De jó lenne, ha mindenki önként és dalolva mondaná el féltve őrzött titkait. A Lódító hódítóban láthattunk valami hasonlót, csak az elképzelés siklott némileg félre. Stephen King fia, Joe Hill szintén elképzelte, hogy vajon mi történne, ha valaki képes lenne elérni, hogy az elé felsorakoztatott szereplők elregéljék érzéseiket és gondolataikat, amiket mással nem osztanának meg. Olvasd tovább
írta Nikodémus
Pedig tudhattam volna: ahol Brad Pitt manapság feltűnik, fölösleges merészebb, a hollywoodi fősodortól elütő hangnemre számítani. David Ayer ugyan mintha hullámvasúton üldögélne az utóbbi időben (egyszer fent – Az utolsó műszak, egyszer lent – Szabotázs), de az alapötlet, miszerint rendőrök helyett második világháborús katonák klausztrofób kínjait kellene végigélnünk, kétségtelenül jól hangzik. És jól is működik – úgy a Harag kétharmadáig.
Motoszkálás hallatszik éjjel. Egyértelmű, idegen van a házban. A férj (Michael C. Hall) remegő kézzel tölti meg pisztolyát, majd a nagy ijedtségben, mintegy véletlenül lelövi a szintén döbbentnek látszó tolvajt. „Megcsúszott az ujjam a ravaszon.” – hebegi maga elé és a kiérkező zsaruknak. A törvény őrei gyorsan pontot tesznek az ügy végére, önvédelem volt, kétség sem férhet hozzá. A bökkenő? Az elhunyt egy frissen szabadult férfi fia és láthatóan nem akarja annyiban hagyni a dolgot.
A Cold in July ékes példája annak, hogy az agyonreklámozott, hype-olt gigaköltségvetésű filmek direkt szemünkbe nyomott ál-csillogása mellett sűrűn pislogva kell utat törnünk, hogy észrevegyük a távoli félhomályban a valóban értékes, szóra érdemes darabokat. A Joe R. Lansdale adaptáció erős thrillerként indul és bőven lenne kraft az átlagpolgárt terrorizáló börtönviselt kemény alak történetében. Szépen állítanak a feszültségszabályozón, majd nagy megdöbbenésre más irányt vesz a sztori. Olvasd tovább
írta Nikodémus
Az M1 ma 17.55-kor vetíti a filmet.
Jó, jó ez a repülőgép-eltérítősdi, de a tavaly ünnepi külsőségek között bemutatott Szabadság – Különjáratnak egyetlen nagy pechje van: hogy idén rátromfolt A berni követ. Fazakas Péter filmje ugyanis rendkívül biztató abban a mezőnyben, amelyben indul – tudniillik a kortárs magyar történelem zsánerközpontú fikciósításában –, csak az a baj, hogy a gondosan egymás mellé pakolt erényekből nem születik varázslat.
0 %. A Rotten Tomatoes-on ennyi az átlaga a japán animéből készült élőszereplős filmnek tucatnyi kritika után. Ezek után ne is csodálkozzunk, ha a távol-keleti klasszikusok alkotói – pláne ha a Dragonball és az Oldboy jut eszükbe – hidegrázást kapnak, ha meghallják a Hollywood szót. Mennyire áll közel ez a szép kerek szám a valósághoz? Tény, hogy nem egy minőségi produkcióról van szó.
A pénzügyi összeomlás után járunk, Sawa 12 évesen vált árvává és az elmúlt 6 évben csakis a bosszú fűtötte. Ég a vágytól, hogy végre kicsinálja szülei gyilkosát. Kurvaként jut be néhány helyre és mivel könnyen el lehet róla hinni, hogy valóban férfiakat kényeztet, meg tud szerezni pár fontos információt. És nem pityeredik el, ha kap pár erős pofont, a vérhez is van gyomra.
Első ránézésre olyan, mintha a Lucy Asylum verziója lenne. Ralph Ziman kevés pénzből próbált stílusos akciófilmet rendezni. Megfeszül, hogy valami egyediséget csempésszen művébe, hogy a szürkés háttér előtt jól mutassanak a színesebb göncök, parókák, berendezések. De erőlködését egy ügyetlen Sin City koppintásnak lehet betudni. India Eisley-ről jobban elhihető, hogy örömlány, mint hogy mindent túlélő, kemény csaj lenne. Kissé bosszantó, hogy a karakterrel is eléggé ügyetlenül bánnak, ha gondolnak egyet játszi könnyedséggel küldik padlóra, majd nem sokra rá újra badass chick válik belőle. Egy nagy gond van ezzel a filmmel: nem a 70-es években készült. Az exploitation kedvelői sikerre vitték volna. Olvasd tovább
Megszentségteleníthetetlenség. Leírni is nehéz, kimondani meg olyan könnyű elsőre, mint a kakas kikukorékolásig él nyelvtörőt. Kibetűzni meg csak a zsenik tudják. Guy Trilby gond nélkül sorolja a szóban megtalálható betűket, nem okoz neki problémát. Kimagasló teljesítményt ér el a gyerekek között. Csupán egy gond van: Guy 40 éves. A cinikus férfi megtalálta a kiskaput a szabályok rengetegében, így a szülők utálkozó pillantásai és a kiakadt szervezők morgása mellett pofátlanul foglal helyet a fiatalok között. Célja is van: bosszú.
Jason Bateman többször megfordult már a kamera mögött, de csak egy-egy sorozatepizódot dirigált. Ezúttal mozifilmet vezényelhetett le, a főszerepet is bevállalta. Láthatóan élvezettel játszotta a kretén férfit. Pár perc után beugorhat még egy hasonló karakter, évekkel ezelőtt Billy Bob Thornton formált meg egy taplót mindenki legnagyobb megelégedésére. Bateman figurája nem egy barátkozós alkat, mindenkihez úgy szól, hogy az illetőnek kinyílik a bicska a zsebében.
„Ha nem ülsz vissza a helyedre, elmondom, hogy ketyeg a csomagod” – mondja az enyhén rasszista Guy a barátkozni próbáló 10 éves Chaitanya Choprának. Úgyszólván a forgatókönyv nem finomkodik és átlépi a korlátokat, amelyeket jó néhányan nem mernének. A humor és Bateman könnyedén elviszi a hátán a filmet, idővel kiderül, hogy a profin betűző szemétláda nem egy öntelt, magának való ember, hanem szorult bele érzelem is, ráadásul nem erőltetnek bele kötelező tanulságot sem. 75 % Olvasd tovább
Az élet írja a legjobb történeteket! Ebben valószínűleg egyetértünk. De a filmipar képes gyatra forgatókönyvet kreálni a megtörtént esetekből. Ezt a véleményt Hollywood már nem igazán osztja. De mindig akad néhány valós sztori, amiről úgy érzik, hogy jól mutatna a vásznakon. Ralph Sarchie rendőri pályafutása is megér egy misét, akarom mondani filmet. Ha elfogadjuk, hogy Sarchie nem kattant be a kemény melótól, hogy félőrültekkel gyűlt meg a baja esténként és halott kislányt halászott elő a szemét közül, akkor akár el is hihetjük, hogy természetfeletti esetekben nyomozott. Számára a para normális volt.
A tiszt a new york-i 46. őrshöz tartozott, esténként társával rótta az utcákat, a veszélyes ügyekhez hívták őket. Sarchie önéletrajzi könyvén taglalja, hogy megszállt embereket kergetett és ördögűzésekben segédkezett. Nem ijedt meg a furcsa alakoktól a bronxi árnyak között. Jerry Bruckheimer élvezettel rághatta végig magát a leírtakon, hiszen az egykori sztárproducer remek lehetőséget látott, hogy referenciái között horror is szerepelhessen. Olvasd tovább
Gyakran elég egyetlen sor a történetről, hogy felkeltse a figyelmet. Így volt A megtisztulás éjszakájával, de sajnos a megvalósítás enyhén szólva is gyenge lett. A lényeg, hogy minden évben van egy este, ahol minden megengedett. 12 óra alatt tetszés szerint annyi embert lehet hidegre tenni büntetlenül, amennyit csak akarsz. A gyenge kritika vélemények mellé erős bevételi eredmények társultak, éppen ezért James DeMonaco megkapta a lehetőséget a folytatásra. Nem volt sok ideje a forgatókönyv összetákolására, ám valószínűleg volt néhány elgondolása arra az esetre, ha a stúdió a következő résszel noszogatná. Olvasd tovább
írta Nikodémus
Annyi pöttyös fedelű lányregény és rózsaszín cukormázzal bevont romantikus komédia után lehet-e hitelesen mesélni a boldogságról a művészet nyelvén? A mozikban tavaly debütált Időről időre és Augusztus Oklahomában (Koimbra utóbbit már megénekelte) mindenesetre megpróbálja: mindkét film a boldogságot igyekszik körberajzolni, ám gyökeresen különböző nézőpontból.
Eléggé jól teljesítenek idén a vallásos témájú filmek, talán éppen azért, mert eddig nem igazán volt elkényeztetve a célcsoport. Ha már így alakult, szépen elzarándokoltak a mozikba. És még nincs vége az évnek, decemberben jöhet a következő nagy durranás Ridley Scott prezentálásában. De nem kell több tíz millió dollár tömegek megmozgatására. Pár hónappal korábban a God’s Not Dead és a Heaven is For Real teljesített szépen a kasszáknál és rosszul a kritikusok körében. Olvasd tovább
A 90-es évek elején Tom Berenger és Billy Zane neve nem volt egyenértékű a B kategória alsó bugyraiból érkező érdektelen filmekkel. Ekkoriban született meg az egészen korrekt Lopakodók, amely a jobban sikerült mesterlövész produkciók sorát erősíti. Luis Llosa kritikusból lett rendező az amerikai akciókon nőtt fel, úgy vélte, hogy túlságosan rajzfilmszerűvé és komolytalanná váltak ezek a művek és ezen változtatni akart. Sok sok év után elkészült a folytatás, mostanra már az ötödik résznél járunk. Egy volt mesterlövész bosszúra szomjazik és egykori feletteseit nyírná ki szépen sorra, éppen ezért megpróbálnak a nyomára akadni. . Don Michael Paul otthonosan mozog a DVD kiadványok térfelén, legutóbbi a Bőrnyakúak 2-t adta ki kezei közül, ami viszonylag tűrhetőre sikeredett. A Legacy-t is próbálja mozgalmassá tenni, nem híve annak, hogy a lövészek sokáig rejtőzködjenek, sokkal jobban örül, ha rohangálhatnak hosszú fegyverükkel. A színészek arcán semmi érzelmet nem láthatunk, ők igazi kemények legények, talán még örültek is annak, hogy mereven kell előre nézniük. Beugrik Tom Berenger is néhány jelenet erejéig, illetve kapunk két dögös mesterlövész csajt, már csak azért, hogy legyen chick fight is.
Trailer for Sniper: Legacy on TrailerAddict.
Boldog párkapcsolatban élsz? Úgy gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben? Nos, könnyen előfordulhat, hogy David Fincher lehoz a rózsaszín felhők közül és gyanakvó pillantásokat vetsz szerelmed felé. Felteszel magadban néhány kérdést és ha esetleg párod a film után gonosz mosollyal az arcán lépdel melletted, biztos, hogy bizalmatlanságod csak növekedni fog.
Nick Dunne (Ben Affleck) látszólag gondtalan életet él, az 5. házassági évfordulóján a közeli, saját vendéglátó egységében ikerhúgával beszélget és kiérződik, hogy túlzottan nincs oda ezért a napért. Hazaérve Amy-t (Rosamund Pike), a feleségét nem leli, a helyi nyomozónő szemében a férfi gyorsan gyanússá válik, idővel pedig a szenzációhajhász média is megpróbálja besározni, mondhatni sikerrel. Tagadja, hogy köze lenne az eltűnéshez, azonban az események forgatagában egyre kevesebben hisznek ártatlanságában. Sokasodnak az árulkodó jelek, lassacskán csak testvére hisz abban, hogy nem tette el láb alól az asszonyt. Kellene egy jó ügyvéd? Olvasd tovább
FilmDROID