1

Fenegyerek (Son of a Gun)

sonofagunposter
Meg kell hagyni, hogy az ausztrál filmeknek megvan a maga bája. Ha valaki kevés költségvetésből szeretne gazdálkodni talál itt kietlen, de gyönyörű tájakat, egyszerűbb, de egészen hangulatos területet, illetve nem nagyon kell keresni tehetséges színészeket, hiszen akad jó néhány. Legutóbb az Országúti bosszú posztapok bosszúthriller és a Babadook horror előtt borult le mindenki a haját, most pedig az elsőfilmes Julian Avery tett le az asztalra egy korrekt filmet.

sonofagun1

JR-t (Brenton Thwaites) hat hónapra lesittelik és nyugodtan, békésen, szépen letöltené a rá kiszabott büntetést, de sajnos az egyik banda kifogy a „házi kedvencből” és kellene az utánpótlás. Brendan Lynch (Ewan McGregor) szintén a börtön vendégszeretetét élvezi és szárnyai alá venné a 19 éves srácot. Egy feltétele van csupán: Ha szabadul segít neki a szökésben.

Talán a rácsok mögötti élet bemutatását is el lehetett volna húzni másfél óráig, de Averynek igencsak sok ötlete volt és lelkesen belezsúfolt filmjébe mindent, amit csak lehetett. Akad itt akció, rablás, átverés, üldözés és még szerelmi szál is. Kezdetben még igen szépen fűzi össze a jeleneteket, de úgy a játékidő felétől válik kissé zavaróvá, hogy tipikus fordulatokkal, ezerszer bemutatott kapcsolatokkal próbál lenyűgözni. Mindazonáltal Avery szeretne bizonyítani, hiszen még újonc és nem csupán szereplőivel próbálja eladni filmjét, hanem lehet érezni, hogy próbálkozik és nem is rosszul.

sonofagun3

Alicia Vikander tehetséges ifjú színésznő, azonban a romantika nem válik előnyére a produkciónak, eléggé elnyújtották. Thwaites karaktere profi sakkban és a táblás játék többször visszatérő elem a filmben, csakhogy ezzel valahogy nem tudtak mit kezdeni. Tudjuk, hogy JR-nak megvan a magához való esze, de a történet során csak néha használja és a játékidő végére is alig fejlődik.

Tehát vannak negatívumok bőven, Averynek van még mit fejlődnie, le kell vetkőznie rövidfilmes múltját, jövőbeli forgatókönyveire jobban oda kell figyelnie. Mert egy jobb színészgárda csak félig-meddig húzza ki a bajból, akiket nem kell túlzottan instruálni, tudják dolgukat, jelen esetben McGregot csuklóból hozta karakterét. Ezt a hibát próbálja ellensúlyozni a rendezéssel, hiszen a klisék és problémák ellenére a gengszterfilmekhez illő kemény közeget mutat be, nem mond csődöt, amikor akcióra kerül a sor és ha a tempó nem is sodró, de egészen jó ütemben halad előre.

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *