10

Mi várható 2015-ben?

A Slashfilm hozta le az alábbi képet, eddig ez a felhozatal 2015-re. Még nagy változások történhetnek, hiszen a stúdiók szeretik de-oda tologatni a bemutatókat. Képregényfilmek, remake-ek, folytatások, könyvadaptációk éve lesz… mint az idei.

2015bemutato

8

Noah előzetes

noah1Darren Aronofsky 13 éves kora óta gondolkodott egy Noé filmen. Miután Brad Pitt lelépése miatt A forrás (The Fountain) egy időre jégre került 2003-ban belevágott a forgatókönyv megírásába. Ám a nagy költségek miatt egyszerűen képtelen volt zöld ágra vergődni a stúdiókkal. 2007-ben majdnem összejött a szükséges büdzsé, de mégsem kapta meg a szükséges összeget. Miután a Fekete hattyú (Black Swan) nagy sikert aratott megint esély nyílt arra, hogy leforgathassa a tervét, de még ekkor is volt némi huzavona a költségvetés környékén. Ekkor úgy döntött, hogy inkább képregényként adja ki a történetet. 2011-ben a Paramount a New Regencyvel közösen dobott össze 130 millió dollárt, ami már elég volt ahhoz, hogy belendüljenek a munkálatok.

A címszerepet Christian Bale-re szerették volna bízni, majd Michael Fassbendert győzködték. Miután nemet mondtak Russell Crowe-val sikerült megegyezni. Dakota Fanning formálhatta volna meg Ilát, Noé adoptált lányát, a szerep végül Emma Watsoné lett. Noé nejét Jennifer Connelly játszhatja, Logan Lerman fiát keltheti életre. Anthony Hopkins lesz a nagypapa, Ray Winstone Noé nagy ellenfelét testesítheti meg. A zenét Clint Mansell szerzi, úgy ahogy az eddigi Aronfsky filmek esetében.

Noé isteni látomásoktól vezérelve hatalmas bárkát épít, mert közeleg az idő, amikor az Úr az egész világot elárasztja. Olvasd tovább

0

Cuban Fury előzetes

cubanfuryNick Frost ezúttal táncra perdül. A színész a Cuban Fury filmben egy olyan fickót alakít, aki régen kiváló volt a salsában. De megtetszik neki egy nő és nehezen tudja elviselni, hogy más is hajt rá. Csakis úgy tud közelebb jutni hozzá, ha megpróbálkozik a tánccal.

Rashida Jones játssza a nőt, Chris O’Dowd a nagy ellenfél lesz és Ian McShane okíthatja Frostot. James Griffiths rendezését Amerikában február 14-én mutatják be.

Olvasd tovább

3

2015 decemberében jön a Mission Impossible 5

missionEleddig 2015 nyara volt túlzsúfolt, de nem sokan bírták és eltakarítottak egy-két film erről az időszakról. Viszont most már 2015 karácsonya környékén is nagy a tülekedés. A legfrissebb hír, hogy a Paramount december 25-re tűzte ki a Mission Impossible 5 bemutatóját. A történet egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy Tom Cruise újra eljátszhatja Ethan Huntot, a rendező Christopher McQuarrie lesz.

A Star Wars hetedik része és a Warcraft december 18-án fut be, a Kung Fu Panda harmadik felvonása december 23-án startol el, 18-án pedig Robert Langdon professzor nyomozhat az Infernoban. És akkor ne feledkezzünk el az Alvin és a mókusok 4, illetve a Ben Affleck rendezésében készülő Live By Night krimiről sem.