kritika

6

No One Lives (2012) – írta Mini Me

Publikálta Minime

0nol

Csupán a véletlen sodorta utamba ezt a filmet, de amikor megláttam a rendező személyét (Ryûhei Kitamura) és rájöttem, hogy az Éjféli etetés című alkotás is tőle származik, akkor úgy döntöttem érdemes rászánnom az időmet.

A film egy szőke lány menekülésével kezdődik, aki egy erdőn át, rohan az életéért. Nem tudjuk ki vagy kik üldözik, de csapdákon át próbál elérni a szabadulásáig. Amint később kiderül, Emma Ward (Adelaide Clemens) az, aki egy iskolai buli egyetlen túlélője és fél éve nyomtalanul eltűnt. Majd látunk egy fiatal párt (Luke Evans és Laura Ramsey), akik észrevehetően gondokkal küzdenek és éppen új helyre költöznek, hogy a múltat maguk mögött hagyhassák, azt a múltat amelyről ekkor még nem tudunk meg részleteket, de Betty (Ramsey) részéről számos utalást kapunk arra, hogy párja esetleg viszonyt folytat egy másik nővel is. Amint betérnek egy útszéli étterembe, a helyi betörésre és rablásra szakosodott rosszfiúk bandájának egyik tagja Flynn (Derek Magyar) zaklatni kezdi őket. Az eset nem fajul el, ám egy korábbi rosszul elsült balhé miatti „adósságát” Flynn éppen a párocska javainak megszerzésével szeretné pótolni. Miután balesetet okoz, hogy kocsijukat és egyéb ingóságaikat megszerezze, a párt egyik társára bízza és odébbáll a zsákmánnyal. Az események szürrealisztikus fordulatai azonban teljesen megváltoztatják a dolgok állását és az erőviszonyokat. A történet további ecsetelése innen olyannyira spoileressé válna, hogy elvenné a film élvezhetőségét, ezért ettől most eltekintenék. Olvasd tovább →

7

Kon-Tiki (2012)

Publikálta Koimbra

kontii

Thor Heyerdahl norvég néprajzkutató hiába próbálta bizonyítani elméletét, miszerint Polinéziát Dél-Amerika felől népesítették be, ráadásul balsafa tutajon érkeztek az emberek. Kollégái és a tisztelt akadémikusok kiröhögtek vagy csak a homlokukat ráncolták. Ezt követően fejébe vette, hogy bebizonyítja, hogy elgondolása, papírra vetett, hosszan leírt teóriája igenis megvalósítható. 1947-ben útnak indult néhány úriemberrel, a többi már történelem.

Az expedíción készült dokumentumfilmet 1950-ben mutatták be, Jeremy Thomas producer 1996 óta próbálkozott megvalósítani a mozifilmet, röviddel Heyerdahl 2002-es halála előtt kapta meg a jogokat és a rég várt engedélyt. Anno Heyerdahl minden szóba jöhető embert felkeresett, aki ki tudná adni elméletét, majd megpróbált pénzt és támogatót találni, akinek segítségével elindulhatna a hosszú útra, így bizonyítani tudná, hogy Dél Amerikából igenis el lehet jutni tutajjal Polinéziába. Kitartása révén hosszú idő után olyasvalakihez sodorta a sors, aki hitt az elméletben és a közben járására végre kifuthatott a Kon-Tiki. Olvasd tovább →

10

Gonosz halott (Evil Dead, 2013) – írta Mini Me

Publikálta Minime

(18-as karika)

0ed1

Ash vs. Mia?

Amikor bejelentésre került az Evil Dead remake elkészítésének ötlete, sokan fanyalogni kezdtek azon, hogy miért kell ismét egy régi klasszikust „elrontani”, hiszen az alapfilmek hangulata úgysem visszahozható. A klasszikus „trilógia” rajongói a fejüket rázták, amikor kiderült, hogy nem kedvenc hősük Bruce Campbell lesz az új sztori főhőse és magát a történetet is a jelenkor igényeihez próbálják majd igazítani. Jómagam is rajongója voltam, vagyok az eredeti filmeknek, amelyeknek sajátos stílusuk, hangulatuk és humoruk van. Azonban annak ellenére, hogy Bruce Campbell „Ash” karaktere számomra is kultikus figura, valamiért mindig is zavart a szerepben mutatott retardáltságával. Talán valójában nem is nevezhetjük az alaptrilógiát klasszikus horrornak, sokkal inkább horror-vígjátéknak, de még inkább horror-burleszknek. Adott a hangulata, adott a cselekménye, adott a stílusa. Ezért is lettek Sam Raimi filmjei mindenképpen klasszikusok. Olvasd tovább →

35

Z világháború (World War Z)

Publikálta Koimbra

zvilaghaborumagyarposzter

Az anyatermészet olyan, mint egy sorozatgyilkos. Arra vágyik, hogy elkapják, éppen ezért apró jeleket hagy hátra, amelyeket ha észreveszünk és megtalálunk le tudjuk fülelni, meg tudjuk állítani. – mondja Brad Pittnek egy tudós egy repülőgépen. Éppen arra a bázisra tartanak, ahol először küldtek olyan üzenetet, amelyben szerepelt a zombi szó. Ekkor már az emberiség pár milliárd kevesebb lelket számlál, de ugyanennyivel több élőholt rohangál az utcákon.

Gerry Lane (Pitt) veterán túlélő, megjárta a földi pokol néhány zegzugát, de mostanra csakis feleségének és két lányának áll. Ők testesítik meg a boldog amerikai családot, akik folyamatosan mosolyognak egymásra, reggelire pedig fincsi palacsintát esznek és még a dugóban sem megy fel bennünk a pumpa. Az idillt egy rendőrmotor töri meg, amely leviszi a kocsijuk visszapillantóját, majd pár másodpercre rá már menekülniük kell több tucat acsargó, vérszomjas embertársuk elől. Valami történt, nagy szörnyűség, globális szintű. Élőholtak loholnak mindenütt és hirtelen nagy szükség lesz Lane szakértelmére, aki magasról tesz az emberiségre, csakis családja miatt vállalja be, hogy megpróbál utánajárni honnan indulhatott a járvány. Olvasd tovább →

5

Phantom

Publikálta Koimbra

phantom

Tegyük fel, hogy Kovács Béla elmegy gombászni a szlovák határ közelébe, majd eltűnik. Megtalálják ruháit, kosarát, de a férfi nyom nélkül felszívódik, nem sokkal jönnek a nyomozók és a magyarok a szlovákokkal karöltve titkosítják az ügye. Később a konteo blog pedig megírja a lehetséges variációkat, hogy vajon mi történhetett Kováccsal. Elrabolták az űrlények? Atomot csempészett volna gombának álcázva? A filmjogok mindenesetre gyorsan elkelnek, hogy valaki leforgassa saját verzióját. A producerek és az írók nagyjából úgy állnak hozzá a rejtélyes, furcsa, megmagyarázhatatlan, a kormány által titkosított történésekhez hogy hozzáteszik saját elképzelésüket. Nem így történt, de legalább izgalmasan hangzik.

1968-ben egy szovjet tengeralattjáró elsüllyedt. Találgatások és elméletek sokasága látott napvilágot, az amerikai és a szovjet kormány nem hozta a közvélemény tudomására az adatokat. A baleset körülményei még most sem ismertek, de az biztos, hogy később az amerikaiak rátették a mancsukat a roncs néhány részére. Néhány embert még most is foglalkoztat az eset, az ügy megmozgat néhány agyat, Todd Robinson elgondolását forgatókönyv formába öntötte. A Phantom a 68-as ügyet veszi alapul, de mivel a részleteket és a körülményeket homály fedi filmjére elég nehezen lehet rásütni, hogy valóban így történt csak annyit ér el, hogy esetleg mások is elgondolkozzanak mi történetet a hidegháború ezen szakaszában. Olvasd tovább →

1

Röviden: A búcsúkoncert (The Late Quartet)

Publikálta Koimbra

bucsukoncert

A techno- és popszámok forgatagában el is feledkezhetünk a régi nagy klasszikusokról, pedig talán nem ártana, ha olykor elővennénk Mozartot vagy Schubertet, hiszen akár ez is oldhatja a mindennapok feszültségét és relaxálni is lehet rá. Sajnos a filmiparban kevesen gondolnak arra, hogy a régi ódákra és zenékre lehetne filmet építeni. Yaron Zilberman elsőfilmes létére kiváló szereplőgárdát tudott összeverbuválni és Philip Seymour Hoffman vagy éppen Christopher Walken színészi játékát bármikor boldogan megnézzük és ha e mellett még Beethovent is játszanak nagy baj nem lehet. A történet egy 25 éve együtt zenélő kvartettre fókuszál, negyed évszázad alatt rengeteg csodás koncertet adtak elő a színpadon és nem is gondolnak arra, hogy nyugdíjazzák magukat. Ám Peternél (Walken) Parkinson-kórt diagnosztizálnak, ráadásul éppen Beethoven Vonósnégyese No. 14, opus 131 darabjára készül az összeszokott csapattal. A következő koncertje lenne egyben az utolsó is, szép búcsúzást akar. Ám az igazi gond akkor kezdődik, amikor a többieknek bevallja betegségét. Az együtt érző szavak elhangzása után a tagokból előtörnek eddig magukba fojtott gondolataik, problémáik, bajaik. A bejelentés hatására az eddigi remek összhang a múlté lesz, nem csak a négyesbeli szerepükkel és a csapat sorsával kapcsolatban emelik fel szavukat, de gyakorlatilag életük úgy alakul, hogy magánéletükben hozott döntéseikkel is kivívják a másik ellenszenvét, egyet nem értését. Nem csak a klasszikus zenéről esik szó ebben a filmben, inkább a karakterek közötti konfliktusokról, dilemmákról, eddig visszatartott, de végre kimondott sérelmekről, a feltárulkozó új kihívásokról és azoknak kezeléséről. Walken csendesen és bánatosan készül a nagy búcsúra, az elhangolódásról filozofál. De Hoffman,Catherine Keener, Mark Ivanir kiválóan, remekül oldja meg feladatát, egyetlen mozdulattal, rezdüléssel többet képesek mondani, mint más hosszú mondatokkal. Miattuk érdemes megtekinteni a filmet, amely sokkal erősebb is lehetett volna, ha más készíti. Zilberman gyakorlatilag kezet csókolhat színészeinek.

1

Searching for Sugar Man (2012)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2013-06-Searching-for-Sugar-Man-1

„These are the days of miracle and wonder.”
(Paul Simon)

Létezik az, hogy egy szerény dalnok, bukásnak is kevés amerikai „karrierje” végeztével egyszerűen eltűnik a Föld színéről? S közben egy másik kontinensen – csak úgy – kasszarobbantó sikert ér el anélkül, hogy tudna róla? Hollywoodi nagyepika díszletei közé kívánkozó sztori, gondolhatnánk, ám milyen mázli, hogy mégiscsak dokumentumfilm készült belőle – amelyet aztán befogadott az álomgyár is, és Oscart dobott neki. A Searching for Sugar Mant ez nem teszi jobbá, mert nem is kell: önmagában is zseniális dokumentumfilm.

Olvasd tovább →

16

Szemfényvesztők (Now You See Me)

Publikálta Koimbra

szemfenyvesztok

Figyeljék a kezemet, mert csalok – ismételgette a szlogenné vált mondatát a közkedvelt Rodolfo. Remek figyelemelterelés, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, ahogy a nézők erősen koncentrálva próbálnak rájönni, hogy mi lehet az egyik trükkök megoldása. Talán Rodolfo, esetleg David Cooperfield vagy más híresebb személy hatására mindenki kipróbált legalább egy kártyatrükköt és elégedett vigyorral elő másoknak. A megmagyarázhatatlan mindig is kíváncsivá teszi az embereket. De egy ügyes bűvész soha nem lepleződik le, elvarázsolja közönségét, akik ámulnak és bámulnak. Talán éppen ezért nehéz jó filmet készíteni az illuzionistákról, mert két mutatvány között ki kell tölteni a játékidőt valamiféle cselekménnyel, amelyen nem lankad a néző figyelme. Az utóbbi években két hollywoodi mágusnak sikerült az attrakció, Christopher Nolannek és Neil Burgernek. Épp itt volt az ideje, hogy valaki ismét egy bűvész-témával bíró minőségi darabbal rukkoljon elő. Olvasd tovább →

34

Az Acélember (Man of Steel)

Publikálta Koimbra

acelember

Rajta, kezdjük már végre el! – adhatták ki az utasítást a Warner főhadiszállásán. Eleddig látszólag végtelen nyugalom honolt a stúdiónál, csak találgatni lehet, hogy mi folyik a DC-filmek környékén, bár lehet, hogy csak kivárnak, míg a Marvel rendesen megalapoz nekik is. De a Nolan-féle Batman franchise-t sehogyan sem lehetett belepasszírozni az általuk elképzelt szuperhős univerzumba, a Zöld Lámpás pedig enyhén szólva is leszerepelt a nézők köreiben és bevétel tekintetében. Tehát Superman vállán hatalmas súly nyugodott, mindenki izgatottan figyelte, hogy képes-e elbírni vagy összerogy alatt. Olvasd tovább →

21

Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard)

Publikálta Koimbra

tn_1dragabbmintazeleted

A filmről itt követhető kibeszélő, az előző részről pedig itt írtunk.

Régen volt már, hogy John McClane-nel körbejárhattuk a Nakatomi toronyház folyosóit, zegzugait, szűk szellőzőjáratait. Hans Gruber csapatával pont akkora időzítette látogatását, amikor a New York-i zsaru karácsonykor meglátogatja nejét. McClane kitartóan, kúszva-mászva, egyre több sérülést gyűjtve, bagózva és cinikus beszólásokkal tizedelte a rossz fiúkat. Hős – sőt mi több: egy ikon – született, Bruce Willis pedig sztár lett. A bevételt elnézve a stúdió a folytatás mellett döntött, majd jött a többi rész is. A franchise-ok nagy részére jellemző, hogy kitermelnek magukból minimum egy olyan kalandot, amelyet a rajongók fanyalogva fogadnak. Jelen esetben az előző négy rész során is akadt olyan felvonás, amelyre egyszerűen nem lehetett ráfogni, hogy Die Hard lenne. Van akinek az első résszel ért véget a Die Hard és akadhat olyan is, aki a negyediket sehogyan sem tudja beilleszteni a franchise-be. Mostanra elértünk arra a szintre, hogy eme széria nevét annyira meggyalázták, befeketítették, hogy eltemettük a kert hátsó részébe, még fejfát is kapott. Ám a stúdió csak erőlködik, itt az új McClane opusz és mivel zombis alkotásként nehezen lehetne rátekinteni (bár eléggé élőholt darabbal van dolgunk), így ne is Die Hard-ként, hanem egyszerű akciófilmként tekintsünk rá. Olvasd tovább →

1

Utórengés (Aftershock)

Publikálta Koimbra

tn_1utorenges

Eli Roth munkáit áttekintve látható, hogy ő inkább a véres, esetleg beteges történeteket kedveli. Legújabb munkája a Motellel rokonítható, abban néhány turista Szlovákiában bulizik, iszik és persze csajozik. Olyan bulihangulatot teremtett, amely után jó néhányan valószínűleg azon gondolkodtak, hogy gyorsan összedobnak egy hátizsákra való cuccot és már indul is ebbe a városkába. Persze néhány perc után azonnal elvették az ember kedvét attól, hogy arra a környékre tévedjen. A chilei kiruccanást sajnos nem Roth dirigálta, pedig ha már köze volt a forgatókönyvhöz, producerként is egyengette a film útját, ráadásul a főszerepet is eljátszotta, igazán beállhatott volna a kamera mögé. Olvasd tovább →

2

Stoker

Publikálta Koimbra

0st1

A címről elsősorban Bram Stoker és természetesen Drakula gróf juthat az átlagember eszébe. Wentworth Miller azonban megpróbálkozott azzal, hogy ezentúl egy családi drámába ágyazott horrorelemekkel ötvözött thriller is beugorjon a Stoker hallatán. Millert tulajdonképpen A szökésből ismerheti a nagyvilág, senki nem gondolta volna, hogy olyan forgatókönyvet fog produkálni, ami előtt az Álomgyárban sokan megemelik a kalapjukat. Kissé magasra tette az úriember a mércét saját magának, hiszen bevallottan Alfred Hitchock egyik műve, A gyanú árnyéka szolgált kiindulópontnak, amikor hozzálátott a történet kibontásához és természetesen a Drakula klasszikus is hatással volt rá. Olvasd tovább →