Judd Apatownak sajátos humora van, amely gyakran találkozik a Will Ferrell és Seth Rogen-féle tapló viccelődéssel. A Lepattintva és a Tesó-tusa után könnyedén el lehet dönteni, hogy akarjuk-e még erőltetni a nevével fémjelzett filmeket vagy örömmel vágunk bele egy újabb művébe. Személy szerint erős fejrázás kíséretében mellőztem volna a Szerelemre hangszerelve filmet, ha beugrik, hogy producerként vette ki a részét a filmből. De nagy meglepetésre teljesen mást kapunk, amit tőle megszokhattunk és egyúttal ismét elkönyelvelhetjük magunkban, hogy a magyar címmel valaki nagyon félrelőtt.
Dan (Mark Ruffalo) egykoron nagy névnek számított a zenei szakmában, jó szimata volt a tehetségek felkutatásában és jó barátjával együtt építette fel cégét. Azonban csillaga leáldozott, munkahelyéről kitúrják, magánélete is romokban, nincs egyetlen ügyfele sem. Csupán a piát emelgeti szorgosan a szájához. Gretta (Keira Knightley) barátjával érkezik New Yorkba, mindketten ígéretes zenészek, de a srác jobban szeret az előtérben lenni, felfigyelnek és lecsapnak rá. A siker kapujában már inkább karrierjére koncentrál, a magára maradt nő így fut össze Dannel.
John Carney néhány évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor az Egyszer zenés drámája minden filmfesztivált megjárt és még egy Oscart is hazavihetett. A direktor nem kedvelheti igazán a tömeget, ugyanis eléggé ritkán – leginkább semennyire – lehetett találkozni nevével és azt sem lehet mondani, hogy a Szerelemre hangszerelve lesz az igazán nagy visszatérés, pedig megérdemelné. De ha olyan visszahúzódó ember, mint Gretta, talán nem is bánja.
A címferdítők újra alkottak és még a poszterrel is rádobtak arra egy lapáttal, hogy Ruffallo és Knightley között kibontakozó romantikáról fog szólni a film. Igen, így is lehet ösztönözni egyeseket arra, hogy jegyet váltsanak, de Carney rendezése nem az egysíkú, megszokott amerikai romantikus drámedy-k közé tartozik. Az angol címe Begin Again, sokkal jobban passzol a produkcióhoz, hiszen az újrakezdéshez már több köze van a történetnek.
Dan és Gretta találkozásából könnyen születhetett volna egy közhelyes film nagy egymásba borulással a legvégén. Azonban a nőnek a remek énekhangján kívül van egyénisége is, nem szándékozik lefeküdni a zeneszakmában felállított szabályoknak. Habár lelkesedése hasonló, mint Dané, de hozzáállása és életszemlélete alapjában véve más és ez idővel átragad a férfire. Rengeteg olyan helyzet és lehetőség adódik, ami egyszerűen azért kiált, hogy megragadja a kínálkozó alkalmat – vagy úgymond lecsapja a magas labdát – de a rendező szerencsére nem téved el a megszokott irányba.
A színészek sokat dobnak a filmen, Knightley-ra jellemző, hogy mosolygás helyett inkább vicsorog, ezúttal nem tűnik erőltetettnek vidámsága. Aranyos, kedves film született, amin azért sokkal kevesebbet érne a zene nélkül. De a Szerelemre hangszerelve a dalokra épít, amely sokat segít a szereplőknek, hogy pozitívan tekintsenek a világra és mi is jó érzéssel hagyjuk el a mozit. Kellemes kikapcsolódás, afféle feel good film 80 %.
imdb: 7,6
rottentomatoes: 82 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Igen, meglepően jól sikerült feelgood-movie, elsősorban a rendezőnek és a szereposztásnak köszönhetően. Kicsit beszólogat a zeneiparnak; kicsit kerülgeti, kicsit kiaknázza a sztereotípiákat, de alapvetően egy jól megírt, friss, üde film. Ruffalo kitűnő, és most Knightley sem idegesített.
(A Frank sokkal elszálltabb, de az is nagyon jól sikerült.)
Atyaég…tényleg ez lett a magyar címe? (Nem nagyon követem mostanában a magyarországi megjelenéseket és címfordításokat)
A film amúgy jó volt.
Hát ja. Csak kissé átverés, mert ez nem Ruffalo és Knightley szerelméről szól.