0

A misszió (1986) / Fekete köpeny (1991)

írta Nikodémus

2017-03-a-misszió-fekete-köpeny-1

Ma mutatják be Martin Scorsese csaknem harminc éve formálódó Némaság című filmjét a magyar mozik. Amíg mi is megnézzük, íme két rokon alkotás, felvezetőnek.

Jezsuita misszió a rabszolgatartó Dél-Amerikában: tuti téma, melyből izgalmas kalandfilmet, erkölcsi példabeszédet és komor drámát is ki lehet hozni, sőt, mindhármat egyszerre. Két filmünk – egyikük nemrég volt harminc éves, másikuk huszonöt – közül A misszió az ismertebb és elismertebb, ám a Fekete köpenynek sem kell szégyenkeznie, noha minőségben nem ér fel párjához. Duplakritika.

A bíboros elgondolkodva levelet próbál írni. Nehéz teher nyomja lelkét, melytől képtelen szabadulni: meg kell ítélnie egy virágzó jezsuita misszió lelki gyümölcseit, melyet a portugálok mellett az akkori pápa bizalmatlansága is fenyeget, mi több, az egész jezsuita rend jövője függ döntésétől. Aztán visszaugrunk az időben: a guarani indián törzs épp az imént feszítette keresztre legutóbbi hittérítőjét, aki lezúg egy hatalmas vízesésen. Utódnak az elszánt Gabriel atya (Jeremy Irons ikonikus szerepben) jelentkezik, mellé pedig a múltbéli bűneit nagy buzgalommal bánó Mendoza kapitány (Robert De Niro) szegődik. (Apró szerepben Liam Neeson is feltűnik.) Megkezdődik az expedíció, s Roland Joffé rendezése máris jól egyensúlyozik a többértelmű szimbolikával: lent – fent, civilizáció – természet, babona – hit, erőszak – béke, küzdelem – áldozatvállalás. S persze a zene gyógyító hatalma.

2017-03-a-misszió-fekete-köpeny-2

A változatos kalandok láttán akár egzotikus szórakoztató filmként is nézhetnénk A missziót, a film azonban karakterdrámaként működik igazán: érdemes figyelni Gabriel atya, a bennszülöttek és Mendoza kapitány lelki útját. A jezsuita pap sziklaszilárd hitű, ám irgalmas, a bennszülöttek nagy része – az atya szeretetét megtapasztalva – lelkesen teszi magáévá az új vallást, mégis a volt katona a legszimpatikusabb figura. Iszonyú mélyről jön, sokáig hordozza sötét múltját (olykor szó szerint: egyenesen zseniális az a jelenet, amikor az egyik indián levágja válláról küszködve cipelt páncélját. De Niro felszabadító sírásában-nevetésében ott van a teljes megtérés), és kitartóan igyekszik jámborrá válni, ám amikor a misszió léte veszélybe kerül, előbújik belőle régi énje. Senki sem ítéli el (talán csak Gabriel atya), teszi, amihez ért, mégis tragikus ez a fordulat. Tragikusabb talán még a jezsuita papénál is, aki rendíthetetlen hittel hordozza körbe azt, aki esküdt ellensége volt minden erőszaknak: Krisztust. Látszólag mégis győz az agresszió, és itt következik az igazi kérdésfeltevés: megérte-e az áldozat? A hit szerint biztosan, emberi mértékkel viszont – akár még az egyház hosszú távú túlélését mérlegelve is – egyáltalán nem valószínű. Főleg úgy, hogy nem látjuk az eredményét. Amit látunk, az pusztítás, s a nyomán beálló csönd. És ez a bíboros legfőbb dilemmája: szíve a jezsuitákkal dobog, eszével viszont tudja, nem dönthet nekik kedvezve.

Persze, a Robert Bolt regényéből készült film nem cizellálja túl az erkölcsi konfliktust, ám hatásosan mutatja be azt egy konkrét történelmi korba ágyazva. A fényképezés, a tájképek, a díszletek és Ennio Morricone felejthetetlen zenéje pedig csak fokozza az összhatást. Az már furcsa fintora a sorsnak, hogy Tarkovszkij legutolsó filmjét, az egészen más dimenzióban mozgó Áldozathozatalt homályosította el Cannes-ban Joffé filmje, s később hat Oscarra is jelölték (csak egyet kapott meg: Chris Menges nyert a legjobb operatőr kategóriában).

2017-03-a-misszió-fekete-köpeny-3

A misszió jól kikerekített karakterdrámájához képest a Fekete köpeny inkább lírai lábjegyzetnek tűnik a tárgykörben. Pár évtizeddel később és néhány száz kilométerrel odébb járunk: Lafourge atya (Lothaire Bluteau) megbízást kap, hogy a nagy folyó mentén felfelé haladva megtaláljon egy távoli missziót, és megtérítse az ottani vad indiánokat. Huron indiánok és Daniel, a fiatal ácsfiú (Aden Young) csapódik hozzá, s kezdetben egyáltalán nem harmonikus az együttműködés. Az indiánok gyanúsan méregetik a fekete köpenyes, csendesen jegyzetelő papot, a fiú pedig nem tud parancsolni hormonjainak: szerelmes lesz a velük utazó törzsfőnök lányába. Bruce Beresford rendezése a játékidő rövidsége ellenére meglepően ráérős: alaposan megcsodálhatjuk a vadon fenségét, a lenyűgöző tájakat, a nyárból télbe forduló természet szépségét. A Fekete köpeny sokkal visszafogottabban fogalmaz, mint párdarabja: cselekvések helyett a lélekben zajló folyamatokat próbálja ábrázolni, s természetesen itt is előkerül, szabad-e magunkévá tenni egy idegen kultúrát, értjük-e a radikálisan más észjárást, befolyásolhatjuk-e a miénktől eltérő életmódot. S persze a döntő kérdés: ki mit gondol arról, honnan érkezik és hová tart az ember. A kis csapat egyre fogyatkozik, fogságba esik, s a törzsfőnök álma végül beteljesül. Lafourge atyára azonban még vár egy próbatétel, mely nagyobb, mint az addig átélt összes: újra el kell hinnie azt, amit hirdet. Merthogy csak így látják rajta a “barbárok”, miért is lenne érdemes megkeresztelkedni, még egy járvány tombolása idején is.

2017-03-a-misszió-fekete-köpeny-4

Nem véletlen a távoli misszió és a jezsuita rend összetalálkozása a mozivásznon: a természetesen adódó (s ezért izgalmas) egzotikumon túl valójában mindkettő határhelyzetben van: hit és kételkedés, egyház és evangélium, inkulturáció és imperializmus határán. Ilyen helyzetben kegyetlenül nehéz állást foglalni, mi válik a lelkek javára – a döntést azonban meg kell hozni. A következményeket látva pedig vérzik a szív.


Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ hat = 7