1

Röviden: LEGO Batman – A film (The LEGO Batman Movie)

batmanlegoposterKastélyokat, csodás épületeket húzhatsz fel vagy rombolhatsz le órák alatt. Különféle, tetszésednek megfelelő verdákat hozhatsz létre és szedhetsz szét. A fantáziádra van bízva minden, csak a kreativitás és a kockák száma szabhat határt. Órákat el lehet lenni az apró kis LEGO-k társaságában. A hatalmas népszerűséget nyilván animációs filmekkel és sorozatokkal öregbítették, majd a Warner bátran megpróbálkozott egy egészestés verzióval. Egészen élvezhető, szórakoztató és vicces művet tettek le az asztalra, de azért még véletlenül sem bízták a véletlenre, hiszen a Lego-kaland cselekményét teletömték ismert figurákkal. Köztük volt Batman is, aki üde színfoltja volt a sztorinak. És ha már annyira veszettül közismert figura, miért ne lehetne róla is egy Lego animációt készíteni? Igaz is. Miért ne?

Szóval Batman… az Batman. Legendás bűnüldöző, nincs ki legyőzze, tele van mindenféle kütyüvel, csodálatos masinái vannak. Kissé nagyképű és magányos. Már-már unatkozva veri le a Joker vezette, Gotham városát elpusztítani vágyó szupergonoszok hadát, de otthon egyedül van. De minden megváltozik, amikor véletlenül örökbe fogad egy árvát, illetve feltűnik a színen Gordon felügyelő dögös utódja.

Tömve van jó ötletekkel (pl: Batman és Joker kapcsolata, a főhős fejlődése, a család, az egyedüllét), csak mindezek mélységeibe nem mennek bele. Persze nem is várja el senki, hogy alapvetően családi alkotástól, hogy túl komoly legyen. De azért a felvázolt helyzetek nincsenek elfogadható módon kidolgozva. Sokkal inkább a látványra és tempóra mennek rá, ráadásul a cselekményt alaposan megszórják humorral is, amelyek többségén lehet nevetgélni vagy mosolyogni és akadnak besült, félrement, infantilis viccelődések is. A popkultúrális utalásokkal most sem bánnak szűkmarkúan, felsorakoztatják a sötét lovag ismert ellenfeleit, megjárjuk a Negatív Zónát, felbukkan Voldemort és Szauron. Ergo: Habár a spin off élvezhető, de Lego-kaland jobb volt. Olvasd tovább

1

Körök (Rings)

korokposzter

Hollywood mindig is szeretett próbálkozni. El akart fogadtatni vagy megkedveltetni, esetleg újra felmelegíteni valamilyen témát. Volt egy rövid korszak, amikor úgy gondolták, hogy a sikeres és kedvelt japán horrorokból fantasztikus remake-eket lehet készíteni. Abban igazuk volt, hogy volt potenciál az elképzelésben, csak éppen egy ötlet még nem elegendő az üdvösséghez. Tény, hogy van egy pompás alapanyag, de ettől függetlenül kreatívnak és ötletesnek kell lennie az alkotócsapatnak. Gore Verbinskinek sikerült A kört igazán félelmetessé és izgalmassá tennie, gyorsan elterjedt, hogy érdemes jegyet váltani rá. Azonban a Fekete víz és a Mezsgye sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de legalább az Átok pénzügyileg tetszetős eredményt produkált, illetve A kör folytatása a nagy utálat ellenére is csak tűrhető bevételt termelt. Szó, mi szó a J-horror remake korszaka gyorsan véget ért. Azonban egyesek nem feledték el, hogy Samara eléggé meg tudta borzongatni a közönséget, ezért újra felmelegítették a franchise-t, veszíteni nem lehet, hiszen már a név hallatán is többen elmennek jegyet váltani. Olvasd tovább

2

Szürke senkik

szurkesenkik

1918-ban járunk, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik felderítőcsapatának az ellenséges vonalak mögött kell fontos információt gyűjtenie. Öten vannak, akad köztük sokat látott katona és zöldfülű újonc is. Feladatuk, hogy eljussanak egy kommunikációs központig, amelyet alaposan szemügyre kell venniük és a részleteket a náluk lévő postagalambbal el kell juttatniuk a parancsnokságig. Eléggé veszélyes küldetés.

Bő egy órás játékidejével nem nevezhető hosszúnak a Szürke senkik. Tévéfilmről van szó, amelyről messziről lerí, hogy nem gazdálkodhattak az alkotók sok-sok százmilliós összegből. De a forgatókönyv megvalósítása nem is igényelte a túlköltekezést, kellett találni néhány színészt, akik hihetően formálják meg a karaktereket, illetve néhány egyenruhára és fegyverre kellett költeni. Díszletek? A sztori a természetben játszódik, épületeket gyakorlatilag nem is láthatunk. Olvasd tovább

3

A nagy fal (The Great Wall)

nagyfalposter

Eléggé szépen meg tudja nyomni egy hollywoodi film bevételét a kínai piac. Olykor-olykor akár egy produkció eredményének a felét is kitermelheti, nem ritka, hogy a méregdrága alkotásokban feltűnnek a Távol-Keleten ismert színészek és énekesek és bizony kínai cégek is megvetették a lábukat az Álomgyárban. Sőt mi több, gyakorlatilag a kezükbe került a Legendary stúdiót. Szépen létre is hozták a Legendary East szekciót, amely nevéből adódóan a kínai piacra gyártana filmeket, de úgy, hogy azért nemzetközi szinten is eladható legyen. Vagyis élvezhetően kellene összegyúrni a keleti és nyugati kultúrát és ízlésvilágot, hogy mindenki jól jöjjön ki belőle. Olvasd tovább

1

Justice League Dark – 2 in 1 kritika

Nikodémus:

2017-02-justice-league-dark-1Miközben a Warner komótos tempóban, akkurátusan baltázza el a DC-hősök mozivásznas univerzumát, joggal lehetett abban bízni, hogy majd az animációs filmek… Ehelyett tavaly kijött egy felemás csapatfilm-páros és egy meggyalázott klasszikus. Idén az Igazság Ligája van soron a nagyvásznon, naná, hogy a rajzolt világnak szinkronban kell lennie valahogy vele. A Justice League Dark érdekesen is indul, aztán hiába rugaszkodik el (a valóságtól), elég gyorsan beleáll a földbe. S nem tudom, mi lehet ennek az oka, Jay Oliva ugyanis annyi jó ritmusú adaptációval ajándékozott már meg minket, mostani munkája azonban nem működik.

Olvasd tovább

0

A kör franchise állomásai

samaraItt van Samara, itt van újra. Próbálja a frászt hozni az emberekre, de hát az eddigi vélemények alapján eléggé harmatos a frászkeltés. A film egy 2002-es horror második folytatása, viszont a 15 évvel ezelőtti produkció már eleve remake volt. A lényeg, hogy a középpontban egy VHS kazetta áll, amelyen rémisztő, zavarba ejtő, rossz minőségű felvétel látható. Hosszú fekete hajú lány kimászik a kútból. Akárki is nézi meg a videót, megcsörren a telefonja és egy hang suttogva a következőt mondja: hét nap. Egy hét múlva az illető pedig elhalálozik.

Az eredeti Ringu-trilógiáról itt már volt szó.

Olvasd tovább

8

Az éjszaka törvénye (Live by Night)

ejszakatorvenye

Aki éjjel legény, az nappal alszik – tartja a mondás. És a háborút megjárt Joe Coughlin (Ben Affleck) pont így él. Nem mintha este tisztességesen dolgozna. Nem, ő ugyanis piti bűnöző, kisebb-nagyobb balhékból tartja el magát, mellesleg lelkiismeretes és jó embernek tartja magát. Szerelmes barátnője (Sienna Miller), aki történetesen az egyik bostoni maffiózóhoz tartozik, de ettől függetlenül álmodozni szabad. Coughlin terveit egy csapásra összezúzzák, így némi börtönkitérő után Tampában építi karrierjét és forralja bosszúját. Olvasd tovább

1

Széttörve (Split)

szettorveposter1

M. Night Shyamalan A hatodik érzék után gyakorlatilag megkapta a csodagyerek titulust, amely jelző nagyjából egészen a Jelekig rajta is maradt. Majd jött A falu, szép eredményt ért el, de már érezhető volt, hogy ennél azért többet vártak a rajongói. Érkeztek sorba a renoméromboló filmek, a Föld után pedig azt hihettük, hogy nem csak megásta karrierjének a sírját, de el is temette. Shyamalan viszont nem pislogott körbe tanácstalanul, talán örült is, hogy a stúdiórendszer kiköpte, így különösebb felhajtás nélkül, a legnagyobb nyugalomban leforgathatta A látogatást. A horrort követően a direktor pályafutása kinyúlt nyughelyéből, láttatva, hogy csak tetszhalott volt, a Széttörve hozzásegítette, hogy ki másszon a gödörből. Olvasd tovább

0

Őrült boldogság (La pazza gioia)

írta Nikodémus

2017-01-őrült-boldogság-1

Napsütötte toszkánai táj, gyönyörű kastély, készülődés egy habkönnyű, verőfényes autókirándulásra – nincs is ennél jobb gyógyír a fagyos januárban didergő mozinéző számára. Paolo Virzi legújabb filmjének nyitányában csupán egyetlen apró momentum késztet némi gyanakvásra: a középkorú nő, akit tekintetünkkel kísérünk, kissé zavartan viselkedik. Beatrice (Valeria Bruni Tedeschi) széles gesztusokkal, emelt hangon magyaráz, láthatóan mindenből nagy ügyet csinál, s szemlátomást képtelen bármiben dönteni. Sokáig úgy tűnik, a főszereplésével forgó film, az Őrült boldogság is így tesz, illetve nem tesz – és épp ez a legizgalmasabb benne.

Olvasd tovább

2

Röviden: Skiptrace – Zűrös páros (Skiptrace)

skiptraceMogorva, kemény öklű, de alapjában véve jólelkű férfi és egy másik, vicceskedő, talán simlis, ám lelkiismeretes alak kénytelen-kelletlen együtt átloholni a fél világon. Út közben szépen összecsiszolódnak, egyik kalandos helyzetből keverednek a másikba és a végén szépen leverik a nagy ellenfelet. Volt idő, amikor egészen sok film épült erre a sémára, de most az egykor szebb pillanatokat is megélt Jackie Chan, Johnny Knoxville és Renny Harlin próbálkozott némileg élvezhető alkotást kihozni a sablonos alapanyagból. Elárulom: felemás sikerrel.

Bennie Chan (Chan) Hong Kong-i nyomozó és egy amerikai szélhámos (Knoxville) közös útja nem megy épp a legsimábban. Viszonylag könnyed utazásnak indult, de aztán kénytelenek nagyobb sebességre kapcsolni és a menekülés Mongólián, a Góbi sivatagon keresztül zajlik. Időközben Bennie rájön, hogy a piti bűnözőnél van valami, ami segíthet lebuktatni az általa régóta keresett Matador gengsztert.

Chan már nem a régi, de nem is várható el, hogy 60-on túl olyan akciójeleneteket mutasson, mint 20-30 éve. Látszik is, hogy már nem vállal be hosszabb bunyókat és nincsenek hosszabb snittek a de azért még így is próbál kreatívan felhasználni bármit, ami kezébe kerül. Nem Chanen múlott a dolog. Knoxville? Vagy épp olyan fejet vág, aki éppen aludni készül vagy mint aki ledöntött néhány felest a torkán. Ha összeszedte volna magát és egyáltalán írtak volna normális szövegeket neki, még akár egy korrekt duó is lehettek volna. Harlin sem erőlteti meg magát, pár jobb jelenetet leszámítva unalmasan tálalja a cselekményt. De a kínaiak számára ez elég, kasszasikerré tették a filmet, ezek után nem csoda, hogy odavannak néhány hollywoodi vacakért.

Olvasd tovább

0

xXx: Újra akcióban (xXx: Return of Xander Cage)

Xander Cage a dzsungelben síel, fennakadás nélkül halad előre és szédítő sebességet diktál. Később „vízimotoros” üldözésben vesz részt, de előtte még kibiztosított kézigránáttal játszadozik. Mindezek a marketinganyagokban is benne voltak, világossá tették mindenki számára, hogy jobb, ha megtekintés előtt az agyát leadja a ruhatárban. Olvasd tovább

6

Út a csillagokig – Kaliforniai álom (La La Land)

írta Nikodémus

2017-01-kaliforniai-álom-1

Damien Chazelle tizenkilencre lapot húzott, és nyert: legutóbbi filmje, a három Oscar-díjig jutó Whiplash után az itthon december 29-én bemutatott Kaliforniai álom (La La Land) újabb felejthetetlen moziélménnyel ajándékozza meg a nézőt. S ha a varázslat nem is működik mindenkinél, azt még a legkérgesebb szívűek is elismerhetik, ez a film csak úgy kicsattan az életkedvtől és a virtuozitástól – és nem mellékesen jó ízléssel támaszt fel egy rég elfeledett műfajt.

Olvasd tovább