1

Night Moves / The Double (2013)

írta Nikodémus

2014-09-night-moves-the-double-01

Hogy jön össze az ökoterrorizmus és Dosztojevszkij? Leginkább Jesse Eisenberg személyén keresztül, aki mostanában csupa frusztrált alakot játszik nagyvásznon innen és túl. Kelly Reichardt és Richard Ayoade filmjét e tényen kívül két dolog köti még össze: mindkettő párdarbjáról volt már szó itt, a droidon, illetve mindkét alkotás elsősorban nyomasztani akar. Egyikük jól csinálja, másikuk kevésbé.

2014-09-night-moves-the-double-02

Ha egy női rendező a környezetvédelem témáját veszi elő, szinte biztosan számíthatunk feminista olvasatra, mely szerint a pusztuló, védtelen természet a kiszolgáltatott nőiség allegóriája. Night Moves című legújabb filmjében azonban korántsincs erről szó: egy thrillert látunk, mely nagy komótosan lélektani drámába fordul. E kanyart sikeresen abszolválja, ám hogy hova tart valójában a film, azt nehéz lenne megmondani. Hősei is hasonló figurák: Josh (Jesse Eisenberg) és Dena (Dakota Fanning) amolyan se veled, se nélküled-párként elkötelezettek egy ügynek: a Föld megmentésének. Harmon, a laza és profi életművész (Peter Sarsgaard) ösztönzésére vesznek egy csónakot, hogy a közeli vízerőművet a duzzasztógáttal együtt felrobbantsák. A terv minden részlete apróra ki van dolgozva: ki mit csinál, hova megy, mint intéz. Pár váratlan nehézség persze felmerül, de végülis végrehajtja az akciót a három jómadár. A gondok ezután kezdődnek, mind a cselekményben, mind a filmben.

Reichardt ugyanis nehezen tudja érzékeltetni a figurák félresiklását, s hiába a sok kis távlatú, szűkre vett plán, a rengeteg közeli (főleg Eisenberg borostáját csodálhatjuk), hiába nyomaszt a fenyegető némaság és a kietlen vidék (a nyers, ugyanakkor befogadó, gyengéd természet-ábrázolás Christopher Bluvelt operatőr érdeme), nem értjük, mi nem stimmel Josh-sal. Eisenberg precízen adagolja az introvertált fiú megzakkanásának stációit, de az okokra ez önmagában nem tud választ adni. Rémisztő előzményeket, tragikus háttértörténetet sejtünk, amikor látjuk Josh egyre fokozódó idegességgel vegyes türelmetlenségét, mely látványos ellentmondásban áll annak a gazdálkodással foglalkozó családnak a szemléletével, ahol meghúzza magát.

2014-09-night-moves-the-double-03

Richard Ayoade természetközeliség helyett egy sokkal elkoptatottabb témában villog: a nagyvárosi elidegenedés kulisszáival nyomaszt The Double című filmjében, melyből elsőre meglepő, de könnyen megszokható módon egy tipikus kamasztörténetet bont ki. Eisenberg itt szintén zavart figurát alakít, aki ezúttal retteg, dadog és annyira gátlásos, hogy embertársai tökéletesen jelentéktelennek tartják. A portás újra és újra megszívatja a hivatal bejáratánál, monoton hétköznapjai megaláztatásokkal teliek, lélekölő munkáját a főnök semmibe veszi, és még vágyainak egyetlen tárgya, a Nő (Mia Wasikowska) sem vet ügyet rá. Jellegzetes coming of age-alapfelállás, de ebből mit sem veszünk észre, hiszen Ayoade kitűnően terel: elénk tárja a sötét és lucskos antiutópia működését, hősünk kafkai botladozását, és hogy a noir is beintegessen, egy titokzatos, krimibe illő halálesetet. Utóbbi zsáner tovább erősödik Dosztojevszkijjel karöltve, amikor hősünk életében felbukkan egy hasonmás, aki az azonos kinézet mellett viselkedésében homlokegyenest különbözik tőle: nagypofájú és rámenős figura, aki szép lassan rátelepszik Simon James életére.

A hollywoodi mércével fillérekből készült látványvilág ötletes és emlékezetes, Eisenberg jól adja mindkét figurát, Wasikowska nőideálhoz illően maga a fehéren világító éteriség, az abszurditás okosan billen át komikumba, Ayoade pedig észrevétlenül adja be a nézőnek, hogy tulajdonképpen egy metaforákban elbeszélt kamaszvívódást látunk: a kifejezhetetlenség dühe, a mélyben tomboló érzelmek, plátói szerelem a nő iránt, az útkereséstől és az erő próbálgatásától zavaros, épp alakuló lelkivilág és a feszítő önfeláldozás- és beteljesülésvágy rendre szépen felsorakozik a fináléban. Ez nem meglepő: a sok-sok klip után fejét 2010-ben rendezésre adó Ayoade debütálása épp ugyanilyen intenzitással szól az első kamasz-szerelem kínjairól és gyönyörűségéről, a Submarine azonban – már amennyire lehet egy ilyen témában – egyenesen beszélt. Itt Dosztojevszkij és egy éjfekete disztópia az álarc, de nem kell bánnunk: a második rendezés is jól sikerült.

2014-09-night-moves-the-double-04

Eisenbergnek láthatóan jól mennek a neurotikus figurák, Reichardt és Ayoade azonban nem tudta egyformán megoldani az önmagának feladott rejtvényt: a Night Moves ugyanolyan céltalannak tűnik, mint főhőse, míg a Double ügyesen egyensúlyozik, és zsánertologatás ide vagy oda, eléri célját: izgulunk főhőséért. Az ehelyütt már megénekelt párdarabokkal összehasonlítva is hasonló eredményt találunk: a Night Moves bizonytalanabb és széttartóbb a kerek történetként záródó (bár szintén nem túl maradandó) A Keletnél, a Double könnyebben dekódolható, mint a végletekig rejtélyes Enemy. Bolyongó hőse pedig – Eisenberg ökothrillerben alakított figurájával ellentétben – végül megváltást nyer.


Egy komment

  1. A Night Moves iszonyat lassú, alig akar történni benne valami. Nem is néztem végig. De ránézve a rendező nevére nem csodálom. Már a Meek’s Cutoffnak sem jutottam a végére:) Az ökothriller témában jobban tetszett a Kelet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *