írta Nikodémus
Tudatosan vagy sem, nehéz kideríteni, de az biztos, hogy a DC animációs univerzuma egyre inkább rímel a mozikban történő eseményekre. Így volt ez tavaly is, amikor a Batman v Superman mellé gyülekezős animációs filmet kaptunk, most pedig a Wonder Woman-nal gyanúsan egy időben jelenik meg egy újabb, a női szereplőket látványosan hangsúlyozó darab. Sam Liu szinte már unott rutinnal vezényli le a legfrissebb, tiniknek szóló etapot.
írta Nikodémus
Mivel a múlt héten mutatták be a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem a box office-, sem a kreatív átok. Befejezésül elmerülünk a kreatív csapat és a filmek mondanivalójának titkaiban, de persze a kronológiát sem hanyagoljuk.
írta Nikodémus
Olykor még a mozitermekben is különös egybeeséseket produkál az élet: két lengyel film a baráti nép közelmúltjából, képzőművészet és politika, alkotás és hétköznapok, egy legendás rendezőzseni és egy ifjú titán. Idén májusban, egy hét eltéréssel mutatták be Jan P. Matuszynski Az utolsó család és Andrzej Wajda Emlékképek című filmjét.
írta Nikodémus
Mivel ezen a héten mutatták be a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem a box office-, sem a kreatív átok. A múlt hét után most megnézzük, milyen utat járt be a stúdió önmagától önmagáig, illetve Disneytől Disneyig.
írta Nikodémus
Mivel hamarosan bemutatják a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem box office-, sem kreatív átok. Az első részből kiderül, Walt Disney szelleme még mindig kísért, és az is, hogyan lett egy balkézből digitális forradalom.
írta Nikodémus
Könnyen áltatjuk magunkat azzal, hogy az individualizmus világméretű hódításának ellenére mi azért figyelünk embertársainkra – egy-egy odafordulással, jó szóval, lelkiismeret-könnyítő apró gesztussal. Hogy mégis mennyire áthatja kapcsolatainkat a közöny, arra keserű példát ad két nő, Christine és Miss Sloane nemrég Bluray-en/DVD-n megjelent története.
írta Nikodémus
Elmondhatatlan tragédia, ha egy szülőnek el kell temetnie saját gyermekét, ám nem kisebb kín, ha kénytelen végignézni, ahogy utódja egészen más utat választ, mint amit ő adott számára példaként nevelésében. A budapesti Titanic Filmfesztiválon nemrég bemutatott Amerikai pasztorál és 20. századi nők különböző nézőpontból ugyan, de egyaránt erről az őrjítő tehetetlenségről mesél.
írta Nikodémus
„Ami igazán érdekel, az az elvilágiasodás kérdése. Ugyan miért taszítanánk el magunktól azt, amitől gazdagabbá válhatna az életünk? Ez számomra ezeknek a lelki, természetfölötti folyamatoknak egyfajta megbecsülése, illetve keresése. A Némaságban is ez vonzott. A megszállottjává váltam, meg kellett csinálnom.” (Martin Scorsese)
Két előzményről itt esett szó.
Mit lehet írni egy olyan filmről, melynek legendás alkotója csaknem három évtizede tervezgeti azt? Egy filmről, mely mind témájában, mind történetében totálisan szembemegy a trendekkel? Egy olyan filmről, mely a gyorsfogyasztásra készült plázatermékek korában majd’ három órás játékidejével teszi próbára az embert? Martin Scorsese legújabb filmje, az idén márciusban végül itthon is bemutatott Némaság kapcsán egyre sorakoznak a kérdések – a híreket hallva eleinte felszínesek, majd a kész művet megtekintve sokkal lényegbevágóbbak. Válasz pedig nincs – csendes kritika az év legcsendesebb napján.
írta Nikodémus
Sokan érzik manapság úgy, a sporthoz és a neveléshez feltétlenül értenek: tízmillió szövetségi kapitány és pedagógus országa vagyunk. A nagy össznépi stadion- és kompetencia-számlálásban azonban elvész a lényeg, melyre Matt Ross filmje, a Captain Fantastic csendes humorral hívja fel figyelmünket: nagyívű elméleti megfontolások helyett a mindennapi hiteles példa nevel leginkább.
írta Nikodémus
Aki a rendszerváltozás környékén járt Erdélyben, nem feledi egykönnyen az élményt: fenséges, a majdani turista-inváziótól még érintetlen természet, zárványszerűen élő népi kultúra – és repedező paneltömbök, városi nyomornegyedek, vadregényes hegyek között megbúvó, elhagyott gyártelepek, rozsdamarta acélmonstrumok. Előbbiekért lelkesedtünk, utóbbiak miatt fájt a szívünk, látva a felelőtlen értékpazarlást. Mint minden párhuzam, ez is sántít kicsit, ám az HBO-n március idusán bemutatott, négyszeres Oscar-jelölt A préri urai (Hell or High Water) valami hasonlóval szembesít. Minket is, de legfőképpen Amerika nyugati és keleti partjának nagyvárosi népét.
írta Nikodémus
Nagyvárosi éjszaka valahol Iránban. Kétségbeesett kiáltozás veri fel a csöndet: menekülni kell a tömbházból, mert mindjárt össze fog dőlni. Itt-ott villanó fények, álmos tekintetek, remegő kéz, tétován mozduló láb. A lépcsőház gyorsan megtelik sürgölődő emberekkel: menteni próbálják szeretteiket és magukat. A kamera pedig ráközelít a közelben dolgozó markológépre, miközben a tőle minket elválasztó ablaküveg hirtelen megreped. A friss Oscar-győztes Az ügyfél egy ilyen nyitány után akár sima akciófilmként is folytatódhatna, Bruce Willis azonban ezúttal nem jön el megmenteni minket: Asghar Farhadi filmje repedésekről mesél ugyan, de azok kevéssé falakon, inkább emberi lelkeken nyílnak.
írta Nikodémus
Ma mutatják be Martin Scorsese csaknem harminc éve formálódó Némaság című filmjét a magyar mozik. Amíg mi is megnézzük, íme két rokon alkotás, felvezetőnek.
Jezsuita misszió a rabszolgatartó Dél-Amerikában: tuti téma, melyből izgalmas kalandfilmet, erkölcsi példabeszédet és komor drámát is ki lehet hozni, sőt, mindhármat egyszerre. Két filmünk – egyikük nemrég volt harminc éves, másikuk huszonöt – közül A misszió az ismertebb és elismertebb, ám a Fekete köpenynek sem kell szégyenkeznie, noha minőségben nem ér fel párjához. Duplakritika.
FilmDROID