1

Akciófilmek és thrillerek 2014-ben

Akik régebb óta a Droiddal tartanak tudják, hogy december közeledtével elindul   egy összeállítássorozat, amiben a következő év felhozatalát gyűjtöttem össze (nagyjából). Elsőként az akciófilmek-és thriller szekcióval érkezem, majd várható az animációs, a sci-fi,  a horror, a képregényfilmek-és fantasy, vígjátékok, illetve a fantasy lista is.

Sajnos idén kevés igazán jó akciófilm és thriller látott napvilágot. Úgy tűnik mintha a műfaj visszaszorulóban lenne és lassacskán csak B kategóriás produkciók fognak érkezni, amelyeket DVD-re száműznek. Remélhetőleg javul a helyzet. Jövőre ezeket a filmeket várhatjuk.

A feláldozhatók csapat megalakulása részben Conrad Stonebanks-nek köszönhető, ám idővel átállt a sötét oldalra, fegyverkereskedőként keresett milliókat. Barney Ross arra kényszerül, hogy szembenézzen vele, azonban Stonebanks túléli az akciót és most mindenáron bosszút akar állni. Ross arra kényszerül, hogy friss vért pumpáljon a csapatába, a fiatalabb generáció sorai közül kell embereket toboroznia. Mel Gibson játssza a film főgonoszát.

expendablesforgatas2

expendablesford

Dominic (Vin Diesel), Brian (Paul Walker) és társaik újra az Államokban, normális életet élnek és nem szándékoznak illegális tevékenységeket véghezvinni. Csakhogy a Halálos iramban előző részében hidegre tett Owen Shaw testvére, Ian (Jason Statham) felbukkan a színen és revansot akar venni rajtuk. Tehát Dominic családnak újra volán mögé kell pattannia.

halalosirambanhivatalos

A rajtaütés (The Raid): Redemption a tavalyi év egyik legjobb akciófilmje volt, az indonéz alkotást több országban is bemutatták, Hollywood is felfigyelt rá és ahogy lenni szokott egy remake-en törik a fejüket. Gareth Evans rendező viszont a második rész előkészületeinek a vége felé jár, január 19-én indul a forgatás. A Berandal címre keresztelt film történései 2 órával az első felvonás vége után veszi fel a fonalat. Szóval az életben maradt szereplők nem nyalogathatják túl sokáig sebeiket. Ezúttal nem egy épületben, hanem utcán fog zajlani a non stop akció. Iko Uwais természetesen visszatér, Alex Abbad, Marsha Timothy,  Mathias Muchus és Tio Pakusadewo szerződött még le, Julie Estelle is jelen lesz, ő egy Hammer Girl névre hallgató bűnözőt formálhat meg.

theraidbanner

A Need for Speed franchise nagy múltra tekint vissza, a játék gyártója, az EA a DreamWorksnek szavazott bizalmat, amikor úgy döntött, hogy elkészülhetne a filmverzió. George és John Gatnis írta a forgatókönyvet, akik egy teljesen új sztorit találtak ki, a rendezői székbe Scott Waugh, az Act of Valor alkotója ülhetett. Már a kezdet kezdetén igyekeztek megnyugtatni a rajongókat, hogy egy nagy fordulatszámú, pörgős alkotást akarnak készíteni, ami a 70-es évek népszerű autós filmjeiből merít, de megőrzi a játék szellemiségét. A főszerep kapcsán először Taylor Kitsch nevét hozták szóba, majd Aaron Paul írhatta alá a szerződését, mellé érkezett Imogen Poots, Dominic Cooper és Michael Keaton.Paul játssza Toby Marshallt, aki kiváló eredményeket ér el az utcai gyorsulásokon, egy gazdag helyi, arrogáns üzletemberrel társul, ám átverik és gyorsan a rácsok mögött találja magát. Miután kiszabadul esélye nyílik arra, hogy induljon a New York – Los Angeles versenyen, ahol bosszút állhat.

Amikor kiderült, hogy Arnold Schwarzenegger és Sam Worthington leszerződött a Sabotage futó akció-thrillerre a Variety azt írta, hogy úgy kell elképzelni a filmet,  mintha  Agatha Christie Tíz kicsi néger regényéből akarna valaki egy tesztoszteronbombával megrakott koppintást összehozni. Az Osztrák Tölgy mellett Mireille Enos, Josh Holloway, Olivia Williams, Joe Manganiello lövöldözhet. Skip Woods forgatókönyvéből David Ayer, Az utolsó műszak rendezője forgathatott filmet. Schwarzenegger egy tíz fős DEA egység tagja, a csapatra a legkeményebb ügyeket bízzák, a világ legveszélyesebb drogkarteleit számolják. Az egyik gengszterbanda búvóhelyén több millió dollárt találnak, az összeget nem adják le, hanem szépen megtartják maguknak. Majd valaki módszeresen gyilkolni kezdi a tagokat.

Liam Neeson rákapott az akciófilmekre, ami nem is baj, jól áll neki ez a műfaj, pláne, ha van mögötte egy jobb történet és egy rendező, aki valamennyire érti a munkáját. A színész jövőre a Non Stop akció-thrillerben egy légimarshallt alakít (valószínűleg nem az 57-es utas lesz), miután a járata felszáll üzenetet kap: 20 perce van arra, hogy előteremtsen pár millió dollárt, ellenkező esetben egyik utas elhalálozik, majd az újabb idő leteltével megint kicsinál valakit.  Christopher Roach és John W. Richardson írták a forgatókönyvet, az egyik producer Joel Silver volt. Jaume Collet-Serra dirigálta a filmet, ő az Ismeretlen férfi thrilleren dolgozhatott együtt Silverrel és Neesonnal. Bemutató február 28. Alant látható az előzetes. Remélhetőleg szórakoztató, agykikapcsolós film lesz, ami azért nem fogja nélkülözni a logikát.

nonstop

A rettegés arénája sikere után felvetődött a folytatás lehetősége, de végül nem valósult meg a következő rész. Teltek-múltak az évek, 2008-ban Sam Raimi lépett a fedélzetre, de nem sokáig üldögélt a rendezői székben. A Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan Shadow Recruit) forgatókönyvön Hossein Amini kezdett dolgozni, 2009-ben a Paramount bejelentette, hogy Chris Pine lesz a főszereplő. Kenneth Branagh ülhetett a rendezői székbe, aki egyben a film gonoszát is eljátszhatta. Kevin Costner alakíthatja a főhős mentorát, William Harpert, a színész két filmre szóló szerződést kötött. Felicity Jones, Evangelina Lilly, Kate Beckinsale, Jessica Biel és Keira Knightley is szóba került Ryan barátnőjének a megformálása kapcsán, végül Knightleyt választották ki A sztori 9/11 után játszódik, Ryan megjárta Afganisztánt, ami eléggé mély nyomott hagyott benne. Visszatérve a CIA elemzője lesz, rájön arra, hogy az amerikai gazdaságot az oroszok tönkre akarják vágni.

shadowrecruit

Az Act of Valor sikerét követően lendült be a The Lone Survivor projekt, a megtörtént esetet elregélő akciófilm Marcus Luttrell regénye alapján készült. 2005-ben négy Seal kommandós az afganisztáni Hindu Kush hegyei között próbált elkapni egy hírhedt terroristavezért. Ám belefutottak egy gyerekbe, tudván, hogy veszélyezteti a küldetésüket nem ölték meg, hanem futni hagyták. Nem sokra rá rengeteg Al Kaida taggal nézhettek farkasszemet. Peter Berg dirigálta a filmet, amelyet a Black Hawk Down kistesójaként írtak körül. Mark Wahlberg, Ben Foster, Taylor Kitsch, Emile Hirsch bújhatnak egyenruhába, értük Eric Bana aggódhat a bázison.

Luc Besson produceri felügyelete alatt formálódik a Three Days to Kill, az McG által rendezett történet egy titkosügynökről szól, akinek már nincs sok ideje hátra. Úgy dönt, hogy a hátralévő napjait lányával töltené, munkája miatt ugyanis eléggé eltávolodtak egymástól.  E közben tudomására jut, hogy a kormány éppen egy olyan gyógyszert fejleszt ki, ami meghosszabbíthatná az életét, kapna is a szerből, de csak úgy, ha bevállal még egy küldetést. Az ügynök rábólint az ajánlatra, de ezúttal nem szeretné magára hagyni lányát, ráadásul a pirulák hallucinációkat eredményeznek.

threedaystokill1

threedaystokill2

David Ayer sem panaszkodhat mostanság, pörögnek körülötte az események. Az utolsó műszak (End of Watch) kritikai sikerében fürödhetett, majd ledirigálta a Sabotageakciófilmet Arnold Schwarzeneggerrel és befejezte a Fury forgatókönyvét. Ayer Brad Pitt- tet szerződtetné le a II. világháború végén játszódó projektre, a színésznek mostanság nem igazán megy a szekere, kellene egy már egy olyan alkotás, amely a kritikusoknak is tetszik és a kasszáknál is szépen arat. Az Ölni kíméletesen (Killng Them Softly) elég gyéren teljesített minden fronton, a Z világháború (World War Z) pedig túl sokba van már, hogy profitképes legyen. A Fury 1945-ben játszódik, Pitt egy öt fős amerikai harckocsi parancsnokát alakíthatja.

fury

 

A Loft címre hallgató 2008-as belga thrillernek készült el az amcsi változata. A főbb szerepekben Karl Urban, Rachel Taylor és James Marsden lesz látható, a rendezői feladatokat pedig Erik Van Looy-ra, az eredeti produkció alkotójára bízták. Wesley Strick, a Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street) írója körmölheti le a szkriptet. Ha minden jól megy tavasszal hozzá is látnak a forgatáshoz.Egy építész átadja az általa megépített házat, de a tetőtérben lévő loft lakást megtartja magának és négy haverjának. Mindannyian házas emberek, de előfordul, hogy félrelépnek. A kilengések számára tökéletes hely ez a lakás. Egy nap viszont megbilincselt női hullára bukkannak itt. Ki lehetett a tettes? Csak ötüknek volt kulcsa.

theloft

Kevin Macdonald, A sas (The Eagle) és A dolgok állása (State of Play) rendezője tavaly tette közzé, hogy meg akarja csinálni a Black Sea thrillert. A Focux Features vállalta be, hogy beszáll a büdzsébe és a forgalmazásba, így a projekt kapott egy nagyobb lendületet, ráadásképpen Jude Law is a fedélzetre lépdelt.A rendező bevállaltan egy B kategóriás tengeralattjárós filmet képzel el, hangvétele kemény lesz. Law egy tengeralattjáró kapitányt alakíthat, megkeresik egy szép fizetéssel kecsegtető ajánlattal és annak ellenére, hogy valami nagyon bűzlik a megbízás körül mégis bevállalja a melót. Egy elsüllyedt tengeralattjáróhoz kellene elmennie, aminek a fedélzeten arany van, sok-sok arany.

blacksea2

Az Animal Kingdom rendezője, David Michod készíti a The Rovert, a western az ausztrál sivatagban játszódik. Guy Pearce mindent és mindenkit maga mögött hagy, hogy mindenáron megtaláljon egy bandát, ami elvett tőle valami nagyon fontosat. Robert Pattinson karaktere ehhez a fosztogató csapathoz tartozik, de amikor megsérül senki nem törődik vele, később Pearce segítségére lesz.

rover

Néhány komolyabb film után Sean Penn a Gengszterosztagban tűnt fel, bár a maffiavezér szerepét kissé túljátszotta. Mindenesetre újabb akciófilmre adta a fejét, ahol Pierre Morel irányíthatott a forgatáson. Penn egy nemzetközi szervezetnek dolgozó ügynököt alakít, aki úgy dönt, hogy inkább békésebb vizekre evezne. Ám egykori cége ezt nem hagyja, átveri, így a férfi menekülni kényszerül.

gunman

Paul W.S. Anderson a Mortal Kombat és a Resident Evil filmek készítője katasztrófafilmet fog összehozni. A forgatókönyvet Lee Batchler és Janet Scott Batchler írák, a duó tette le az asztalra a Mindörökké Batman (Batman Forever) szkriptjét is.A cselekmény i.sz. 79-ben játszódik és egy rabszolgát állít a középpontba, aki arról álmodozik, hogy egy nap elnyeri szabadságát és el tudja venni a hajóiparban dolgozó gazdája lányát. Azt azonban nem tudja, hogy szerelme kezét már odaígérték egy római szenátornak, ráadásul őt is eladják egy másik embernek, aki Nápolyba cipelné. E közben a Vezúv kitör, hősünk pedig megszökik a hajóról és visszatér a városba, amit teljesen belepett a vulkáni hamu és minden lángban áll. Fel akarja kutatni legjobb barátját, egy gladiátort és szerelmét, reméli, hogy még életben vannak és meg tudja menteni őket.

Paul Schrader, az Ördögűző: Dominium (Dominion: Prequel to the Exorcist) és az  Ádám feltámadása (Adam Resurrected) írta a The Jesuit forgatókönyvét és a rendezői feladatokat is maga akarta ellátni, ám a gyeplőt Alfonso Pineda Ulloa vehette kezébe. A filmben egy Neto nevű fickó Texas déli részén sínylődik a börtönben, lehúzza a kiszabott büntetést és magában elhatározza, hogy lezárja a múltat, inkább feleségének és 10 éves fiának szenteli életét. Ám a nejét kegyetlenül megölik, fiát pedig elrabolják, Neto pedig keserű szájízzel veszi tudomásul, hogy álmai szertefoszlottak. A férfiből előtör régi énje és a tettesek nyomába ered. Kár volt felébreszteni az alvó oroszlánt, Neto ugyanis Texas legrettegettebb embere volt, akit úgy ismertek: A Jezsuita.

jesuit

Paco Cabezas spanyol rendező készítheti a Tokarev thrillert, Nicolas Cage lesz a főszereplő, aki megpróbálja megtalálni elrabolt lányát.

Johnny Depp-nek bizonyára fáj A magányos lovas buktája, mindenesetre kevés ideje volt a szomorkodásra, mert tele van a táncrendje, jelenleg a Mortedecai munkálatain vesz részt.  Kyril Bonfiglioli regényéből David Koepp írhat forgatókönyvet, majd a rendezői székbe is beleül. Koepp és a színész A titkos ablak thriller kapcsán dolgozhattak együtt. Depp egy műkereskedőt formálhat meg, aki megpróbál visszaszerezni egy ellopott festményt, amelynek segítségével eljuthat a nácik titkos és elfeledett aranykészletéhez. Ám a vagyonra az oroszoknak, a MI5 ügynökeinek és nemzetközi terroristáknak is fáj a foga.

mortdecai

Luc Besson az a rendező, aki nem fél nőket megtenni főhősnek akciófilmjeibe. Milla Jovovich-ot is ő mutatta be a filmvilágnak (Az ötödik elem), a Nikitába Anne Parillaud állt a középpontban és a Louise Bourgoin az Adéle és a múmiák rejtélye kaland-képregényfilmben állt helyt. Ezúttal Scarlett Johanssont veti be, aki így legalább kondiban tartja magát két Marvel film között. A Lucy címre hallgató akciófilmben Johansson karaktere drogok hatására egy kick-ass, mindenféle képességre szert tevő nő lesz. Többek között képes pillanatok alatt megtanulni bármit, még szép, hogy néhány harcművészeti sportot is gyorsan bevág. Mellesleg fájdalmat nem érez, így afféle terminatkorként törhet előre.

scarlettlucy2

Tarsem Singh a feledhető Tükröm, tükröm (Mirror, Mirror) és a Halhatatlanok (Immortals) fantasy filmek után thrillert készít. A Selfless forgatókönyvét Alex és David Pastor, a Víruscsapda (Carriers) alkotói vetették papírra.Egy nagyon gazdag idős férfi keserű szájízzel konstatálja, hogy hamarosan meg fog halni. Pénze segítségével eléri, hogy tudatát egy fiatalabb emberbe ültessék át. Az eljárás sikeres, csak éppen kiderül, hogy van némi gond, mivel egy meggyilkolt fickó testét kapta. Ráadásul a tettesek úgy gondolják, hogy félkész munkát végeztek, ezért újra megpróbálják elkapni. A főszereplő Ryan Reynolds lesz.

A The Equalizer sorozatban Edward Woodward játszotta Robert McCall magánnyomozót, rengeteg ügyes-bajos ügyet vállalt be és természetesen meg is oldotta azokat. A filmben Denzel Washington formálja meg McCallt, a karakter nyugodtan éldegél, amikor felkeresi a Chloe Moretz által alakított prosti, hogy segítségét kérje egy gengszterrel szemben. Antoine Fuqua dirigálja a filmet.

Bruce Willis leszerződött a The Prince akció-thrillerre. Egy gengszter Las Vegasban a maffia szolgálatában hajt végre ügyes-bajos feladatokat, majd szögre akasztja a pisztolyt és visszavonul, a városból is lelép. De amikor lánya eltűnik kénytelen visszatérni, hogy utánajárjon mi történhetett és ez bizony azzal jár, hogy korábbi ellenfeleivel is szembe kell néznie. Willis nem a főhőst alakítja, hanem annak egyik ellenségét. Andre Fabrizio és Jeremy Passmore dolgoztak a forgatókönyvet, a rendezést Sarik Andreasyan láthatja el.

David Fincher elkészíti Gillian Flynn regényének, a Gone Girl-nek a filmváltozatát. A projekt producere Reese Witherspoon, elgondolkodott, hogy az egyik szerepet is bevállalja, de erről letett. A történet szerint Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójára készül, ám mielőtt átnyújtanák egymásnak az ajándékokat a nő eltűnik a Missouri partján fekvő rezidenciájukból. A férfi hiába bizonygatja ártatlanságát, hazugságokba keveredik, gyanúsan viselkedik, se a nyomozók, se Amy szülei nem hisznek neki és a média is felkapja az ügyet. Nick oldalán egyedül ikertestvére Margo áll, Amy naplójával felszerelkezve együtt próbálják megfejteni, hogy mi történhetett az asszonnyal,

A Dowdle fivérek eladták újabb forgatókönyvüket, a The Coup a főszerepére gyorsan megnyerték Owen Wilsont, a fejesek pedig a forgatás kezdetét októberre tűzték ki. A rendezői székbe John Erick Dowdle huppant bele, Drew Dowdle pedig a produceri teendőket vállalta magára. A tesók korábban a Karantén (Quarantine) remake-en dolgoztak, amelyet John dirigált le, később Drew az Ördög (Devil) horrort vezényelhette le. A The Coup egy amerikai családról szól, akik egy ázsiai városba érkeznek. Szerencsétlenségükre pont ekkor rohanják le a lázadók a helyet és nem kegyelmeznek az útjukba kerülő embereknek. A família megpróbálja élve megúszni a vérengzést.

Liam Neeson leszerződött a Run All Night akciófilmre, a rendező Jaume Collett-Sera lesz. Neeson egy gengsztert alakít, aki ki akarja nyírni előző főnökét, a sztori egy éjszaka alatt játszódik.

Egy héttel a forgatás előtt Michael Fassbender elhagyta a Jane Got a Gun fedélzetét, a producerek lóhalálában megoldották a problémát. Joel Edgerton, aki a western gonosza lett volna bevállalta, hogy eljátssza a főszerepet, helyére pedig leszerződtették Jude Law-t. Ám mielőtt még fellélegezhettek volna kiderült, hogy csak most jön a java.  Lynne Ramsay rendező ugyanis elkerülte a forgatás, a munkálatok első napján híre-hamva sem volt. Mint kiderült, a Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin) alkotója úgy döntött, hogy mégsem szeretné megcsinálni a westernt, de erről nem tájékoztatott senkit, a producerek nagy szerencséjére Gavin O’Connor éppen ráért. A történet szerint Jane (Natalie Portman) elmenekül volt férjétől (Law), pont régi szerelme (Edgerton) karjaiba fut, aki szárnyai alá veszi a nőt és szembeszáll a Jane-t kereső házastárssal.

A Barry Levinson rendezésében készülő Black Mass a hírhedt Whitey Bulger maffiózóról szólna, akit gyilkossággal, pénzmosással és egyéb ínyencségekkel vádoltak, már csattant volna rajta a bilincs, de kereket oldott. Bulger olykor-olykor az FBI-nak is adott információt, kapcsolattartója figyelmeztette, hogy el akarják kapni. Bulger előkelő helyen tartózkodott a Szövetségi Nyomozóiroda körözési listáján, a 90-es évek óta szökésben lévő férfi 2 millió dollárt ért. Bulgert a nyáron sikerült elkapni.

Bruce „Rohadtul unom az akciófilmeket, de azért csak bevállalok még párat” Willis az Expiraton-ben egy bérgyilkost alakíthat, megmérgezik, ő pedig kétségbeesetten próbálja felkutatni az ellenszert, mielőtt feldobja a talpát, de azért a revansot is tervezgeti.

A Skiptrace-t Sam Fell, a ParaNorman rendezője vezényelheti le. Az úriember eddig animációs filmekkel foglalkozott, szóval élőszereplős produkció, legfőképpen akciófilmet nem dirigált még. „Kész a szkript, 20 éven keresztül próbálom megcsinálni ezt a filmet. Saját gyermekemként tekintek rá. Miután odaadtam Samnek sok minden átírt benne és a karakterek többségét is megváltoztatta. Rengeteg kaszkadőrmutatványt fogtok látni. Nem hiszem mindenki azt akarja látni, hogy ismételten egy étteremben, egy tengerparton vagy egy hajón menjen a bunyó, mindenki arra vágyik, hogy más helyszíneken játszódnak az akciójelenetek. És a Skiptrace történései teljesen különböző helyeken fognak zajlani. Mongóliában, Szerbiában, Macauban, Hong Kongban, a Sárga-folyón, Vietnámban, építkezéseken, szerintem ez csak a javára válhat egy akció-vígjátéknak.”

Hayden Christensen vállalta be az Inner Circle thrillert, a CIA egyik elemzőjét alakíthatja, aki éppen azon van, hogy kiderítse mi állhat apja eltűnésének a hátterében, amikor egy másik kormányszervezet felkeresi, hogy vegyen részt egy top secret akcióban. Rendező Mohit Ramchandani.

Christensen egy másik akciófilmre is rábólintott, az American Heist-ben Jordana Brewster és Adrien Brody oldalán lesz látható. Egy testvérpár áll a középpontban, egyikük normális életet él, a másik épp kijön a sittről, majd együtt keverednek bele egy bankrablásba.

americanheist

Olivier Megatonra bízták a Taking Gothamet, az new york-i rendőrségnél létrehoznak egy titkos egységet, amely csakis a városban zajló keményebb, brutális rablásokra reagál. Egy eset balul sül el és még kollégáik is megpróbálják őket elkapni, ezért arra kényszerülnek, hogy beépüljenek az alvilágba, ahol el tudják kapni az igazi tetteseket és tisztára moshatják nevüket.

Jean Dujardin alakíthatja a La French francia thriller főszerepét, egy rendőrbíró éveket tölt azzal, hogy az országban zajló drogkereskedelmet megfékezze.

Mickey Rourke, Eric Roberts, Gary Daniels, Dominique Swain, Jeff Fahey és Michael Madsen a Skin Traffikban. Nocsak, egy kis B filmes ínyenség? Ara Paiaya rendezi az emberkereskedelem világában játszódó akciót, egy megcsömörlött bérgyilkost követhetünk nyomon, akinek hirtelen megszólal a lelkiismerete és életében egyszer végre megpróbál jót cselekedni.

Morgan Freeman és Clive Owen fellépdelt Kazuaki Kiriya kalandfilmjének a fedélzetére. Az alkotás a középkorban játszódik, néhány harcos mesterük/vezérük halála után bosszút akar állni az uralkodón.

Idris Elba és Taraji P. Henson lesz látható a No Good Deed-ben. Egy anyukát és két gyermekét elrabolja egy idegen férfi.

Az Everly története egy apartmanban játszódik és ezúttal egy akciófilmet fogunk látni. A főhős Salma Hayek lesz, aki az exe által ráküldött gyilkosokkal szemben próbálja állni a sarat. A nő volt barátjának “foglalkozása”: maffiavezér. Tehát nem nehéz mozgósítani néhány kemény legényt. A forgatókönyvet Yale Hannon írta és a Black Listre is rákerült.

Egy komment

  1. Remek a lista, de had adjak egy tanácsot. Kényelmesebb lenne ha a filmcímek lennének vastagbetűsek, nem a színészek nevei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *