17

Expendables – A feláldozhatók 3 (The Expendables 3)

felaldozhatok

Nosztalgiázni jó! És van, aki abból él, hogy tudja, hogy sokan szeretik felidézni a régmúlt időket. David Hassellhoff tisztában van vele, hogy manapság már csak úgy tud labdába rúgni, ha egyszerűen magát hozza nagy örömmel indult világkörüli útra egy retropartival. Dévényi Tibi bácsi is rájött arra, hogy soha nem késő arra, hogy DJ-ként régi számokkal pörgesse fel közönségét és vígan dobálja pöttyös lasztiját a tömegbe. Sylvester Stallone szintén megpróbálta meglovagolni a nagy nosztalgiahullámot, de ideje lenne belátnia, hogy nem tud talpon maradni deszkáján. Ugyan akadt néhány szép megmozdulása, amelyeket a parton álló közönség megtapsolt, azonban ha továbbra is erőlködik könnyen megeshet, hogy maga alá temeti a víztömeg. Bár amíg 10-15 millió dollárt szurkolnak le neki, addig azt csinál, amit akar és addig esik le szörfdeszkájáról, amíg nem szégyelli.

2010-es tesztoszteronbombája jókor robbant. Kellett már egy efféle szórakozás, ahol nem holmi tejfelesszájú ficsúrok próbálnak mindenre elszánt tekintettel úgy megemelni egy fegyvert, hogy közben ne váljanak nevetségessé. Kissé megijedhettünk, amikor a folytatásnál már pedzegették, hogy esetleg a fiatalabb közönséget is megpróbálják behúzni a mozikba. De még idejében észbe kaptak, hogy mely korosztálynak is készült a film. Sajnos a harmadik részre Stallone teljesen elfelejtette, hogy mit is akart pár évvel ezelőtt. Magyarázkodni persze lehet, de minek? Abszolút nem várta senki, hogy amikor „friss vért pumpálunk a franchise-ba” jelszó alatt fiatalabb, kigyúrt emberkékkel turbózzák fel a csapatot. Nem számít, hogy az ifjú titánok kedvelhetőek-e vagy sem, nekik nem szabadna itt lenniük.

BRAY_20130917_EXP3_12291.dng

Nem érheti panasz a film elejét, hiszen Wesley Snipes gyorsan bebizonyíthatja, hogy könnyedén megállja a helyét a golyózáporban és méretes pengével szabadul meg börtönévei alatt kinőtt hatalmas arcszőrzetétől, ráadásul még elsüthetnek egy „Adócsalásért ült” poént is De egy régi ellenség felbukkanása után Barney (Stallone) félreállítja csapatát, inkább olyan tagokat verbuvál, akikért kevésbé fájna a szíve, ha ütközetben elbuknának de a jég hátán is megélnének.

„Jó terv lenne, úgy 1985-ben.” – jegyzi meg az MMA-ban edződött Ronda Rousey karaktere az elképzeléseit vázoló Barney-nak. Vissza tudunk emlékezni, hogy milyen filmek voltak akkoriban? Sokat nem kellett gondolkodni, a főhős egy adott helyszínre bejutva lemészárolt egy egész hadsereget, általában. A feláldozhatók 3-ban a frissítés annyit jelent, hogy jut némi szerep a high-tech kütyüknek és hackerkedésnek és folyamatos tüzelés mellett lehetett vigéckedni motorral is. Erre lett volna igény?

A második részben sokan a túl sok humort kritizálták, amit az alkotók is olvashattak. Ezúttal visszavettek a csipkelődésből, beszólogatásból, célzásokból. Nem irtották ki a viccelődést, csak nem szórták tele az egész filmet vele. „Régi ismerősök” közül sincsenek sokan, Snipes mintha minden pillanatot élvezett volna, Harrison Ford könnyedén hozza a Church-pótló morgó megbízó szerepét, Antonio Banderas is lazán elbír a szószátyár latin akcióhős karakterével. Arnold Schwarzenegger egy ideig csak drabális szivarozgató háttérdíszként funkcionál, Jet Li-nek még egy harcművész jelenet sem jutott. Meg kell hagyni, hogy Mel Gibson kőkeményen ellopja a show-t, a volt Feláldozható fegyverkereskedőjeként okoz nehéz pillanatokat a Barney különítménynek, kaphatott volna több jelenetet.

23293.dng

Akcióból akad néhány, majd egy nagyobb lélegzetvételű ütközetbe is belecsöppenhetünk. Egy kisebb hadsereggel kell megbirkóznia az alakulatnak. Elég nehéz úgy bemutatni egy háborút, hogy tíz embert kell követni, ezért néhány karaktert alig látunk, a többiekre sem jut elég idő. Egy szó, mint száz öreg hiba volt belerángatni a fiatalokat ebbe a mókába, nem erről kellett volna szólnia a filmnek. Miattuk a nosztalgiahangulat is gyorsan elenyészik, amire nagy szükség lett volna, csak úgy, mint az előző kettő esetében.

Miért is vágtál bele A feláldozhatókba Sly? Hogy Kellan Lutz mellett szórd az ólmot?

imdb: 6,3
rottentomatoes: 34 %

Büdzsé: 90 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 34 millió dollár
Eddigi összbevétel: 84 millió dollár

17 komment

  1. Sajnos nagyon látszódik rajta a PG-13, meg az, hogy ez már nem a nosztalgiázásról szól. Engem 3 dolog bántott:
    1. Arnoldnak szinte semmi szöveg/akció nem jutott.
    2. Olyan sok vágás van a filmben a legnagyobb harc közben, hogy semmi jól megkoreografált bunyót nem láthatunk. Szóval túl sok a szereplő.
    3. Az utolsó bunyó Gibsonnal nagyon gyérre sikerült.

    A fiatalok nagyon nem kellettek ebbe a filmbe.

  2. Mindenkeppen megsasolom moziban,a csalodast sugarzo velemenyek ellenere. Amugy nem csodalom,hogy Gibson viszi a showt, o es Banderas sokoldalu szineszek,remelem lathatjuk meg oket nagyvasznon…..

  3. Nekem sem tetszett. Túl sok a karakter nincs idő egyikre sem. Verekedős jelenet szinte 0. A végén Gibson vs Stallone harsány….és valóban látszik a PG-13 🙁

  4. Szerintem teljesen jó lett ez a 3. rész, nem értem a fanyalgókat..persze most a képregényfilmek vannak divatban. A fiatalok tényleg feleselegesek benne, én amolyan időhúzó faktornak véltem őket..azért Sly-on és Shcwarzi-n már látszik, hogy közel vannak a 70-hez, nem tudnak már az elejétől a végéig ők végigugrándozni egy 2 órás filmet.

    • Azért fanyalgok, mert úgy éreztem, hogy Stallone a pénzért szembeköpte magát. Miért indult ez a franchise? Hogy a 80-as évek akciókedvelői szórakozzanak. Ehhez képest margóra teszik a régi csapatot, majd később visszahozzák őket és egy kissé átláthatatlan zúzdát kapunk. Az első rész nekem az év filmje volt, a másodikon nagyon jól szórakoztam, ez meg csalódás. Nagyon akartam szeretni és hiába próbálom beadni magamnak, hogy rendben volt maximum nézhető kategória.

  5. Lehet h rosszúl látom, de így hogy harmadszorra néztem, nekem jobban tetszik, mint a második rész. Mondom ezt úgy, hogy az előttem elhangzotakkal teljesen egyetértek. A végén lévő bunyót össze sem lehet hasonlítani Van Damméval, az sokkal jobb volt. Történetileg sztem ez a forgatókönyv jobb lett.

  6. Remélem, hogy a DVD-re felkerülő rendezői változat jobb lesz valamivel. Az első rész rendezői változatának az első pár perce baromi hangulatos lett.
    Szerintem “vérfrissítésnek” elég lett volna annyi, hogy ezúttal a “rosszfiúk” szerepét kapták volna a fiatalok. Élveznék egy ilyen összecsapást. Amúgy a film végi bunyótól én legalább egy olyat vártam volna, mint amilyen a Halálos Fegyver végén van. Tudom, hogy öregek, de még mindig többre képesek, mint a mai mű-akciósztár fiatalok.
    Amit viszont nem értek: Miért gyúrta ki magát Gibson olyan nagyon (érdemes róla képeket megnézni), ha ingben harcol végig?

      • Gibson szerintem mindig is “jól karbantartotta magát”. A Börtönregényben is keménynek tűnt. Meg ugye hogyan nézne ki, hogy puhosan száll szembe Sly-jal. Mellesleg a film után ment a Blood Father forgatására, ahol egy börtönt megjárt fickót alakít, akinek a lányát drogkereskedők meg akarják ölni.

  7. A második résznél jobb. Nekem a végén Mel Gibsonnal a bunyó nem tetszett. Bár nem is tudom mit akart egy Rambó ellen…

  8. Én jól szórakoztam. Kétségtelen, hogy ez a trilógia leggyengébb darabja, de ez még bőven a “jó akciófilm” kategória.

    A fiatalok feleslegesek voltak, a toborzásnál pedig kissé lelassult a film.

    Banderas hatalmas volt! 🙂

  9. Elsőre sok bajom volt vele, a mozimaratonon megnéztem másodjára is, és jobban tetszett. Nem lett ez olyan rossz, mint ahogy sulykolva van, persze több szempontból is tökön szúrták magukat. Egy nosztalgiára építő széria, mi a tökömet akar a fiatalokkal?? Ezek komolyan azt hitték,hogy pár noname, súlytalan arc miatt, majd özönleni fognak a fiatalok a moziba?? A film közepe tényleg leül miattuk. Az se tesz jót, hogy nincs vér és nem hal meg senki, még az újak közül se. És túl sokan voltak már, tényleg csak epizódszerep jutott többeknek. Azért mint mondtam, annyira nem rossz ez, egy 70%-ot megér lazán a műfaj szerelmeseinek.
    Még lehet negyedik rész különben a bukta ellenére. Kb. hozni fog 150-160 milliót, ami fele az előző résznek. De egyértelmű, hogy a kiszivárogtatás nagyon sokat ártott, elterjedt a rossz híre, és annyira nem lett jó, hogy aki látta feltétlen elzarándokoljon miatta a moziba, ez minimum 50 millió mínuszt jelent. Sly a negyedik részt a távol-keleten akarja forgatni, és mindenáron Jackie Chant akarja megnyerni, ami kapásból 40-50 millió plusz a kínai piacon. Kevesebb szereplőt akar, akik több időt fognak kapni. Ha csökkentik a gázsikra költött pénzt kihozhatják 65-70 millióból (a 3. 90 millióból készült), és egy 200 millióra reális esélye lehet, ami még bőven jó, főleg, hogy az előző részek is termelik a pénzt ilyenkor.

    • Kedvelem a műfajt, de sokszor a fejemet ingattam. Gibson és Snipes nélkül jóval kevesebbet érne ez a film. Nekem valahogy kétségeim vannak a negyedik résszel kapcsolatban, de majd meglátjuk.

  10. oké hogy ma bárki írhat cikket … de egy cikknek nem semlegesnek kéne lennie? ez egyértelműen egy fikázó negatív cikk, elgondolkodnék a honlap tulaja helyében kiknek az írásait használom fel. persze, normális cikkhez olyan ember aki tud is valamit 🙂 a közönség dolga eldönteni hogy egy film sz*r-e vagy sem, különben mit ér az egész ha már a közönségbe azt sulykolod hogy sz*r? na mindegy … nem változott a honlap mióta legutoljára itt jártam

    • És egyúttal mindenki írhat hozzászólást:)
      Ezek szerint ha írok egy véleményt a filmről, akkor nem mondhatom, hogy rossz vagy jó? Na ne röhögtess. Akárhány kritikát vagy véleményt olvasok szépen leírják, hogy rossz vagy éppen jó a film. Te melyik világban élsz? Régi olvasó…na persze:D

  11. Ha régi olvasó lennél, tudnád, hogy ez egy blog, amit lelkes amatőrök írnak. (És még csillagozhatom is a hozzászólásod. )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *