2

A cipőbűvölő (The Cobbler)

cobblerposter

A legjobb munka az, amit szeretsz csinálni, szép fizetést kapsz érte, a belefektetett energia megtérül, ráadásul haverok vesznek körül. Adam Sandler évek óta így dolgozhat, már ha lehet tevékenységét így nevezni, plusz a színész egyszer célzott rá, hogy inkább nyaralás a forgatás. Azonban néha félreteszi szokásos humorát és egy időre kiszáll a baráti bulizgatásokból, megmutatja komolyabb oldalát. Mert Sandlernek van ilyen is, bármily meglepő. Többek között bizonyított a Kótyagos szerelemben és az Üres városban.

Thomas McCarthy Az állomásfőnökkel robbant be a köztudatba, A látogatóval és a Win Winnel gondoskodott róla, hogy neve ne merüljön feledésbe. Nem áll túl gyakran kamera mögé, éppen ezért gondolhattuk, hogy A cipőbűvölő jobb lesz az átlagnál és Sandlerből is kihozza a maximumot. Hiszen a történet eléggé jól hangzott. Olvasd tovább

0

Young Ones (2014)

írta Nikodémus

2015-03-young-ones-1

Szikár posztapokaliptikus táj, kurta dialógok, szótlan hősök, lassan csordogáló, szikkadt sztori – és dúsan áradó filmzene. Az egyébkénti viszonylag könnyen behatárolható műfajokkal játszadozó Young Ones közepe felé esett le, hogy a kezdetben idegennek ható aláfestés tulajdonképpen kulcsként szolgál Jake Paltrow filmjének egy újabb rétegéhez. Mert a Young Ones elsősorban családtörténet, de nem olyan epikusan, mint A keresztapa, s nem is olyan fátumszerűen, mint a Place Beyond the Pines.

Olvasd tovább

1

Fenegyerek (Son of a Gun)

sonofagunposter
Meg kell hagyni, hogy az ausztrál filmeknek megvan a maga bája. Ha valaki kevés költségvetésből szeretne gazdálkodni talál itt kietlen, de gyönyörű tájakat, egyszerűbb, de egészen hangulatos területet, illetve nem nagyon kell keresni tehetséges színészeket, hiszen akad jó néhány. Legutóbb az Országúti bosszú posztapok bosszúthriller és a Babadook horror előtt borult le mindenki a haját, most pedig az elsőfilmes Julian Avery tett le az asztalra egy korrekt filmet. Olvasd tovább

3

Röviden: Dying of the Light

dyingofthelightLehet, hogy Paul Schrader veteránnak számít a szakmában, de jó ideje inkább feledhető, mint emlékezetes filmekre adja a fejét egy ideje (Nem az Ádám feltámadásáról beszélek). És nem ez az első alkalom, hogy a stúdió durván beleszól munkájába. Már az Ördögűző előzménye sem felelt meg a fejesek igényeinek, így egy időre félretették Schrader változatát és Renny Harlinnal forgattattak még néhány jelenetet. A Dying of the Light esetében viszont a felsőbb vezetésnek egyáltalán nem tetszett a direktor által összerakott film, kizárták a vágószobából és alakítottak rajta. Schrader, a színészek és Nicolas Winding Refn producer alaposan berágtak és nem voltak hajlandóak részt venni a thriller-dráma népszerűsítésében. Milyen lett volna az eredeti elképzelés? Egy biztos, a kész film enyhén szólva is gyenge.

Nicolas Cage sokat megélt CIA ügynököt játszik, akinek tudomására jut, hogy az a terrorista, aki régen megkínozta nagy meglepetésre továbbra is életben van, bár súlyos betegségben szenved. Akárcsak ő maga. Mivel a Cég nem támogatja, ezért saját maga próbál nyomára bukkanni gyűlölt ellenfelének.

Eléggé nagy potenciál rejlik a történetben és már csak Refn neve miatt sem lehet elsőre hosszú, effektekkel telerakott akciójelenetekre számítani. De a dementiában szenvedő ügynök és a rég halottnak vélt, halálosan beteg nemezise történetében lehetett volna erő, kikerekedhetett volna belőle egy mélyenszántó dráma. Azonban a történet túlságosan lapos és unalmas, a kivitelezés erősen gyenge. Ráadásul az operatőri munka is csapnivaló, bár ha megnézzük Gabriel Kosuth eddigi filmjeit (Angyalok háborúja 4-5, Anakonda 3-4, Támadóerő), akkor nincs mind csodálkozni, akkor se, ha ő is arról beszélt, hogy a stúdió miatt lett ilyen a végeredmény. Legalább Nicolas Cage próbálkozik, ami ritkán szokott jellemző lenni rá, de kár, hogy pont egy ilyen film kedvéért tudta összeszedni magát és félretenni unott ábrázatát. Helyette Anton Yelchinen látszik, hogy nem érdekelte igazán az elvégzendő feladat.

Olvasd tovább

6

Fák jú, Tanár úr (Fack Ju Göhte)

fakjutanarur

Német vígjáték? Nem lenne probléma ezzel, ha lenne humoruk. A Hangyák a gatyában, a Manitu bocskora vagy A zűrhajó sem volt kacagtató. Inkább drámában erősek és tény, hogy az autópályán sem érdemes keménykedni a rendőrökkel. A Fák jú, Tanár úr talán félrement menet közben vagy lehet, hogy egy kakukktojás. Mivel a németek odavoltak érte és hatalmas nézettséget ért el, valószínűleg az utóbbi. Olvasd tovább

3

A Hídember (2002)

írta Nikodémus

2015-03-hídember-1

A filmet ma vetíti a Duna TV 21.50-kor.

Ideges vonósok ütemére forog a kerék az éjszakában – egy tehetős beteget szállítanak sürgősen az intézetbe, kiről az a hír járja, hogy megháborodott. A doktor nyugtatgatja a pácienst, aki egzaltáltan motyogja szörnyű önvádját. 1848-ban járunk, a dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc kezdetén – a döblingi tébolydában. Ez a felütés több szempontból is kulcsként szolgál: megérteti a nézővel, hogy nem történelmietlenül kiszínezett Jókai-képeskönyvet lát, hanem egy szenvedélyes, nagy ember végső lemeztelenedését. Talán ez, talán a forgatás és a bemutató körüli politikai hajcihő – avagy mindkettő – akadályozta meg a filmet abban, hogy befussa a hozzá méltó pályát. Pedig A Hídember számos erénnyel (és nem kevés hibával) bírván grandiózus kísérlet a népszerű történelmi film műfajának újragondolására.

Olvasd tovább

1

Focus – A látszat csal (Focus)

focusposzter

Egy szélhámosfilm akkor üt igazán, amikor tudod, hogy át leszel verve, fel is készülsz rá, majd mégis nagyot koppan az állad. Az sem baj, ha nem számítasz rá. Esetleg el lehet adni zseniális dumákkal is a produkciót, illetve azzal sincs komolyabb baj, amikor egyértelmű, hogy a főszereplőknek nem esik bántódása, de eléggé akciódús és érdekes, hogy szórakoztatni tudjon. De nagy a baj, amikor nincsenek igazán jó szövegek, nem tudnak meglepni, világos, hogy a főhőst nem kell félteni. A Focus sajnos ilyen. Olvasd tovább

6

Röviden: Chappie

poszter

Erősen szubjektív poszt következik és hiába is írnám, hogy nem lesz benne spoiler, a lényeget az előzetes videókban már láttátok; higgyétek el. Annyira vártam ezt a filmet, szeretem a sci-fit, főleg akkor, ha robotokról szól. Tudom, hogy nagyon nehéz valami újat, valami eredetit letenni az asztalra – hiszen volt/van a világnak egy Asimov-ja, egy Clarke-ja,  Aldiss-a stb, stb…és akkor Neill Blomkamp és Terri Tatchell megírták a Chappie-t. Röviden és tömören a következő:

Chappie = Rövidzárlat + Roborzsaru + Ghost in the shell.

Olvasd tovább

2

Nagy szemek (Big Eyes, 2014)

írta Nikodémus

2015-02-nagy-szemek-1

Tisztázzuk mindjárt az elején: ez egy Weinstein-film. Tim Burtonnek alig van köze hozzá. Ez persze önmagában nem feltétlenül baj, a loboncos, groteszk figurákhoz vonzódó direktor eddig is vállalt sima bérmunkákat szerzői(nek mondható) filmjei mellett, a gond inkább az, hogy a Nagy szemek sima producerfilmnek is vészesen kevéske, ám mulatságosan önleleplező: van valami ugyebár, ami nem az enyém, de azért gátlás nélkül meggazdagszom belőle.

Olvasd tovább

0

Röviden: A fekete ruhás nő 2.: A halál angyala (The Woman in Black: Angel of Death)

feketeruhasnoKicsit felemásra sikeredett a legendás Hammer Films feltámasztása és az is látszik, hogy továbbra is a régi klasszikusokhoz hasonló horrorokat próbálnak készíteni. Az újabb alkotások egyik legjobban sikerült darabja volt A fekete ruhás nő, amely az Eden Lake-ért megérdemelten körbedicsért James Watkins és a Harry Potter skatulyából kibújni vágyó Daniel Radcliffe forgatott. A trendnek megfelelően megérkezett az újabb rész, természetesen újra a lápvidék felé vesszük az irányt.

Zajlik a világháború, Londont gyakran bombázzák. Éppen ezért Eve Perkins tanítónő néhány gyerkőccel együtt vidékre és azon belül is a már jól ismert „házba” utazik. Azonban itt sem nyugodhatnak meg, mert feltűnik a színen az ijesztő szellem és jó néhány furcsaság történik.

Tom Hooper rövidfilmeken, illetve sorozatokon edződött és mindez erősen nyomot hagy, látszik munkáján, hogy milyen múlttal bír. Úgy forgatott, mintha minden jelenet az utolsó lenne és elég gyakran próbálja megijeszteni a nézőt. Mintha kötelezőnek gondolta volna, hogy két percenként rémisztőnek szánt pillanatokat csempésszen művébe. Sajnos ezek jó részével nem éri el célját, de azért akad jó néhány jelenet, amely jól sikerült. Manapság gótikus horrorba ritkán vágnak bele, Guillermo fel Toronak is hiányzik a régi korszak és a Crimson Peakkel szeretne emléket állítani a régi horroroknak. Hooper becsülettel próbálkozik megteremteni a hangulatot, ebben nem vall kudarcot és egyúttal csapnivaló rendező lenne, ha egy sejtelmes, ködös lápvidéken nem tudná megteremteni az atmoszférát. Ha a forgatókönyvíró kissé megerőltette volna magát és előállt volna néhány eredeti ötlettel, a felesleges rémisztgetésekre egészen élvezhető film is születhetett volna. Sajnos közepesnél semmiképpen sem jobb. Olvasd tovább

1

Rendíthetetlen (Unbroken, 2014)

rendithetetlen

Ha egy szenvedéstörténetet festenek fel a vászonra idővel enyhíteni kellene a főhős fájdalmán vagy legalábbis meg kellene mutatni a fényt az alagút végén. Hiszen lehet, hogy együtt tudunk érezni vele és tudunk szorítani érte, de ami sok az sok. Emberünk drámája fokozódik, egyre mélyebbre süllyed a gyötrelem bugyraiban és ráadásul meg sem csillan előtte, hogy esetleg túlélhetné a megpróbáltatásokat. Így bizony idővel már csak egykedvűen tudjuk szemlélni a szerencsétlen újabb kínjait. Olvasd tovább

2

A zenész, aki ott se volt – Llewyn Davis világa (2013)

írta Nikodémus

2015-03-inside-llewyn-davis-1

Kicsit megkésett szösszenet egy kiváló filmről.

Azt gondolnánk, nem kedvez a májusi bemutató egy olyan borús filmnek, mint a Coen-testvérek legújabb rendezése, a Llewyn Davis világa. Verőfényes tavaszi napsütés helyett azonban esős, fázós idő fogadta a tavaly májusi hazai premiert, mely nemcsak a nyári termésnek, hanem a csendesen kallódó népdalénekesről szóló történetnek is határozottan jót tesz.

Olvasd tovább