5

Phantom

phantom

Tegyük fel, hogy Kovács Béla elmegy gombászni a szlovák határ közelébe, majd eltűnik. Megtalálják ruháit, kosarát, de a férfi nyom nélkül felszívódik, nem sokkal jönnek a nyomozók és a magyarok a szlovákokkal karöltve titkosítják az ügye. Később a konteo blog pedig megírja a lehetséges variációkat, hogy vajon mi történhetett Kováccsal. Elrabolták az űrlények? Atomot csempészett volna gombának álcázva? A filmjogok mindenesetre gyorsan elkelnek, hogy valaki leforgassa saját verzióját. A producerek és az írók nagyjából úgy állnak hozzá a rejtélyes, furcsa, megmagyarázhatatlan, a kormány által titkosított történésekhez hogy hozzáteszik saját elképzelésüket. Nem így történt, de legalább izgalmasan hangzik.

1968-ben egy szovjet tengeralattjáró elsüllyedt. Találgatások és elméletek sokasága látott napvilágot, az amerikai és a szovjet kormány nem hozta a közvélemény tudomására az adatokat. A baleset körülményei még most sem ismertek, de az biztos, hogy később az amerikaiak rátették a mancsukat a roncs néhány részére. Néhány embert még most is foglalkoztat az eset, az ügy megmozgat néhány agyat, Todd Robinson elgondolását forgatókönyv formába öntötte. A Phantom a 68-as ügyet veszi alapul, de mivel a részleteket és a körülményeket homály fedi filmjére elég nehezen lehet rásütni, hogy valóban így történt csak annyit ér el, hogy esetleg mások is elgondolkozzanak mi történetet a hidegháború ezen szakaszában. Olvasd tovább

1

Röviden: A búcsúkoncert (The Late Quartet)

bucsukoncert

A techno- és popszámok forgatagában el is feledkezhetünk a régi nagy klasszikusokról, pedig talán nem ártana, ha olykor elővennénk Mozartot vagy Schubertet, hiszen akár ez is oldhatja a mindennapok feszültségét és relaxálni is lehet rá. Sajnos a filmiparban kevesen gondolnak arra, hogy a régi ódákra és zenékre lehetne filmet építeni. Yaron Zilberman elsőfilmes létére kiváló szereplőgárdát tudott összeverbuválni és Philip Seymour Hoffman vagy éppen Christopher Walken színészi játékát bármikor boldogan megnézzük és ha e mellett még Beethovent is játszanak nagy baj nem lehet. A történet egy 25 éve együtt zenélő kvartettre fókuszál, negyed évszázad alatt rengeteg csodás koncertet adtak elő a színpadon és nem is gondolnak arra, hogy nyugdíjazzák magukat. Ám Peternél (Walken) Parkinson-kórt diagnosztizálnak, ráadásul éppen Beethoven Vonósnégyese No. 14, opus 131 darabjára készül az összeszokott csapattal. A következő koncertje lenne egyben az utolsó is, szép búcsúzást akar. Ám az igazi gond akkor kezdődik, amikor a többieknek bevallja betegségét. Az együtt érző szavak elhangzása után a tagokból előtörnek eddig magukba fojtott gondolataik, problémáik, bajaik. A bejelentés hatására az eddigi remek összhang a múlté lesz, nem csak a négyesbeli szerepükkel és a csapat sorsával kapcsolatban emelik fel szavukat, de gyakorlatilag életük úgy alakul, hogy magánéletükben hozott döntéseikkel is kivívják a másik ellenszenvét, egyet nem értését. Nem csak a klasszikus zenéről esik szó ebben a filmben, inkább a karakterek közötti konfliktusokról, dilemmákról, eddig visszatartott, de végre kimondott sérelmekről, a feltárulkozó új kihívásokról és azoknak kezeléséről. Walken csendesen és bánatosan készül a nagy búcsúra, az elhangolódásról filozofál. De Hoffman,Catherine Keener, Mark Ivanir kiválóan, remekül oldja meg feladatát, egyetlen mozdulattal, rezdüléssel többet képesek mondani, mint más hosszú mondatokkal. Miattuk érdemes megtekinteni a filmet, amely sokkal erősebb is lehetett volna, ha más készíti. Zilberman gyakorlatilag kezet csókolhat színészeinek.

1

Searching for Sugar Man (2012)

írta Nikodémus

2013-06-Searching-for-Sugar-Man-1

„These are the days of miracle and wonder.”
(Paul Simon)

Létezik az, hogy egy szerény dalnok, bukásnak is kevés amerikai „karrierje” végeztével egyszerűen eltűnik a Föld színéről? S közben egy másik kontinensen – csak úgy – kasszarobbantó sikert ér el anélkül, hogy tudna róla? Hollywoodi nagyepika díszletei közé kívánkozó sztori, gondolhatnánk, ám milyen mázli, hogy mégiscsak dokumentumfilm készült belőle – amelyet aztán befogadott az álomgyár is, és Oscart dobott neki. A Searching for Sugar Mant ez nem teszi jobbá, mert nem is kell: önmagában is zseniális dokumentumfilm.

Olvasd tovább

16

Szemfényvesztők (Now You See Me)

szemfenyvesztok

Figyeljék a kezemet, mert csalok – ismételgette a szlogenné vált mondatát a közkedvelt Rodolfo. Remek figyelemelterelés, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, ahogy a nézők erősen koncentrálva próbálnak rájönni, hogy mi lehet az egyik trükkök megoldása. Talán Rodolfo, esetleg David Cooperfield vagy más híresebb személy hatására mindenki kipróbált legalább egy kártyatrükköt és elégedett vigyorral elő másoknak. A megmagyarázhatatlan mindig is kíváncsivá teszi az embereket. De egy ügyes bűvész soha nem lepleződik le, elvarázsolja közönségét, akik ámulnak és bámulnak. Talán éppen ezért nehéz jó filmet készíteni az illuzionistákról, mert két mutatvány között ki kell tölteni a játékidőt valamiféle cselekménnyel, amelyen nem lankad a néző figyelme. Az utóbbi években két hollywoodi mágusnak sikerült az attrakció, Christopher Nolannek és Neil Burgernek. Épp itt volt az ideje, hogy valaki ismét egy bűvész-témával bíró minőségi darabbal rukkoljon elő. Olvasd tovább

34

Az Acélember (Man of Steel)

acelember

Rajta, kezdjük már végre el! – adhatták ki az utasítást a Warner főhadiszállásán. Eleddig látszólag végtelen nyugalom honolt a stúdiónál, csak találgatni lehet, hogy mi folyik a DC-filmek környékén, bár lehet, hogy csak kivárnak, míg a Marvel rendesen megalapoz nekik is. De a Nolan-féle Batman franchise-t sehogyan sem lehetett belepasszírozni az általuk elképzelt szuperhős univerzumba, a Zöld Lámpás pedig enyhén szólva is leszerepelt a nézők köreiben és bevétel tekintetében. Tehát Superman vállán hatalmas súly nyugodott, mindenki izgatottan figyelte, hogy képes-e elbírni vagy összerogy alatt. Olvasd tovább

21

Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard)

tn_1dragabbmintazeleted

A filmről itt követhető kibeszélő, az előző részről pedig itt írtunk.

Régen volt már, hogy John McClane-nel körbejárhattuk a Nakatomi toronyház folyosóit, zegzugait, szűk szellőzőjáratait. Hans Gruber csapatával pont akkora időzítette látogatását, amikor a New York-i zsaru karácsonykor meglátogatja nejét. McClane kitartóan, kúszva-mászva, egyre több sérülést gyűjtve, bagózva és cinikus beszólásokkal tizedelte a rossz fiúkat. Hős – sőt mi több: egy ikon – született, Bruce Willis pedig sztár lett. A bevételt elnézve a stúdió a folytatás mellett döntött, majd jött a többi rész is. A franchise-ok nagy részére jellemző, hogy kitermelnek magukból minimum egy olyan kalandot, amelyet a rajongók fanyalogva fogadnak. Jelen esetben az előző négy rész során is akadt olyan felvonás, amelyre egyszerűen nem lehetett ráfogni, hogy Die Hard lenne. Van akinek az első résszel ért véget a Die Hard és akadhat olyan is, aki a negyediket sehogyan sem tudja beilleszteni a franchise-be. Mostanra elértünk arra a szintre, hogy eme széria nevét annyira meggyalázták, befeketítették, hogy eltemettük a kert hátsó részébe, még fejfát is kapott. Ám a stúdió csak erőlködik, itt az új McClane opusz és mivel zombis alkotásként nehezen lehetne rátekinteni (bár eléggé élőholt darabbal van dolgunk), így ne is Die Hard-ként, hanem egyszerű akciófilmként tekintsünk rá. Olvasd tovább

1

Utórengés (Aftershock)

tn_1utorenges

Eli Roth munkáit áttekintve látható, hogy ő inkább a véres, esetleg beteges történeteket kedveli. Legújabb munkája a Motellel rokonítható, abban néhány turista Szlovákiában bulizik, iszik és persze csajozik. Olyan bulihangulatot teremtett, amely után jó néhányan valószínűleg azon gondolkodtak, hogy gyorsan összedobnak egy hátizsákra való cuccot és már indul is ebbe a városkába. Persze néhány perc után azonnal elvették az ember kedvét attól, hogy arra a környékre tévedjen. A chilei kiruccanást sajnos nem Roth dirigálta, pedig ha már köze volt a forgatókönyvhöz, producerként is egyengette a film útját, ráadásul a főszerepet is eljátszotta, igazán beállhatott volna a kamera mögé. Olvasd tovább

2

Stoker

0st1

A címről elsősorban Bram Stoker és természetesen Drakula gróf juthat az átlagember eszébe. Wentworth Miller azonban megpróbálkozott azzal, hogy ezentúl egy családi drámába ágyazott horrorelemekkel ötvözött thriller is beugorjon a Stoker hallatán. Millert tulajdonképpen A szökésből ismerheti a nagyvilág, senki nem gondolta volna, hogy olyan forgatókönyvet fog produkálni, ami előtt az Álomgyárban sokan megemelik a kalapjukat. Kissé magasra tette az úriember a mércét saját magának, hiszen bevallottan Alfred Hitchock egyik műve, A gyanú árnyéka szolgált kiindulópontnak, amikor hozzálátott a történet kibontásához és természetesen a Drakula klasszikus is hatással volt rá. Olvasd tovább

2

Röviden: A zöld urai (Epic)

zöldurai1

Ha egy animációs film teljes egészében az erdőben játszódik, még szép, hogy bemutatják mennyi aranyos állat mozog és futkározik a magas fákon, a fűszálak, a szép virágok alatt. Mindez egyértelműen magával hozza a tanúságot: Ügyelj a természetre. A Loraxban ezt mindenféle pironkodás nélkül másfél órán keresztül űzték magasfokon, csak éppen annyira beledörgölték a nézők képébe, hogy teljesen élvezhetetlen alkotás született. Már-már jobb lett volna, ha a „Védd az erdőt, egyél hódot!” mondanivalót biggyesztették volna a végére. Szinte teljesen meglepő, hogy a Foxnak a Blue Sky-jal sikerült A zöld urai animációs filmet úgy elkészítenie, hogy egy pillanatra se legyen kellemetlen, bár az eredetiség fogalmát inkább a küszöbön hagyták, nem engedték át a vastag ajtón. Mary Katherine édesapját látogatja meg, aki életét annak szenteli, hogy bizonyítsa apró, értelmes, beszélni tudó lények élnek az erdőben. A lány véletlenül belefut az egyikbe, aki történetesen a levélőrök királynője, a találkozás során miniatűrré zsugorodik, majd kiderül, hogy a növényzetben a jó és a gonosz vívja háborúját és gyakorlatilag rajta múlik, hogy ne a rosszak győzzenek. Talán már sokan mondták, de tény, hogy az Arthur és a villangókat ötvözték az Avatarral, Mary pedig úgy szökdécsel a virágok szárain és fák ágain, mint Neytiri. Mindemellett hősnőnk piros felsőben csodálkozik és tör előre, így akár Piroskaként is gondolhatnának rá a gyerekek. A zöld urai leginkább nekik szól, nem pakolták tele utalásokkal és kikacsintásokkal, inkább csak egyszerűen megpróbálták szórakoztatni a népet. Nem árulnak zsákbamacskát, nem fog meglepődni senki, egyszerűen csak egy élvezetes kalandot prezentáltak sok-sok apró, egyébként úgy egy jelzővel körülírható lénnyel. A humorforrást két csigusz biztosítja, így ha mellékszereplőként megállják a helyüket, akkor a DreamWorks Turbojával már csak nem lehet gond. Egyetlen dolog kell, hogy a felnőttek is élvezni tudják: elő kell kotorni valahonnan gyermeki énjüket.

 

7

Másnaposok 3 (The Hangover Part III)

tn_1masnaposok3

Az előző részekről itt és itt olvashatsz.

Lábadat lógatod az ágyad szélén, csúnyán hasogat a fejed, egy marék fájdalomcsillapítóért rimánkodsz és miközben esküdözöl, hogy soha többet nem iszol (de legalább egy hétig biztosan) megpróbálod felidézni a szépen indult tegnap estét. Majd a későbbi beszámolók alapján a kirakósdi minden darabja a helyére kerül és előfordul, hogy a pár órával ezelőtt véghezvitt tetteidet még nagyon sokáig emlegetik. Voltál már másnapos? Todd Phillips 2009-ben szabadjára engedte fantáziáját és macskajajjal küzdő főszereplőit nehéz helyzetbe sodorta. A közönség hahotázott, dőltek a kasszába a milliók. Az elégedettségnél csak a profit volt nagyobb, ami általában folytatást szül. A következő rész ugyan másolta elődjét, de még így is korrekt darab volt, azonban abszolút nem hiányzott a harmadik felvonás, de a Farkasfalka újra eljött. Olvasd tovább

7

Fejlövés (Bullet to the Head, 2012)

0bh1

Mindig öröm azt látni, hogy valaki gondol a 80-as évek akciófilm rajongóira. Tény, hogy a korszaknak leáldozott és a műfaj is teljesen átalakult. Sylvester Stallone számára is eljött az a pillanat, amikor el kellett gondolkodnia rajta, hogy DVD-n folytassa, nyugdíjazza magát vagy megpróbálkozzon visszahozni a régi idők fényét. A Rocky (ami még 1976-ban indult útnak) és a Rambo mellett az Expendables két részével kvázi bizonyította, hogy a harminc évvel ezelőtti akcióhősökre továbbra is van kereslet. Stallone okos fickó (ne vonjuk kétségbe), de szemellenzőt visel, elhatározta ha törik, ha szakad, ő bizony megmakacsolja magát és leragad a 80-as éveket idéző produkcióknál. Olvasd tovább

4

Frankenweenie – Ebcsont beforr (Frankenweenie, 2012)

frankenweenie

Manapság egyetlen hollywoodi top rendezőben sincs meg az a bátorság, hogy fekete-fehér produkciót készítsen, másrészt a stúdiók sem merik efféle elképzelésekbe ölni a millióikat. Alexander Payne is évekig küzdött azért, hogy végre hozzálásson a Nebraskához, és a legnagyobb színészek sorra nemet mondtak neki. Tim Burton 2005-ben két film elkészítésére szerződött le a Disneyhez, ennek értelmében az Alice Csodaországban fantasyt és a régi pár perces rövidfilmjének, a Frankenweenie-nek az egészestés remake-jét forgathatta le náluk. Az iratok konkrét tartalmát ugyan nem ismerem, de nem kizárt, hogy a stúdió annak fejében vállalta a Frankenweenie finanszírozását, ha Burton elkészíti a 200 millió dolláros effekt-giccsparádét.

Mert azért valljuk be, hogy a Frankenweenie-t hiába nézhetik meg gyerekek is nem kifejezetten családi film, az összefércelt felélesztett házikedvenc és különféle bizarr figurák nehezen egyeztethetőek össze a stúdió politikájával. Olvasd tovább