14

Az utolsó műszak (End of Watch)

Most, hogy már mindenki látta a Skyfallt, és a héten nem jött új akciófilm, csak az erősen straight to DVD hatású Alex Cross, szeretném mindenki figyelmébe ajánlani az év egyik legcsendesebben érkezett és legnagyobbat ütő filmjét, “Az utolsó műszak”-ot. David Ayer írta és rendezte, akinek eddig a legnagyobb rendezése a hűvösen fogadott Street Kings volt, viszont már olyan forgatókönyvek állnak mögötte, mint a The Fast and the Furious, S.W.A.T. és a Training Day. Látszik, hogy az utcai bűnözők és rendőrök világában van leginkább otthon, ráadásul a legújabb műve is a Los Angeles South Central városrészében játszódik, ahol Ayer a gyerekkorát töltötte. De tényleg bejött neki a mondás, hogy arról írj, amit ismersz, főleg ha az éppen LA legveszélyesebb negyede, tehát elég hálás téma egy filmkészítőnek.

A filmre két előzetes információval ültem be – és egy mexikói barátommal, amit nagyon tudok ajánlani, aki teheti vigyen magával egy mexikóit, sokkal viccesebb lesz – amiből egyik sem volt igaz. Korábban azt olvastam, és az első előzetes is ezt sugallta, hogy a film két egyenruhás zsaru, Brian Taylor (Jake Gyllenhaal) és Mike Zavala (Michael Peña) egy napját meséli el, amikor egy drog kartell vérdíjat tűz ki a fejükre. Ehhez képest a film kb. 6-12 hónapnyi időt fed le és a vérdíj csak az utolsó felvonás, nem a meghatározó cselekményszál. Ami igazából nem létezik, a film ugyanis tele van akcióval, de a történetvezetés epizodikus jellegű, ahogy a rendőröket a legkülönbözőbb esetekhez riasztják, amik időnként viccesek, abszurdak, gyomorforgatóak, de mindig veszélyesek. A középpontban végig a két főszereplő kapcsolata áll, ami az a fajta romantikus, életre szóló férfi barátság, ami csak akkor alakul ki, amikor egyfolytában lőnek az emberre, és leggyakrabban háborús filmekben lehet vele találkozni. Így Az utolsó műszak az elejétől fogva azon állt vagy bukott, hogy Gyllenhaal és Peña milyen hitelesen tudják eljátszani a két rendőrt, akik az akadémia óta együtt „tolják a fekete-fehéret”, évek óta együtt sírnak, nevetnek, gyászolnak, nősülnek, igazi testvérek. És ez abszolút sikerült, mire elérkezünk a kartelles vérdíj fordulathoz már annyira együtt lélegzünk a párossal, hogy húsz percig végig a torkunkban dobog a szívünk.

A fényképezés egy plusz élt ad Az utolsó műszak-nak. Ayer minél közvetlenebb és valósághűbb élményt akart elérni, így minden lehetséges felületre kamerákat ragasztott, még a színészekre is – Peña egy interjúban azt mondta, úgy érezte magát, mint a mexikói Robotzsaru — sok felvétel mintha mobillal vagy kézikamerával készült volna, a szögek pedig néha egyenesen szédítőek. Ez első hallásra katasztrofálisan hangzik, de sikerült kihúzniuk a nyuszit a kalapból és az eredmény tényleg friss, közeli és sürgető. Azonban nem sikerült elkerülniük a found footage és ál-dokumentumfilmek legnagyobb rákfenéjét, hogy egyrészt megpróbálják megindokolni, hogy miért kamerázik valaki állandóan, amire aztán rendszeresen fel kell hívni a figyelmet „Vidd az arcomból azt a kamerát!” beszólásokkal, másrészt nem felel meg minden jelenet a saját maga által felállított szabálynak. Így kénytelenek vagyunk azon tűnődni, hogy akkor most ki filmezte azt a reverse POV snittet? A válasz végülis az, hogy „Kit érdekel?”, mert a pérbeszédek annyira élnek, az akció annyira magával ragadó és a karakterek annyira érdekesek, hogy nem akadunk fel ilyen apróságokon.

IMDb: 8,0

RottenTomatoes: 86%

14 komment

  1. Azt se felejtsük el, hogy ez a bizonyos David Ayer rendezi épp az Arnie féle Ten-t.

  2. Rég volt rám ilyen hatással egy film, piszok jó. Testközelből lehet érezni, milyen veszélynek vannak a zsaruk kitéve nap mint nap, nagyon egyben van az egész.

  3. Egyetértek a kritikával. Szerintem is az év egyik legjobbja. Kár, hogy a Skyfall beárnyékol most mindent. Azt is meg kell nézni persze, de azon túl is van mit nézni. 😀

  4. Nem tudjátok van már hozzá magyar felirat? Mert nézném már nagyon, de angolul nem merek nekiállni.

      • Hehe, igen, játszák, hány helyen is? Na nálunk pont nem! Nem vagyok smucig és én lennék a legboldogabb ha pénzt adhatnék érte…

        • En is ezt szoktam kiabalni a kepernyonek amikor ujabb torrent ellenes torvenyekrol olvasok vagy ahogy a studiok panaszkodnak, hogy megroviditik oket a kalozok, mikozben egy tizede lathato itthon a kulfoldon megjelent filmekbol.:(

          • Én sem fogalmazhattam volna szebben… nem értem én ezt, de biztos megéri nekik.

  5. én pont ezért veszem meg dvdn az ilyen filmeket, ha kijönnek, legalább ott akkor gyorsan egy dvdt, hogy legalább ott kihozzák a legközelebbi filmet is.

  6. Az elején nem hittem volna, hogy megkedvelem, nagyon rángatták a kamerát, alig láttam valamit, fújtam is nagyon:) De aztán megtalálták az elfogadható középutat, amivel már tudtam élvezni a filmet, a végére pedig marha nagy adrenalinlöketet adott. 80 %

  7. Kemény film, és ugyan valóban megbicsaklik néha a found footage-koncepció, de a főszereplők, a dialógusok, az epizodikusság marhára egyberántják az egészet. Kellemes meglepetés.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *