Author: nikodemus

0

Röviden: Teljesen idegenek (2016)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-10-teljesen-idegenekVannak filmek, melyeknek egészen különleges sors jut. A Teljesen idegenek bemutatója idején nem keltette fel sokak figyelmét, aztán szép lassan megtalálta a maga közönségét, mi több, témája nyomán csaknem össztársadalmi vita kerekedett. Az alaphelyzet nem is lehetne egyszerűbb: egy baráti családokból álló társaság ül le a vacsoraasztal mellé, hogy olaszos vidámságban töltsenek el egy közös estét. Miután végeztek az előétellel, valaki felveti, tegyék ki okostelefonjukat – s egyúttal privát szférájukat – az abroszra, és minden aznap este befutó üzenetet osszanak meg egymással. Paolo Genovese feszes kamaradrámája elsősorban a kínos titkok fordulatos leleplezésére utazik, ám miközben magánéletünk végérvényesen megváltozott határait feszegeti, a nézőt egyre inkább a fokozatosan napvilágra kerülő privát élethazugságok erkölcsi súlya nyomja. S amint az utolsó fordulat ironikusan üzeni: következetes önvizsgálat nélkül az ember minden törekvése csupán délibábos világjobbítás – katasztrofális következményekkel.

Olvasd tovább →

2

The Crown – 1. évad

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-10-the-crown-1

VI. György király – ebből a filmből lehet ismerős – (Jared Harris – ő pedig innen) éppen krákog. A köhögés csaknem fulladozásba torkollik, előkerül a zsebkendő, ami aztán megtelik vérrel. A második világháborúban vagyunk, majd ugrunk az immár nagybeteg király nagyobbik lányának, Erzsébetnek az esküvőjére. Az arisztokratikus pompát azonban megelőzi egy szűk körű szertartás. Vőlegényének, Fülöp hercegnek (Matt Smith) le kell mondania minden rangjáról (többek között a görög trón-várományosságról), hogy feleségül vehesse a (most még) hercegnőt. Sötét terek és még sötétebb tekintetek üzenik: a brit főméltóságok nem látják szívesen a kissé izgága, lázadó jellemű Fülöpöt az udvarban. Pedig sejtik, hogy nemsokára ő is mellékszereplő lesz választottja, az események tragikus alakulása folytán királynővé koronázott II. Erzsébet (Claire Foy) oldalán. Ez a felütése a Netflix (Sonyval együtt készített) presztízs-sorozatának, mely a leghosszabb ideig (mindmáig) uralkodó brit királynő pályáját követi végig. Peter Morgan író-kreátor rutinosan (hiszen ismerős neki a terep) nem is hibázza el: már az első évad alapján kijelenthető, hogy a Crown az utóbbi idők egyik legkimunkáltabb sorozata.

Olvasd tovább →

2

Their Finest / The Lost City Of Z (2016)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-09-their-finest-the-lost-city-of-z-1

Van abban valami tragikusan groteszk, ahogy a nyugati ember ellustult. Amint a fogyasztói társadalom modellje a múlt század közepétől egyre növekvő szabadidőt tett lehetővé polgárai számára, kihívás híján vészes gyorsasággal adtuk fel életfordító motivációinkat. Megszállott emberek nyújtotta rendkívüli teljesítményeket persze mostanság is szeretünk figyelni – leginkább kívülállóként, kényelmes fotelban ücsörögve. Lissa Evans és David Grann regényének főhőse, Catrin Cole és Percival Fawcett egyaránt speciális körülmények által edzett, eltökélt figura, történetük ideális alapanyag egy-egy jólesően régimódi filmhez.

Olvasd tovább →

0

Utat készíteni – Az ígéret (2016)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-09-az-ígéret-1

Túl véres volt nekünk, közép-európaiaknak a XX. század ahhoz, hogy naivan (avagy cinikusan) legyintsünk egy-egy újabb népirtás hírének hallatán. Kegyetlen tudás ez, mely mögött zsigeri ellenszenv, érthetetlen indulatok és megannyi, tragikusan megfeneklett megbékítési kísérlet keserű megtapasztalása rejlik. Talán ezért érzünk innen, a Kárpát-medencéből is kitüntetett rokonszenvet az örmény nép szakadatlan kálváriája iránt, melynek egyik legtragikusabb fejezetét most végre nagyvásznon is elmesélik. Kirk Kerkorian emigráns üzletember, Terry George, a Hotel Ruanda rendezője, illetve Christian Bale, Oscar Isaac és Charlotte Le Bon színészek fogtak össze, nehogy az első világháború törökök által végrehajtott örmény népirtása feledésbe merüljön. A nálunk augusztus derekán bemutatott Az ígéret tehát dicséretes vállalkozásból született, fontos film, még ha nem is olyan emlékezetes, mint amilyen lehetne.

Olvasd tovább →

1

Batman and Harley Quinn

Publikálta nikodemus

2017-09-batman-and-harley-quinn-1írta Nikodémus

Illő volt a Batman – The Animated Series ’92-es indulásának 25. évfordulóján egészestés animációval tisztelegni a sötét köpenyes hős előtt, középpontba állítva a régi sorozat találmányát, Harley Quinnt. Sam Liu mellé beszállt a kultstátuszba emelkedett neo-noir animáció alkotógárdája, és a végeredményt elnézve láthatóan sok mindent akartak. Túl sok mindent. A Batman and Harley Quinn-en érezhető az ambíció, és bőszen keresi a hangját: az a baj, hogy a film végéig nem találja, ám ha a kitartóbbak el is jutnak idáig, alapos csalódásban lesz részük.

Olvasd tovább →

2

McLaren / Williams

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-09-mclaren-williams-1

Nincs az az ordas közhely, amit el ne sütöttek volna már, ha szóba kerül a Forma-1. Száguldó cirkusz, a motorsport csúcsa, az autóversenyzés királykategóriája, az adrenalin-táplálta playboy-élet, a száguldás varázsa, a halál forró lehelete… soroljam még? Tény, hogy a lassan immár hetvenéves sportág az utóbbi negyven évben vészesen elüzletiesedett, melyben alig maradt már helye tradícióknak, csapathűségnek, nyílt és őszinte küzdelemnek vagy az adott szó becsületének, s ezért is értékes az a két dokumentumfilm, melyet az idényről idényre cserélődő bizniszcsapatok közül két patinás istállóról készítettek: a McLaren és a Williams évtizedek óta ott lohol a Ferrari mellett, ám kacskaringós történetük a tűzvörös paripákénál jóval kevésbé ismert.

Olvasd tovább →

1

Superman: Doomsday (2007) / Justice League: The Flashpoint Paradox (2013)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-08-superman-doomsday-flashpoint-paradox-1a

Még július végén számoltunk be arról, hogy a Warner bejelentései alapján mi várható DC animációs fronton, s ennek örömére pótoltunk két olyan filmet, melyek biztosan alapul fognak szolgálni a a nagy tervekhez. Jöjjön hát a Death of Superman képregény „megzenésítése” tíz évvel ezelőttről, valamint a Flashpoint Paradox a közelmúltból.

Olvasd tovább →

0

A mesterdetektív (Sleuth, 1972/2007)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-08-sleuth-1

Ha két valódi férfi kezd neki, a játék mindig eldurvul, szólhatna akár a szociáldarwinizmus alaptétele. Mindent az állatvilágból hoztunk magunkkal, s ha egy rivális feltűnik, bekapcsolnak az ösztönök: meg kell mutatni, ki az alfahím. A történelem során persze feltalálták ennek brutális és civilizált formáit egyaránt, de a lényeg a könyörtelen verseny, ami háborúvá változtat minden játszmát. Háborúban (no és szerelemben) pedig ugyebár nem sokat ér az ezüstérem. Márpedig ha két vasakarat összecsap, egyiküknek el kell buknia. Negyvenöt éves a Hollywood-i filmtörténet máig egyik legtrükkösebb filmje, és évtizedes annak újragondolt verziója. A mesterdetektív-duplakritika.

Olvasd tovább →

0

Capote (2005) / Infamous (2006)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-08-capote-infamous

Csak a végtelenül naivak hihetik, hogy bűnelkövetés és bűnüldözés között szigorú határvonal létezik – e szentenciára krimifilmek garmadája épült már, a felszínesebbek logisztikai, a mívesebbek erkölcsi kérdést fabrikálva. Izgalmasabb kérdés, ha mindez a művészet világában kerül elő: szerző és műve, illetve a valóság hogyan viszonyul egymáshoz. A tiltott(nak vélt) határok radikális átlépésének pedig van egy szinonimája az amerikai irodalomban: Truman Capote. Bő egy évtizede, amikor Hollywoodban épp a demítizálás dívott, eljött az ő ideje is – mindjárt két, az előzetes várakozásokkal ellentétben meglepően egyenrangú film formájában.

Olvasd tovább →

0

Másodvélemény: Nincs bocsánat (Unforgiven, 1992)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-08-unforgiven-1c

Mesteri záróakkord, keserű számvetés és valami egészen új elindítója – huszonöt éve, 1992. augusztus 7-én mutatták be a Nincs bocsánatot.

Minden színészikon azt hiszi, búcsúzásakor választott filmműfaja is meghal egy kicsit. Különösen is így van ez az Amerika eredetmítoszát polírozó westernben: William S. Hart (Tumbleweeds, 1925), Randolph Scott és Joel McCrea (Délutáni puskalövések, 1962), John Wayne (A mesterlövész, 1976), Henry Fonda (Nevem: Senki, 1973) vagy Steve McQueen (Tom Horn, 1980) többnyire dicstelen búcsúja mellett A mennyország kapuja (1980) irtózatos buktája jelezte, hogy vége a pisztolyhősök aranykorának, s legkésőbb a hatvanas évektől valami egészen más veszi át a jó öreg vadnyugat-mitológia helyét a köztudatban. Jöttek egymásután a szubverzív westernek, hódított az italowestern: egy műfaj haldoklott grandiózus keretek között, de a temetés még hiányzott. Érdekes módon ezt az a Clint Eastwood adta meg a műfajnak, aki már első feltűnéseivel jelezte a klasszikus, gáncs nélküli pisztolyhős figurájának ellentmondásosságát, sőt, később saját rendezéseivel is – Fennsíkok csavargója (1973), A törvényenkívüli Josey Wales (1976), Fakó Lovas (1985) – komolyan hozzájárult a western közhely-készletének lebontásához.

Olvasd tovább →

0

Elválaszthatatlanok (Indivisibili, 2016)

Publikálta nikodemus

2017-07-elválaszthatatlanok-1írta Nikodémus

Hajnalodik. A kamera lassan kúszik végig a tengerpart fövenyén. Néhány tábortűz pislákol, mellőlük szakadt öltözetű fiatalok kelnek föl. Őket követjük, s csakhamar egy félkész családi házba jutunk. Megismerjük a szobákat, végül pedig megpihenünk az utolsóban, ahol két lány fekszik az ágyon. Ők a főszereplői a nálunk június legvégén bemutatott Elválaszthatatlanok című olasz filmnek.

Olvasd tovább →

0

A nulladik napon – Zero Days (2016)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2017-07-zero-days-1

Miközben életünk annyi más területén vesszük mind komolyabban a tudatos szemléletmódot, van egy színtér, melyen úgy tűnik, még mindig riasztóan naivak vagyunk. Alex Gibney Oscar-díjas amerikai dokumentumfilmes legújabb munkája, a Zero Days rémálomszerű képet rajzol a kiberháború legújabb stációjáról, melyben az átlagpolgár csak dróton rángatott bábu lehet.

Olvasd tovább →