6

Batman: A sötét lovag visszatér I-II (2012-13)

írta Nikodémus

2014-02-tdkr-01

“This’ll be a good life. Good enough.”

Bruce Wayne (Peter Weller) utolsó szavaiként hangzik el ez a két mondat egy olyan képregényben, mely megjelenésekor nem csak a Batman-legendáriumot, hanem magát a képregény-történelmet is alaposan megváltoztatta. Amit Frank Miller író és Klaus Janson rajzoló 1986-ban letett az asztalra, az messze több egy egyszerű képregénynél: egy hős dekonstruálása, az amerikai álom cinikus szétszedése, lélektani és szociológiai értekezés, s mindez egy hátborzongatóan reális jövőképbe ágyazva.

2014-02-tdkr-02

Batman persze sosem volt olyan érinthetetlen, patyolattiszta (és esetenként már-már visszatetszően patrióta) karakter, mint Superman, no de hogy őrjöngő aggastyánként ábrázolják egy darabraira hulló város közepén? Ez azért mégiscsak sok. A sötét lovag visszatér márpedig imigyen mutatja be hősét: a háztetőkön való ugrálástól tíz éve visszavonult Bruce Wayne-t egy autóversenyen találjuk, s a féktelen száguldásban egyszer csak megadja magát a kocsi. Tökéletes nyitány: hangsúlyozza hősünk pazarló gazdagságát, stílusérzékét, valamint azt, hogy hiába szabadult meg a denevérgúnyától, még mindig saját démonainak foglya – fölös adrenalin-mennyiségét vezeti hát le a versenyzéssel. De mi mást lehet csinálni egy disztópikus, bomlott elméjű jövőben? Egy olyan jövőben, melyben mutánsok rabolnak, fosztogatnak és gyilkolnak szabadon, a sok éves katatóniájából ébredő Jokert (Michael Emerson) azonnal tévéshowba hívják, Selina Kyle kiöregedett madám, az amerikai elnök (kitűnő Reagan-paródia!) valahol Dél-Amerika magasságában hetykén tökössrácot játszik a ruszkik ellen, első számú pincsikutyája pedig Superman? A szakértők folyton magyaráznak a tévében, a polgármester hárít és közvélemény-kutatásokra hivatkozik, majd a kiöregedő Gordon (David Selby) helyébe egy macsó nőt nevez ki, kinek eltökélt szándéka, hogy elkapja a sötét lovagot.

2014-02-tdkr-03

Ha a forrásmű zseniális, fennáll a veszély, hogy az adaptáció a legjobb szándékkal is csupán közepes lesz. Frank Miller legendás képregényének vászonra álmodását a DC Comics egy huszáros döntéssel kapásból helyesen indította: a fordulatos, sokszálú cselekményt az elvárt (?) 70 percnyi játékidő kedvéért nem kurtította meg, hanem két részben meséli el. Bob Goodman akkurátus forgatókönyve így csupán néhány apró részletet hagy el az eredeti cselekményből, Jay Oliva elegáns rendezése pedig alapvetően követi a “kockáról kockára való adaptáció” elvét, néhány apró ötlettel, valamint az érzelmi csúcspontok okos súlyozásával megspékelve. Az adaptáció tehát méltó a képregényhez, mi több, itt-ott hozzá is ad: a gyöngyhullás, Joker felébredése, a vele, illetve Supermannel való végső küzdelem, valamint a síron túli szívdobbanás tán még a képregényoldalakon bemutatottnál is intenzívebb.

2014-02-tdkr-04

A DC Comics másik jó húzása volt, hogy nem spóroltak sem a brutalitással, sem a társadalmi üzenet közvetítésével. Frank Miller művének mindkét vonatkozás elengedhetetlen része, nélkülük csonka filmet kaptuk volna. A rajzstílus talán kissé túl illedelmes egy ilyen vérgőzös meséhez (a képregényé “koszosabb”, lényegre törőbb), néhány jelenet a vártnál haloványabbra sikerült, ám a cselekményszálak összehangolása letisztultabb vonalvezetést eredményez filmen, mint az első olvasásra talán kissé kusza képregényben. Pompásan kirajzolódik például, hogy Joker Batman tükörképe (katatóniájuk párhuzamos, feléledésük és fokozódó őrjöngésük szintén), Harvey Dent (Wade Williams) pedig hősünk torzképe (hisz mindketten kétségbeesett, halni akaró figurák, ám egyikük értelmetlen rombolással, másikuk önfeláldozással, egy jó ügy érdekében). A bukás pedig szükségszerű, ám ott rejlik benne egy új felemelkedés magja. (Apropó, “felemelkedés”: film közben érdemes megfigyelni, Nolan milyen motívumokat emelt át a forrásműből saját trilógiájába. S ha már itt tartunk, említsük meg Christoper Drake filmzenéjét, mely ugyan halványan utánozza Hans Zimmer stílusát, ám fantasztikusan sikerült főtémája egy még megtörtebb hőst ábrázol, mint Zimmer dallamai.)

2014-02-tdkr-05

Frank Miller társadalomképe már megjelenésének idején, a hidegháború alkonyán sem volt túl szívvidámító, s aktualitása mára sem kopott: nyugtalanító felismerésünk, hogy a rothadó Gotham City tulajdonképpen a liberális demokrácia csődjének tüneteit hordozza: nemtörődöm individualizmus, mérhetetlen gazdagság a keveseknek, elképzelhetetlen nyomor a többségnek, nemlétező közbiztonság, bizonyos csoportok szabad randalírozása (lásd: mutánsok hordája), az emberi jogok percenkénti citálása, majd lelkiismeretlen kiforgatása (lásd: a lábát tört közember). S amikor baj van, totális káosz. A baj márpedig bekövetkezik, amikor az elnök hazardírozása rosszul sül el, és Amerikára nukleáris tél borul. Az egész történet egyik legérdekesebb momentuma, hogy az önnön szabadságjogaira oly’ büszke nemzet pillanatok alatt fullad zavargásokba, mihelyst leáll az áramellátás. Egyetlen város tart ki: Gotham City, melyben Batman – az évek során a lakosság körében kivívott tekintélyét latba vetve – rendet tesz: határozott és mértéktartó fellépésével egymást segítő közösséggé kovácsolja a megriadt embereket. Miller persze illúziótlanabb annál, hogy ebből apoteózist faragjon, elég emlékeztetnünk arra, hogy Batman még mindig egy törvényen kívüli bosszúálló, kinek tevékenységéről a gothamiak véleménye erősen megoszlik (ezt újra és újra meg is kapjuk a tévébejátszásokból).

2014-02-tdkr-06

Végül pedig nem marad más, mint a szimbolikus és szó szerinti illegalitás. Bruce Wayne hátrahagyja nevét, vagyonát, súlyos teherként cipelt alteregóját, és eltávozik az árnyékvilágról – hogy ezután immár névtelenül szolgálja szeretett városát, amely kitaszította. Annyi szenvedés után ez is megteszi.

2014-02-tdkr-07

6 komment

  1. Az eddigi filmek alapján kiderült, hogy Batman nem az én világom. A Burton-féle első rész nem volt rossz, de a maradék 3 nem fogott meg és a Nolan trilógiában is csak a középső film tetszett. Aztán jött A sötét lovag visszatér…Na, kérem szépen, számomra eddig ez a legjobb Batman produkció.

    • Ennyire tetszett? Nem is gondoltam volna. Akkor ezek szerint jól időzítettem az írást. 🙂

    • Ha ez tetszett, akkor bátran ajánlom a Batman: Year One c. (szintén Frank Miller-alapú) animációs filmet, zseniális… (Kis túlzással de többet ér mint az összes eddigi Batman-mozifilm, talán csak az elsőt leszámítva.)

  2. Az eddigi legjobb rajzolt adaptáció szerintem a DC világából, mindent leírtál a kritikában amit le lehetett, már láttam kétszer, de most megnézem ismét 🙂

    A Batman filmekről annyit, hogy Burton-féle Batman és Batman visszatér két remekmű, a Mindörökké Batman és Batman és Robint ne vegyük ebbe a ligába, említésre se méltó alkotások és még ez eléggé pozitív vélemény róluk 😀 Nolan-féle pedig szerintem mind egyenként, mind trilógiába nézve is egy remekmű, de hogy a A sötét lovag – Felemelkedés védelmébe szóljak, Nolan nem akarta elkészíteni, de a pénz sajnos még őt is képes meggyőzni olykor, hogy álljon neki egy nem szívesen vállalt munkának. Az pedig csak őt erősíti, hogy mennyi mindent használt fel, hogy a lehető legjobb munkát adja ki a kezéből ezzel az egésszel, bár lehet, hogy én két oldalról is túl elfogult vagyok, lévén, hogy ő a kedvenc rendezőm + Batman világa és a DC gyerekkorom óta a kedvencem.

  3. A Burton-féle Batman filmek nekem is bejöttek, sőt még utána szerintem a Mindörökké Batman sem volt annyira rossz. A Batman és Robinért pedig már maga a rendező, Joel Schumacher is elnézést kért.
    A Nolan-féle Batman filmek is bejöttek. (A Sötét Lovag: Felemelkedésnek pedig volt szerencsém ott lenni a londoni premierjén is két éve ami még egy plusz élmény hozzá.)

    Ezt az animációs filmet viszont nem láttam még, a képretényt viszont ismerem valamennyire, szóval lehet majd vetek rá egy pillantást.

    Amúgy anno állítólag meg akarták filmesíteni, Clint Eastwood-ot akarták főszereplőnek, érdekes lett volna. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *