3

American Graffiti (1973)

írta Nikodémus

2013-12-american-graffiti-01

George Lucas így járt: neve hallatán mindenkinek AZ jut eszébe. Az imádott-gyűlölt Star Wars, mely azon kevés entitás közé tartozik, aminek mentén valóban két részre lehet osztani a Föld nevű bolygó lakosságát. A XX. század kulturális arculatán minden kétséget kizáróan komoly nyomot hagyó franchise (avagy szutyok, legenda, űroperett, mítoszpótlék, filmforradalom – a megfelelő rész behelyettesíthető) atyja mára mindent és mindennek az ellenkezőjét megtette saját szülöttjével, így nem meglepő, hogy az egyszeri filmrajongó fásultan legyint: elég volt már a lézerkardozásból. A bökkenő az, hogy Lucas filmográfiájában nincs is sokkal több darab. Illetve van egy, ami nagyot szólt, s aminek köszönhette, hogy megcsinálhatta űrkalandját: az American Graffiti. Lássuk, van-e élet(mű) a Star Wars-on túl! (lásd még: Expanded Universe)

Olvasd tovább

6

Sci-fi filmek 2014-ben

2014-ben kevés nagyobb költségvetésű sci-fi érkezik, de Christopher Nolan és Wachowskiék is azon lesznek, hogy a műfaj rajongói boldogan távozzanak a mozikból. Természetesen jön jó néhány B kategóriás film is. Nézzük a felhozatalt.

Sokat vesződtek A majmok bolygója: Lázadással (Rise of the Planet of the Apes), de megérte, a kritikusok a közönséggel karöltve jól szórakozott Rupert Wyatt alkotásán és ami a stúdiónak a legfontosabb: sikeres lett. Ilyenkor természetesen szóba kerül a folytatás, Wyatt aláfirkantotta a szerződést, Andy Serkis örömmel bevállalta, hogy felölti a mo-cap ruhát és ismét eljátssza Cesart. A Dawn of the Planet of the Apes forgatókönyvén Rick Jaffa és Amanda Silverkezdett dolgozni, majd Scott Z. Burns a Fertőzés (Contagion) és a Bourne Ultimatum írója pofozta ki munkájukat. A történet 10 évvel az első rész vége után játszódik és egy csapat tudósra koncentrál, akik San Franciscoban bujkálnak a majmok elől. Még 2011 elején jelentették be, hogy Noah Oppenheim forgatókönyvet ír James Dashner The Maze Runner regényéből. A rendezői teendőket Catherine Hardwickre, az Alkonyat első részének alkotójára bízták volna, de a gyeplő végül Wes Ballhoz került. Thomas-t Dylan O’Brien alakíthatja. Kaya Scodelariot Teresa szerepére szerződött le. Thomas, aki egy liftben tér magához és csak a keresztnevére emlékszik, másra nem. Mikor a lift ajtaja kinyílik a Tisztáson találja magát, sok más gyereket lát, a területet pedig magas fal veszi körül. Minden 30 napban egy-egy új kölyök érkezik a lifttel, ám egyszer csak egy lány érkezik a Tisztásra és egy üzenet is van nála. Olvasd tovább

1

Fantasy-és képregényfilmek 2014-ben

Lássuk a jövőre érkező fantasy-és képregényfilmeket.

Miután Doug Liman régóta dédelgetett sci-fi tervezete, a Luna parkolópályára került a Paramountnál, a rendező visszatért a Warnerhez az All You Need is Kill projekthez, amit éppen Luna kedvéért hagyott magára. A főszerepet Brad Pittre akarták bízni, majd miután nemet mondott Tom Cruise-t nyerték meg a filmhez, mellé Emily Blunt szerződött le. A sztori a jövőben játszódik, az űrlények inváziót indítanak ellenünk. A történet főhőse egy katona, akit harcba küldenek a földönkívüliek ellen, ám végül ott marad vérbe fagyva a csatamezőn, ám mikor kinyitja újra a szemét, rádöbben, hogy ugyanaz a nap van, mikor, mikor az űrlények ellen vonult. Újra harcolnia kell és újra elhalálozik, majd megint újjászületik. Minden egyes nap után több tapasztalatra tesz szert, egyre jobb katonává válik, így meg tud változtatni néhány dolgot, így előbb-utóbb eljön az az idő, mikor nem ugyanarra napra ébred.  3 millió dollárt csengetett ki a stúdió Dante Harpernek a forgatókönyvért, aki Hiroshi Sakurazaka mangája alapján dolgozta ki a szkriptet. A film Edge of Tomorrow címen fut. Olvasd tovább

1

Animációs filmek 2014-ben

2013 inkább a kicsiknek kedvezett animációkból, de talán jövőre az idősebbek számára is akad szórakoztató produkció. Nézzük mi várható.

2008-ban a Laika bejelentette, hogy elkészítik Alan Snow regényének, a Here Be Monsters-nek az animációs filmváltozatát. Anthony Stacchi, a Nagyon vadon (Open Season) alkotója ekkor már a rendezői térfélen álldogált, később Graham Annable is csatlakozott hozzá. A jövőre érkező animáció címe The Boxtrolls lesz. Cheesbridge utcái alatt szörnyek élnek, a legendák és a híresztelések szerint éjjelente előmásznak rejtekhelyükről, elrabolnák néhány kölyköt, no meg sajtokat is magukkal visznek. Ám valójában Doboztrolloknak nevezett lények nem félelmetesek, sokkal inkább visszahúzódóak és csendesek. Egy árván maradt gyereket vesznek párfogásba. Olvasd tovább

1

Akciófilmek és thrillerek 2014-ben

Akik régebb óta a Droiddal tartanak tudják, hogy december közeledtével elindul   egy összeállítássorozat, amiben a következő év felhozatalát gyűjtöttem össze (nagyjából). Elsőként az akciófilmek-és thriller szekcióval érkezem, majd várható az animációs, a sci-fi,  a horror, a képregényfilmek-és fantasy, vígjátékok, illetve a fantasy lista is.

Sajnos idén kevés igazán jó akciófilm és thriller látott napvilágot. Úgy tűnik mintha a műfaj visszaszorulóban lenne és lassacskán csak B kategóriás produkciók fognak érkezni, amelyeket DVD-re száműznek. Remélhetőleg javul a helyzet. Jövőre ezeket a filmeket várhatjuk.

A feláldozhatók csapat megalakulása részben Conrad Stonebanks-nek köszönhető, ám idővel átállt a sötét oldalra, fegyverkereskedőként keresett milliókat. Barney Ross arra kényszerül, hogy szembenézzen vele, azonban Stonebanks túléli az akciót és most mindenáron bosszút akar állni. Ross arra kényszerül, hogy friss vért pumpáljon a csapatába, a fiatalabb generáció sorai közül kell embereket toboroznia. Mel Gibson játssza a film főgonoszát.

expendablesforgatas2 Olvasd tovább

1

Top 10: Amikor a természet visszavág

Hétfőn a híreket átböngészve a következőkbe futhattunk bele:  4,9-es földrengés a horvátoknál, Amerikában tornádók pusztítottak, Indonéziában két vulkán is eléggé aktív volt, az antarktiszi jégsapka alatt felébredt egy szunnyadó vulkán (ami ha bevadulna eléggé megéreznénk a hatását). Ja és még a meteorveszély is megnőtt.  Eltelt pár nap, nem hirdették ki, hogy itt a világvége. De pont itt a megfelelő alkalom, hogy egy természeti katasztrófákat bemutató (vagy afféle) top 10 filmes listával jelentkezzek.

waterworld Olvasd tovább

4

Much Ado About Nothing (2012)

írta Nikodémus

2013-11-much-ado-about-nothing-01

Színdarab. Sőt, Shakespeare. Ráadásul modernizált adaptáció. Mielőtt unottan továbbkattintasz, fogadjunk: mondok egy nevet, és mindjárt érdekesnek fogod találni ezt a filmet. Mert minden idők legnagyobb(jának tartott) drámaírójának komédiáját ezúttal Joss Whedon dolgozta fel. Az a Joss Whedon, aki minden geekek álmát váltotta valóra, amikor elhozta nekik a Fireflyt, a Bosszúállókat és a Ház az erdő mélyént. És ez a pacák pár hónappal a gigamega hollywoodi szuperprodukció után fogta haverjait, összeterelte a saját házában, és 12 nap alatt brahiból leforgatta ezt a filmet. Ugye keresed már az állad a földön?

Olvasd tovább

9

Disconnect (2012)

 

disconnect-(2012)

„Felhívjam? Fel kéne hívni. Á, nem, majd később. Vagy nem is, inkább ráírok chaten. Igen, majd holnap ráírok. Azt hiszem.”

Ismerős a modern társadalmunk rohanó életének cseppet „antiszoc” gondolatmenete, mely például épp a közösségi hálón történik meg? Ismerős, hogy az internet különböző oldalain titkos avatarok, nicknevek és profilok mögé bújunk, elszemélytelenedünk s ezzel vállaljuk a kockázatot, hogy talán olyan emberek ülnek a „billentyűzet másik végén” akik a tőlünk megszerzett információt kihasználva kárt okoznak nekünk? Ismerős, hogy baj esetén könnyebben vallunk ismeretleneknek a privát dolgainkról, mint a hozzánk közelálló embereknek? Többek között ezekről is beszél Henry Alex Rubin filmje, a Disconnect.

Olvasd tovább

1

Anilogue 2013 – animációs filmfesztivál

Anilogue-04

Idén tizenegyedik alkalommal jelentkezik az Anilogue fesztivál November 27. és December 1. között. Kihagyhatatlan esemény az animáció szerelmeseinek, akik szeretnének egy kis kitekintést kapni, hogy mi történik még a világban a hollywoodi stúdiók alkotásain túl. Az Anilogue megint olyan filmeket hoz el Budapestre – és most már Bécsben is – amelyeket nem nagyon lesz lehetőségünk máskor látni. (Nem, még illegálisan sem, brazil rajzfilmek pl. ritkán pörögnek a megosztókon.)

A programban idén 10 egész estés film szerepel, ebből öt indul versenyben. 33 rövidfilm indul a fesztivál díjáért, amiket szokás szerint az A, B. és C blokkokban nézhet meg a közönség, és szavazhat is a kevenc alkotására. A versenyprogramon kívül lesznek megint tematikus rövidfilm válogatások, mint a Cartoon D’Or, Latinanima vagy a Világpanoráma. Olvasd tovább

9

Rendezőportrék: Ridley Scott

ridleyscottElöljáróban megemlíteném, hogy ez csak egy viszonylag hosszabb életrajz a rendezőről és nem egy elemzés. Hozzáteszem, hogy egyes filmjeinek elkészítéséről és utóéletéről külön könyvet lehetne írni, nézzétek el, hogy nem 100 oldalban értekezek róla.

Ridley Scott 1937 november 30-án katonacsaládba született. Rengeteget költöztek, a II. világháború után Anglia északkeleti részében telepedtek le, itt járta ki az általános iskolát és a gimit, majd diplomát szerzett grafikai tervezésből. Egyetemi évei alatt segített az ARK magazinnak és néhány hallgatóval közösen megalapította az intézmény filmes részlegét. Itt forgatta le a Boy and Bicycle fekete-fehér rövidfilmjét, amelyben testvére és édesapja is játszott és később felkerült a Párbajhősök DVD-jére.

A diploma után a BBC-nél helyezkedett el, díszlettervezőként dolgozott a Z-Cars zsarusorozaton és az Out of the Unknown sci-fi szérián. Eredetileg ő tervezhette volna meg a Doctor Who második évadában felbukkanó Dalekek kinézetét, de más munkái miatt kénytelen volt visszamondani a felkérést. 1965-től kezdve a csatorna rábízott epizód megrendezését.

1968-ban testvérével, Tony Scott-tal együtt megalapították a Ridley Scott Associates mozi-és reklámfilm produkciós céget (a direktor pályafutása során több ezer hirdetést készített). Alan Parkerrel, Hugh Hudsonnal és Hugh Johnsonnal közösen rengeteg hirdetést forgattak a 70-es években. Olvasd tovább

4

2 kaliber (2 Guns)

írta Nikodémus

2013-11-2-kaliber-01

Néha érik apró örömök (no és megbízatások ;-)) az embert. Amilyen langyos volt a nyári moziszezon, olyan szkepszissel álltam neki, hogy pótoljam a 2 kalibert. A 80-90-es évek laza zsarumozijait bevallottan újrázó film pedig kétszeresen is meglepő volt: amíg néztem, szokatlanul jól szórakoztam, ám miután lepörgött, szinte egy árva poénra vagy jelenetre sem emlékeztem már belőle.

Olvasd tovább

3

2014-re csúsztatott nagy reménységű filmek

Weinsteinék szerint az idei díjszezon különösen keménynek ígérkezik, sokkal több minőségi és kiváló produkció fog versenyre kell egymással, mint az előző években. Talán ezért sem meglepő, hogy egyes stúdiók inkább átpakolják néhány alkotásukat a jövő évre, elég csak egy-két nagy reménységű film szekerét tolni és esetleg egy 2014-es időpontban jelölések nélkül ugyan, de szép profitot hozhat az adott mű.

A Műkincsvadászok (The Monuments Men) világháborús „lopjuk vissza a náciktól, amit ők elloptak” könnyed kalandfilmet az Oscar egyik esélyeseként emlegették. Az előzetes alapján nem egy komoly, hanem viccesebb, könnyedebb hangvételű filmre számíthatunk, az Akadémia pedig sokszor a drámai műveket részesíti előnyben. George Clooney A hatalom árnyékában a Jó estét, jó szerencsét rendezéseivel tudott érvényesülni. Olvasd tovább