írta Nikodémus
Habár a kamaradrámák alfájának és omegájának számító Tizenkét dühös ember virtuóz és dinamikus vitatkozósmozi, kései utódai pedig sci-fibe (Az őslakó), párkapcsolati drámákba (Az öldöklés istene, Köntörfalak), történelmi krimibe (A berni követ) vagy akár túlélősmoziba (Minden odavan, Dermesztő mélység) is öltöznek, a színészi tehetség és a rendezői érzék igazi próbája a monodráma. Egy olcsón elkészíthető, jól sikerült film felteheti a térképre direktorát, A-ligába katapultálhatja főszereplőjét, és díjesőt hozhat a forgatókönyvírónak. Legutóbb Ryan Reynolds színészi vénáját fedezhettük fel (Élve eltemetve), Tom Hardyval kapcsolatban azonban nincs szükség efféle demonstrációra. Milyen jó mégis, hogy Steven Knight beültette őt egy autóba, lekapcsolta a fényeket, adott neki egy virtuóz (saját maga által írt) forgatókönyvet és egy mobiltelefont. A Locke tényleg csupán ennyiből áll, számomra mégis az év egyik legnagyobb meglepetése.