2

Tévéfilm készül a Piknik a senkiföldjén szovjet klasszikusból

stalkerAlan Taylor a Thor 2. és a Terminator 5. része után visszatér a kisképernyős projektek világába. Eléggé kemény feladat vár rá, hiszen Arkagyij és Borisz Sztrugackij 1971-es klasszikus Piknik a senkiföldjén (Roadside Picnic) regényéből kell tévéfilmet készítenie. Van már forgatókönyv is, Jack Paglen, a Transzcendes (Transcendence) és a Prometheus 2. írója tette le az asztalra.

A történet 10 évvel azután játszódik, hogy az űrlények leszálltak a Föld hat különböző pontjára. Néhány óra múlva elhagytak a bolygót, de a hat meglátogatott területen érdekes jelenségeket lehetett látni és egyúttal furcsa tárgyakat is maguk mögött hagytak. A Zónákat katonákkal veszik körül, akik megpróbálják megakadályozni, hogy az emberek betegyék a lábukat a lezárt területre. Azonban a sztalkerek nagy pénz reményében besurrannak, hogy megpróbáljanak valami érdekességgel és értékessel távozni. Red Schuhart sztalker többször is járt az egyik Zónában.

Andrej Tarkovszkij 1979-ben mutatta be a Sztalker filmet, amely a könyv alapján készült, illetve pár évvel ezelőtt adták ki a S.T.A.L.K.E.R. játékot, amit szintén a regény ihletett.

25

Terminator: Genisys

terminator

Jön! Megállíthatatlan. Egyetlen cél vezérli, programozásának megfelelően ki kell iktatnia a célszemélyt. Nem állíthatja meg pár tucatnyi golyó, nem fékezi meg a fal sem. El lehet menekülni, el lehet bújni, de fáradhatatlanul keres és kutat. Nincsenek érzései, nem érez szánalmat, se könyörületet. Durván félelmetes volt látni, ahogy a Terminátor a beletáplált „ösztönök” szerint Sarah Connor nyomába eredt. James Cameron csúcsra járatta a feszültséget, filmje nem hiába lett klasszikus és nem meglepő, hogy később többen merítettek művéből. Az Ítélet napja után talán jobb lett volna, ha békén hagyják a halálosztó gépezetet, de továbbra is erőltették. Olvasd tovább

25

Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World)

tn_thorsotetvilag

Az előző részről itt esett szó.

Bajban a Marvel? Vagy inkább rámentek a biztonsági játékra? Az eredettörténetek bemutatása után a Bosszúállók gigantikus sikert ért el és az eredmény egyúttal nagy elégedettséget is tükrözi. A stúdió tisztában volt vele, hogy ezt követően akkor is több száz milliót kaszáltak volna, ha Tony Stark és Nick Fury másfél órán keresztül sakkozott volna, miközben a milliárdos egyik páncélja és Pepper Potts a háttérben fogócskázna. Shane Black ide vagy oda a legutóbbi Vasember részt nehezen lehet Vasember filmnek hívni, helyesebb lett volna, ha a címet átkeresztelik Starkra. A Sötét világ is inkább egy sebtében összerakott történetnek tűnik, ahol a „a főhős eldobja néhányszor pörölyét és természetesen mentse meg a világmindenséget” sztori volt a követelmény, ebből Alan Taylor rendező kihozott egy nem túl emlékezetes, nézhető képregényfilmet. Olvasd tovább