0

The Night Manager előzetes

nightmanagerJohn Le Carré 1993-ban adta ki Az éjszakai portás regényét, 2009-ben úgy tűnt, hogy Brad Pitt főszereplésével valósul meg a filmverzió Robert Edwards rendezésében. De a projektet félretették, viszont az AMC és a BBC felmelegítette, csak éppen egy egy 6 részes minisorozatot készítettek. Susanna Bier dirigálta az epizódokat, Tom Hiddleston egy angol hadseregben szolgált férfit formál meg, aki éjjelente portásként dolgozik egy hotelben. A titkosszolgálat kéri fel egy feladatra, ki kellene iktatnia a Hugh Laurie által játszott fegyverkereskedőt.

Olvasd tovább

0

Új Serena előzetes

serenaBradley Cooper és Jennifer Lawrence ismét együtt játszhat. És már eleve arra gondolna az ember, hogy ebből valamiféle újabb díjgyanús film sül ki. Erre ne vegyünk mérget. Susanna Bier Csehországban vágott bele a forgatásba 2012 márciusában, majd 18 hónapnyi utómunka következett. Habár nem érkezett hír róla, hogy a vágószobába komoly gondok lettek volna, de pár hete mégis arról kezdtek suttogni, hogy a film nem lett jó. Az eddigi kritikák sem voltak elalélva tőle. Ennek ellenére pénzügyi siker még válhat belőle, de ha mégsem a színészek karrierjét nem veti vissza. Olvasd tovább

2

Serena előzetes

serenaElőször Darren Aronofsky próbálkozott a drámával, Angelina Jolie-t képzelte el főszereplőnek. Miután mindketten távoztak Susanna Bier vállalta, hogy vászonra viszi Ron Rash regényát, majd Jennifer Lawrence és Bradley Cooper szerződött le a filmre. 2012-ben a stáb elutazott Csehországba és márciustól májusig dolgoztak a Barrandov stúdióban, majd kemény 18 hónap utómunka következett.

Az 1929-es világválság idejében George fakitermelésből szeretné megszedni magát. Feleségével, Serenával együtt bármire hajlandó, hogy elérje a célját. Hatalmuk és befolyásuk egyre nő. Serena bebizonyítja, hogy nem kell őt félteni, ha kell felügyeli a favágókat, kígyóra vadászik és még egy ember életét is megmenti. Majd rádöbben, hogy  férje nem mindent mondott el neki, volt egy apró titka. Olvasd tovább

0

A Second Chance előzetes

scondchanceSusanna Bier mögött dolgos hónapok vannak. A Serena drámája hamarosan bemutatkozik a Torontói Filmfesztiválon, de lassacskán dobozba került az A Second Chance is. Ennek forgatókönyvét Anders Thomas Jensen írta, ez az ötödik alkalom, hogy a rendezőnő filmet készít történetéből.

Andreas és Simon nyomozóként szolgálnak, egyben legjobb barátok is. Előbbinek van egy szépséges felesége és egy gyermeke, utóbbi viszont elvált, ráérő idejében a helyi bárban iszogat. Őket hívják ki egy helyi páros eldurvult vitájához. Rutinügynek tűnik, majd a wécében rátalálnak a család síró gyermekére, az eset Andreasra és Simonra is nagy hatással van.

Nikolaj Coster-Waldau játssza Andreast, Ulrich Thomsen formálja meg Simont. Dániában augusztus 28-án kerül a mozikba. Olvasd tovább