írta Nikodémus
Hiába csengett le már az ezredforduló nagy Márai-divatja, az író művei alapján készülő filmek sora csak nem akar véget érni. Szó se róla, Márai Sándor megérdemli, hogy celluloidra kerüljön. Csak nem így.
írta Nikodémus
Hiába csengett le már az ezredforduló nagy Márai-divatja, az író művei alapján készülő filmek sora csak nem akar véget érni. Szó se róla, Márai Sándor megérdemli, hogy celluloidra kerüljön. Csak nem így.
írta Nikodémus
Élő, a politikából származó figuráról mindig kockázatos filmet készíteni, főleg akkor, ha nem csupán kerekké zárt, leegyszerűsítő, s így hamis történetet szeretnénk. A téma persze sokféle lehet – felemelkedő és/vagy elbukó tehetség, a nagy machinátor avagy a széplelkű ifjú rosszul végződő kalandja a hatalommal –, de a sokszorosan szájbarágott tanulságot már meglehetősen unjuk. Hollywoodnak tehát ritkán sikerül a dolog, s most is elsősorban két hűvös angol úr mutatja meg, hogyan kell jó politikai filmet csinálni: Peter Morgan író és a háromszor is az angol miniszterelnök bőrébe bújó Michael Sheen.
írta Nikodémus
Vallomással kezdem: nem vagyok fenn a facebook-on, és annak idején az iwiw sem hozott lázba. Elhűlve figyeltem, ahogy ismerőseim egymás után tapadnak rá véglegesen gépükre, hogy rég elveszett vagy újonnan megtalált ismerőseik után kutassanak, netán baráti körük tagjainak aznapi hangulatait fürkésszék. Az akár harmadik információs forradalomnak is nyugodtan nevezhető őrület odáig dagadt, hogy immár Hollywoodnak is megéri megénekelni, mégpedig decens előadásban, jó nevű rendező dirigálásával. Van itt azonban egy zavaró apróság: egy minimál-stílusban forgatott dokumentumfilm, amely megkavarja a dolgokat. És engem is – duplakritika.