Röviden: Rossz szomszédság / Az emlékek őre / A vihar magja

Rossz szomszédság (Neighbors)

Mi lesz, ha Seth Rogen humorát Zac Efron testét ötvözzük? Na ugye, hogy egy pillanatra elgondolkodik ezen az ember? De a lényeg, hogy oltári nagy agyatlanság születik az ötletből. Egy házaspár legnagyobb problémája, hogy miképp tudnának nyugodtan szexelni. Amikor melléjük költözik az Efron vezette diákszövetség viszonylag gyorsan összezörrennek velük és máris más gondjuk támad. Alapjában véve nem vagyok azonos hullámhosszon Rogennel és olykor a fejemet rázom az indokolatlan trágár szövegeken, azonban elkapott a vígjáték hangulata. Mindig dob a szórakozáson, ha átjön a filmen, hogy a forgatás hatalmas buli lehetett. Mulatságosak a popkultúrális utalások (Én vagyok Batman), viccesek a szívatások. Csak hát valahol mégis olyan érzés, mintha nem filmet nézne az ember. 60 %

Az emlékek őre (The Giver)

Jeff Bridges keményen törte a fejét évtizedeken keresztül, hogy miképp is tudna érdekfeszítő és minőségi filmet készíteni Lois Lowry regényéből. A hosszas tépelődést követően vagy kigyullad a nagy ötletet jelző lámpa vagy esetleg előtör a „Na mindegy, forgassuk le, aztán majd lesz valami” érzés. Sajnos az utóbbi eset áll fenn, Bridges valószínűleg egyszerre akarta letenni a nehéz terhet és meglovagolni a népszerű YA-adaptációk hullámát. A bemutatott világ valóban sivár és szürke, de ugyanakkor mégsem lehet nyugodt szívvel rásütni a disztópikus jelzőt. Hiszen nincs éhezés, öldöklés, se háború. Az éhezők viadalában vagy A beavatottnál láthattuk, hogy a rendszer sokaknak nem tetszik. Philip Noyce rendező valahogy elsiklik afelett, hogy miért is annyira rossz ebben a társadalomban élni. Bemutatja ugyan, hogy mit veszített az emberiség, de munkája nem nevezhető átütő erejűnek és abszolút nem ejt gondolkodóba. Noyce ugyan felvázol egy érdekes helyzetet, de nem mélyed bele, feleslegesnek tartja a boncolgatást, inkább egyszerűen csak lezavarja a film második felét. 45 %

A vihar magja (Into the Storm)

Hatalmas viharokról és tornádókról kevés mozifilmet készült, de ha szétnézünk a B kategórián belül, láthatjuk, hogy akad jó néhány furcsa gondolat. Utoljára talán Jan de Bont tett le az asztalra minőséginek nevezhető darabot, de a 90-es évek régen elmúlt. Ezúttal Steven Quale próbálkozhatott és valószínűsítem, hogy azért kapta meg a lehetőséget, mert vele kapcsolatban lépten-nyomon lehet emlegetni James Cameron nevét is. Hiszen több alkalommal dolgozhatott az Avatar alkotójával. A Végső állomás 5.-tel a háta mögött komolyabb bravúrokra most sem képes és ahogy a horrorfranchise esetében a halálesetekkel, úgy itt is inkább a tornádó pusztítással foglalkozik. A színészei egytől egyig bitang gyengén teljesítenek (pláne Sarah Wayne Callies), de egyúttal a felvonultatott karakterekért sem lehet túlzottan szorítani. Kifejezetten jól esik, amikor végre lecsap a tornádó, ezek a percek kellőképpen élvezetesre sikeredtek.