elemző újabb eljövetelét.. A Ride Along jött, látott és győzött. Igazi afro-amerikai közönségcsalogató film az akció-vígjáték, hiszen Ice Cube, Kevin Hart és Tim Story eléggé kedvelt körükben. A rendező, Story a Fantasztikus négyes két felvonása kivételével mindig is abban utazott, hogy ezt a célcsoportot csalogassa be a mozikba. Korábban dolgozott Cube-bal a Birkanyíráson (Barbershop), amelyet sikerre vittek. Nem részletezném a trió érdemeit, maradjunk a Ride Alongnál, amellyel nem vallottak szégyent. Sőt mi több, 41 dollárt termelt ki. Az év legjobb nyitánya, de vajon meddig? Olvasd tovább

0

Margot Robbie a Z for Zachariah főszereplője

margotrobbieAz ausztrál szépség, Margot Robbie leszerződött a Z for Zachariah főszerepére. A Wall Steet farkasával (The Wolf of Wall Street) hírnevet szerző színésznő előtt most itt a nagy lehetőség, a történet a nukleáris háború után játszódik. Robbie karaktere hónapokig egyedül tengeti életét a posztapokaliptikus világban és eltelik pár hónap, mire kiderül, hogy nem ő az egyedüli túlélő. Chiwetel Ejifor és Chris Pine is felbukkan a filmben.

Robert C. O. Brian regénye alapján készül a produkció, a könyv naplószerűen meséli el a 16 éves Ann Burden megpróbáltatásait. Ezek szerint Nissar Modi forgatókönyvíró még hozzácsapott pár évet a főszereplő korához. Craig Zobel, a Szolgálatkészség (Compliance) rendezője vezényelhet a forgatáson.

7

Stb…

0halo

Nemrég felröppent a hír, hogy Ridley Scott lesz a producere a Halo mozifilmnek. A Microsoft nem sokra rá megcáfolta a pletykát és elmondták, hogy egyelőre nincs tervbe véve a népszerű játék filmváltozata.

A SAG (Színész Kamara) is díjazott, itt találhatóak a jelöltek és nyertesek.

Oliver Stone bedobta a törülközőt, lelépett a Martin Luther King életrajzi projektből. Kreatív nézetkülönbségeket miatt távozott, a forgatókönyv nem egyezett a stúdió és King örököseinek az elvárásaival.

Az Agents of SHIELD sorozatban felbukkan Jamie Alexander is Sifként.

Sam Rockwell ismét együtt dolgozhat a The Way Way Back producereivel, leszerződött a The Eel filmre, ahol egy szökött fegyencet játszik és egy korrupt seriffel együtt elrabolják egy olajmágnás örökösét.

Thomas Kretschmann játszhatja Wolfgang von Strucker bárót a Bosszúállók 2-ben. Olvasd tovább

3

Don Jon / The Spectacular Now (2013)

írta Nikodémus

2014-01-don-jon-spectacular-now-01

Habár gyakran keveredik fel a függőség a mozivászonra, a téma fontossága még nem feltétlenül igazolja a produkciók létjogosultságát. A Don Jon és a The Spectacular Now abban különbözik a közelmúlt idevágó felhozatalától, hogy merész témaválasztással és szokatlan érzékenységgel mesél főhőséről, aki, miközben úgy tűnik, ideális életet él, végzetesen belegabalyodott valamilyen szenvedély hálójába. Onnan pedig nem lehet kikecmeregni kellemetlen szembesítések nélkül.

Olvasd tovább