5

Coherence

coherence

Gyakran előfordul, hogy egy film közben motoszkálni kezd bennünk egy gondolat, hogy a stáb egyszerűen csak fogott két-három kamerát, különösebb tervezgetések nélkül egy bedobott fél soros gondolat után elmentek forgatni. Talán a legegyszerűbb horrort készíteni néhány fa között rohangálva, komolyabb összeget sem kell eltapsolni a szórakozás során. Viszont ha egy viszonylag ismeretlen rendezőnek komolyabb elgondolása támad a független piacon próbálhat szerencsét. Ha úgy adódik, hogy fesztiválkörútra mehet boldogan elújságolhatja, hogy nagy nehézségek árán, a büdzsét innen-onnan összekéregetve, de sikerült összehoznia a kritikusok által eléggé kedvelt drámát (bár volt már rá példa, hogy az egy direktor maga sem tudta, hogy össze tud-e ollózni valami értelmeset a leforgatott anyagból és jókat mosolygott, amikor a kritikusok érdekes elméletekkel álltak elő a sztorival kapcsolatosan). .

Ezzel szemben James Ward Byrkit úgy próbál kitűnni a tömegből, hogy nem a problémákat emeli ki munkájával kapcsolatban. Egyszerűen csak le akart forgatni egy filmet úgy, hogy a színészeknek csak a karaktereik jellemzőiről kaptak leírást és teljes mértékben az improvizáción volt a hangsúly. A Coherence cselekményét 5 nap alatt Byrkit házában vették fel szkript nélkül. Kvázi fityiszt mutattak azoknak, akik úgy gondolták, hogy egy fordulatos sci-fit csak úgy lehet csinálni, ha hónapokon keresztül izzadnak a forgatókönyv felett. Olvasd tovább

0

Le Mans (1971) / Bobby Deerfield (1977)

írta Nikodémus

2014-09-Le-Mans-Bobby-Deerfield-01

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt dicsértem itt egy filmet, melynek titka tulajdonképpen nem volt más, mint egy okosan kitalált és jól kivitelezett forgatókönyv. A Rush persze nem írta újra filmtörténelmet, ám az eddig készült talán legkorrektebb autóversenyzős-film előképeit bizony nagyítóval kell keresnünk. A Le Mans és a Bobby Deerfield érdekes módon rendre azzal nyeri meg magának nézőjét, hogy elsősorban nem a száguldásra koncentrál – az csak ráadás. Két film egy olyan korszakból, amikor Hollywood Európát majmolta.

Olvasd tovább

0

Röviden: Bőrnyakúak 2. – Tűzvonal (Jarhead 2: Field of Fire)

jarhead2Eléggé nagy átverés, hogy egy régebbi ismertebb film címét felhasználják valamiféle B kategóriás, DVD-n kidobott olcsósághoz. Világos, hogy így próbálják feltornászni az eladott darabszámot, de nem igazán fair dolog, hogy az első résznek és az úgy nevezett folytatásnak gyakorlatilag semmi köze egymáshoz. A 2005-ben bemutatott Bőrnyakúak háborús dráma volt, Sam Mendes rendezésében és minőségi szereposztással. Ezzel szemben a Tűzvonal alcímre hallgató következő felvonást Don Michael Paul dirigálta. Nem ismerős a neve? Segítek. Félholt, Lake Placid: Final Chapter (ami A szörny 4. része). És keressük Jamie Foxx, Chris Cooper vagy Jake Gyllenhaal nevét se. Ennek ellenére mégis sikerült egy nézhető filmet összehozni.

Háborús akciófilmet kapunk, ahol Chris Merrimette egysége egy tálibok által eléggé keresett afgán nőt biztonságos helyre próbálnak juttatni. Eléggé meglepő, de a tévéfilmeken edződött Berkeley Anderson és Ellis Black forgatókönyvírók hanyagolták a csillagos-sávos zászló lengetését, az amerikai katonák nagyon is hús-vér emberek, nem holmi fegyverrel rohangáló, ellenfelek ezreit lekaszáló szuperhősök. Véreznek, fáj, ha eltalálják őket és a film végét nem mindenki ússza meg. Egészen elviselhetőek az elénk tárt akciók, a tempó is egészen kellemes, de a katonaruhába bújtatott színészek oltári gyenge hozzáállásán túl kell tennünk magunkat, megkockáztatom, hogy Stephen Lang az egyenruha felhúzása közben többször is azon gondolkodhatott, hogy most éppen melyik filmben kell tisztet alakítania.  60 % Olvasd tovább

0

The Signal

thesignal4

Nic (Brenton Thwaites) zavartan ül valamiféle szobában. Képtelen lábra állni, karjában infúzió. Az asztal másik végén vegyvédelmi ruhába öltözött férfi foglal helyet. Lassan, érthetően beszél, majd hirtelen megriad. „Ez csak vér!”- mondja megnyugodva, amikor megszemléli, hogy mi is folyik Nic orrából. A srác szeretne kérdéseire választ kapni, vele együtt minket is érdekelne, hogy mi történhetett? Olvasd tovább

0

Szexvideó (Sex Tape)

szexvideo

Egy átlagos nap a stúdió irodájában: „Nézzétek ezt a remek szerkentyűket. Egyrészt könnyen kezelhető, fantasztikus dolgokra képes, gyorsan megoszthatod képeidet, videóidat másokkal is. Bírja a nehézségeket, ha kivágod egy ablakon egy karcolás sem lesz rajta. Egészen megfizethető márka, olyannyira, hogy még akár a postásnak is ajándékozhatsz egyet.” – És erre mi lehet a reakció? – „Rendben, filmet csinálunk belőle!”

Úgy akartam indítani, hogy a Szexvideó az egyik legpofátlanabb reklámfilm, amit valaha láttál. De aztán beugrott a Transformers 4, illetve a Tini Nindzsa Teknőcök és jó néhány magyar produkció. De amíg az alakváltó robotok vagy a harcművész csatornalakók a történet főhősei, addig Jake Kasadan filmjében Cameron Diaz és Jason Segel tesz arról, hogy felfigyeljünk és megismerkedjünk az Apple termékekkel. Mert e köré kellett építeni a sztorit. Olvasd tovább

1

Night Moves / The Double (2013)

írta Nikodémus

2014-09-night-moves-the-double-01

Hogy jön össze az ökoterrorizmus és Dosztojevszkij? Leginkább Jesse Eisenberg személyén keresztül, aki mostanában csupa frusztrált alakot játszik nagyvásznon innen és túl. Kelly Reichardt és Richard Ayoade filmjét e tényen kívül két dolog köti még össze: mindkettő párdarbjáról volt már szó itt, a droidon, illetve mindkét alkotás elsősorban nyomasztani akar. Egyikük jól csinálja, másikuk kevésbé.

Olvasd tovább

5

Locke (2013)

írta Nikodémus

2014-09-locke-01

Habár a kamaradrámák alfájának és omegájának számító Tizenkét dühös ember virtuóz és dinamikus vitatkozósmozi, kései utódai pedig sci-fibe (Az őslakó), párkapcsolati drámákba (Az öldöklés istene, Köntörfalak), történelmi krimibe (A berni követ) vagy akár túlélősmoziba (Minden odavan, Dermesztő mélység) is öltöznek, a színészi tehetség és a rendezői érzék igazi próbája a monodráma. Egy olcsón elkészíthető, jól sikerült film felteheti a térképre direktorát, A-ligába katapultálhatja főszereplőjét, és díjesőt hozhat a forgatókönyvírónak. Legutóbb Ryan Reynolds színészi vénáját fedezhettük fel (Élve eltemetve), Tom Hardyval kapcsolatban azonban nincs szükség efféle demonstrációra. Milyen jó mégis, hogy Steven Knight beültette őt egy autóba, lekapcsolta a fényeket, adott neki egy virtuóz (saját maga által írt) forgatókönyvet és egy mobiltelefont. A Locke tényleg csupán ennyiből áll, számomra mégis az év egyik legnagyobb meglepetése.

Olvasd tovább

1

Röviden: The Prince

princeHa valaki azt mondja a 90-es évek végén, hogy egy rapper lesz Bruce Willis kenyéradója, körberöhögöm. Ha 2011 táján megemlítik, hogy 50 Cent filmjeiben Willis előszeretettel fog szerepet vállalni, többször is meggondolom, mielőtt úgy kezdenék bele a Nononono-ba, mint Shia LeBeouf. Sajnos ő sem nézi már, hogy mire ír alá. De ne csak őt sajnáljuk, John Cusack is régóta nem foglalkozik azzal, hogy miben vállal szerepet, Jason Patrick-nek a Féktelenül 2 lehetett volna pokoli lecke, de nem tanult belőle és mostanra már neki is ides mindegy, hogy miben játszik. Patrick karaktere, Paul egykoron rettegett bérgyilkos volt, de fegyverét szögre akasztotta és autószerelőként tevékenykedik. Amikor lányának nyoma vész, kénytelen visszatérni arra a környékre, ahol tetteit elkövette.

Nem mondom, vannak tehetséges rendezők a B kategórián belül, akik megpróbálnak stílusos vagy éppen élvezhető filmet produkálni az eléjük rakott forgatókönyvnek kinéző papírhalomból. Brian A. Miller nem ilyen. Semmi egyediség nincs a The Prince-ben, a színészek egytől egyig rosszak ebben az Elrabolva koppintásban. Paul magabiztosan jön és megy, ellentmondást nem tűrően közli, hogy mit akar, csak éppen Patrick unottan, már-már álmosan alakítja a fickót. Az akciójelenetek egyszerűen rosszak és a végén  Mátrix „light” (nevezzük csak így) egyszerűen szánalmas. Olvasd tovább

6

Megdönteni Hajnal Tímeát

megdontenihajnal

Talán egy kezünkön meg lehetne számolni, hogy mennyi jó magyar vígjáték készült az elmúlt 1 – 1,5 évtizedben. Unottan legyinthettünk azokra a hírekre, amelyek arról szóltak, hogy valakinek a baráti köre összejött valamiféle általuk humorosnak gondolt film forgatására. A színvonal süllyedt, az ásítások száma nőtt és aggódva tekinthettünk a hazai filmgyártásra. Számunkra hiába kiemelkedő a magyar humor, de mégis annyira lehetett élvezni a mozikban ezeket a műveket, mint egy átlagos szellemesnek titulált német filmet: semennyire. Nem veszíthettünk, hogy Andy Vajna színre lépett elmaradhatatlan szivarjával. Az elsők között egy szexre és tahóságra megrakott romantikus vígjátékot kaptunk. Igen, nem hangzik túl jól, de a végeredmény mégis biztató.

Az érettségi találkozón jelenik meg a fotómodell Hajnal Tímea, és néhány feles után eléggé összemelegszik régi jó barátjával, Danival. Az aktust az osztály egykori főbunkója, Bögöcs szépen fel is veszi, majd megzsarolja az esküvőre készülődő férfit. Nem akar ő pénzt vagy egyéb juttatást, csakis egyet szeretne: megdönteni Hajnal Tímeát. Olvasd tovább

4

Országúti bosszú (The Rover)

írta Nikodémus

2014-09-országúti-bosszú-01

Egy férfi kel át a poros országúton. Léptei elgyötörtek, mozdulataiból mégis valamiféle izgatottság sugárzik. Egy rosszarcú, agyontetovált kisembert követ, aki egy lepukkant lakókocsi felé tart. Snitt, megkezdődik az alkudozás: a férfinak fegyver kell. Mondja a törpe, egyenként 300 dolcsi, és mutat három pisztolyt. A férfi arca meg se rezdül, s közli, annyi pénze nincs. Jön egy kis verbális izmozás néhány tőmondatban, emberünk csak azt ismétli, ennyi pénze nincs. Majd mikor kézbe veszi az egyik fegyvert, hogy kipróbálja, minden előzetes jel nélkül lepuffantja a kisembert. Az agyvelő fröccsen, biznisz letudva. Brutális kezdés.

David Michôd amúgy is mestere a sokkoló nyitányoknak, s bár éppenséggel nem a fent vázolt jelenettel nyit, az Országúti bosszú alaphangját igen gyorsan megadja ez a borzongatóan direkt felütés. Csakúgy, mint félelmetes debütjében, az Animal Kingdomban.

Olvasd tovább

3

Prince Avalanche – Texas hercege (Prince Avalanche)

princeav

Érthető, hogy vannak rendezők, akik némi idő után megpróbálnak kitörni a komfortzónából. David Gordon Green független drámákkal érte el, hogy a szakma felfigyeljen rá, a George Washington filmje tengernyi fesztivált járt meg és sok-sok jelölést gyűjtött be. Majd megismerkedett a Seth Rogen-Jonah Hill baráti társasággal és néhány füves vígjáték után csak sikerült visszatalálnia a megfelelő útra. A Joe-val megmutatta, hogy Nicolas Cage-t nem kell még leírni és akár komolyan is lehetne venni, ha akarná, ám úgy tűnik, hogy a színésznek ez csak egy kitérő volt. Greennek viszont nem, és újra egy néhány szereplős, természetben játszódó drámát vezényelt le.

Mindentől távol, egy erdős vidékén útfestéssel foglalkozik két eltérő jellemű férfi. Alvin élvezi a monoton melót, legalább nem zavarja senki német nyelvlecke kazettáinak hallgatásában és olykor leveleket írogat. Ezzel szemben Lance nehezen viseli a magányt, képregényeket olvas és alig várja, hogy végre visszatérhessen egy kicsit a civilizációba. Ő nem osztja munkatársa életszemléletét, de közös beszélgetéseik során egyre jobban „tudatára ébred”. Olvasd tovább

17

Expendables – A feláldozhatók 3 (The Expendables 3)

felaldozhatok

Nosztalgiázni jó! És van, aki abból él, hogy tudja, hogy sokan szeretik felidézni a régmúlt időket. David Hassellhoff tisztában van vele, hogy manapság már csak úgy tud labdába rúgni, ha egyszerűen magát hozza nagy örömmel indult világkörüli útra egy retropartival. Dévényi Tibi bácsi is rájött arra, hogy soha nem késő arra, hogy DJ-ként régi számokkal pörgesse fel közönségét és vígan dobálja pöttyös lasztiját a tömegbe. Sylvester Stallone szintén megpróbálta meglovagolni a nagy nosztalgiahullámot, de ideje lenne belátnia, hogy nem tud talpon maradni deszkáján. Ugyan akadt néhány szép megmozdulása, amelyeket a parton álló közönség megtapsolt, azonban ha továbbra is erőlködik könnyen megeshet, hogy maga alá temeti a víztömeg. Bár amíg 10-15 millió dollárt szurkolnak le neki, addig azt csinál, amit akar és addig esik le szörfdeszkájáról, amíg nem szégyelli.

2010-es tesztoszteronbombája jókor robbant. Kellett már egy efféle szórakozás, ahol nem holmi tejfelesszájú ficsúrok próbálnak mindenre elszánt tekintettel úgy megemelni egy fegyvert, hogy közben ne váljanak nevetségessé. Kissé megijedhettünk, amikor a folytatásnál már pedzegették, hogy esetleg a fiatalabb közönséget is megpróbálják behúzni a mozikba. De még idejében észbe kaptak, hogy mely korosztálynak is készült a film. Sajnos a harmadik részre Stallone teljesen elfelejtette, hogy mit is akart pár évvel ezelőtt. Magyarázkodni persze lehet, de minek? Abszolút nem várta senki, hogy amikor „friss vért pumpálunk a franchise-ba” jelszó alatt fiatalabb, kigyúrt emberkékkel turbózzák fel a csapatot. Nem számít, hogy az ifjú titánok kedvelhetőek-e vagy sem, nekik nem szabadna itt lenniük. Olvasd tovább