2

Röviden: Skiptrace – Zűrös páros (Skiptrace)

skiptraceMogorva, kemény öklű, de alapjában véve jólelkű férfi és egy másik, vicceskedő, talán simlis, ám lelkiismeretes alak kénytelen-kelletlen együtt átloholni a fél világon. Út közben szépen összecsiszolódnak, egyik kalandos helyzetből keverednek a másikba és a végén szépen leverik a nagy ellenfelet. Volt idő, amikor egészen sok film épült erre a sémára, de most az egykor szebb pillanatokat is megélt Jackie Chan, Johnny Knoxville és Renny Harlin próbálkozott némileg élvezhető alkotást kihozni a sablonos alapanyagból. Elárulom: felemás sikerrel.

Bennie Chan (Chan) Hong Kong-i nyomozó és egy amerikai szélhámos (Knoxville) közös útja nem megy épp a legsimábban. Viszonylag könnyed utazásnak indult, de aztán kénytelenek nagyobb sebességre kapcsolni és a menekülés Mongólián, a Góbi sivatagon keresztül zajlik. Időközben Bennie rájön, hogy a piti bűnözőnél van valami, ami segíthet lebuktatni az általa régóta keresett Matador gengsztert.

Chan már nem a régi, de nem is várható el, hogy 60-on túl olyan akciójeleneteket mutasson, mint 20-30 éve. Látszik is, hogy már nem vállal be hosszabb bunyókat és nincsenek hosszabb snittek a de azért még így is próbál kreatívan felhasználni bármit, ami kezébe kerül. Nem Chanen múlott a dolog. Knoxville? Vagy épp olyan fejet vág, aki éppen aludni készül vagy mint aki ledöntött néhány felest a torkán. Ha összeszedte volna magát és egyáltalán írtak volna normális szövegeket neki, még akár egy korrekt duó is lehettek volna. Harlin sem erőlteti meg magát, pár jobb jelenetet leszámítva unalmasan tálalja a cselekményt. De a kínaiak számára ez elég, kasszasikerré tették a filmet, ezek után nem csoda, hogy odavannak néhány hollywoodi vacakért.

Olvasd tovább

1

A Skiptrace következő előzetese

skiptracekepAz ősz a Skiptrace akció-vígjátékkal startol el, Jackie Chan és Johnny Knoxville loholhat végig a filmen. Előbbi egy Hong Kongban dolgozó nyomozót alakít, mindenáron be szeretne dugni a rácsok mögé egy drogbárót, aki partnere haláláért is felelős. Előbbi pedig Connor Watts szerencsejátékost játssza, nála lenne az a bizonyíték, amely segíthetne a detektívnek.

Renny Harlin, a Die Hard 2 és a Háborgó mélység (Deep Blue Sea) rendezője készítette a filmet Jay Longino és BenDavid Grabinski forgatókönyvéből. Kínai pénz is van a produkcióban, szóval a színészgárdában akad pár helyi színész is, mint például Fan Bingbing, Tsang Chi-wai, Michael Wong. Olvasd tovább

1

Skiptrace előzetes

skiptracekepRenny Harlin akciófilmet készített? A rendező egykoron értette a dolgát, de a 90-es években olyan produkciókat adott ki kezei közül, mint az Utánunk a tűzözön (Long Kiss Goodnight), addig mostanság csak a gyenge Herkules legendája (Legend of Hercules) és 12 menet (12 Rounds) köthető a nevéhez.

Sam Fell irányíthatott volna a forgatáson, de az animációkon edződött rendezőt Harlinra cserélték.  Jackie Chan, Fan Bingbing és Johnny Knoxville (Seann William Scott lelépése után ugrott be) játsszák a főbb szerepeket. 2014 szeptember elején indult a forgatás, de csak idén mutatják be.

Knoxville alakítja azt a nagydumás szerencsejátékost, aki Macaun tanúja lesz egy gyilkosságnak. A Chan által megformált nyomozó próbálja megmenteni a szemtanút, segítségével lesittelhetné Victor Wong maffiafőnököt, rá vadászik több, mint egy évtizede. De nem olyan egyszerű életben maradni és útjuk során eljutnak Mongólia hegységeibe és a Góbi sivatagba is.

Érdekességképpen megemlítem, hogy Harlin és Chan 2001-ben vágott volna bele a Nosebleed akciófilmbe, amely a World Trade Centerben játszódott volna. De az ikertornyok elpusztítása után a projektet félretették.

Olvasd tovább