1

Christine / Miss Sloane (2016)

írta Nikodémus

2017-05-christine-moss-sloane-1

Könnyen áltatjuk magunkat azzal, hogy az individualizmus világméretű hódításának ellenére mi azért figyelünk embertársainkra – egy-egy odafordulással, jó szóval, lelkiismeret-könnyítő apró gesztussal. Hogy mégis mennyire áthatja kapcsolatainkat a közöny, arra keserű példát ad két nő, Christine és Miss Sloane nemrég Bluray-en/DVD-n megjelent története.

Olvasd tovább

4

Előzményt készítenek a 76-os Ómenhez

damienGyakran előfordul, hogy egy mestermunka után jön egy-két gyengébb folytatás, majd elkészítik a remake-et, amihez szintén gyártanak még pár gyengébb részt. Az Ómen (Omen) horror és a kis Damien még a 70-es években mutatkozott be, a nagy siker után még készítettek két felvonást. Ezt követően természetesen ki kellett használni a 2006. 06. 06-os dátumot és összehozták egy újabb változatot. Jelenleg pedig fut a Damien sorozat is.

Ha még nem lett volna elég, akkor a Fox felteszi az i-re a pontot. Úgy döntöttek, hogy elkélne még egy előzményfilm az 1976-os klasszikushoz. A The First Omenre keresztelt projektet Antonio Campos, a Christine és a Simon Killer rendezője dirigálhatja le. Tehát megtudjuk, hogy mi történt, mielőtt megszületett az Antikrisztus.

Az eredeti, 4 évtizeddel ezelőtt bemutatott filmben Gregory Peck játszotta Robert Thorn nagykövetet, aki örökbefogad egy gyermeket. Idővel kezdi azt hinni, hogy a srác maga a Sátán fia.