0

Tüzet gyújtani jötten – Megtérés és határhelyzet jezsuita szemmel

írta Nikodémus

Jezsuita misszió egy távoli, vad vidéken? Izgalmas alaphelyzet, melyből bizsergető kalandfilmet, erkölcsi példabeszédet és komor drámát is ki lehet hozni, sőt, mindhármat egyszerre. Hollywood időről időre belefog kereszténység és egzotikum sajátos viszonyának tárgyalásába, ám az eredmény, talán részben akaratlanul is a megtérés valódi indítéka felőli faggatózássá alakul. A mély személyességgel ugyanakkor kevéssé fér össze a mozis kasszasiker, így filmjeink, A misszió (1986), A fekete köpeny (1991) és a Némaság (2016) inkább csendesen megbújnak az álomgyár perifériáján.

Az írás két korábbi kritika alapján készült: A misszió / Fekete köpeny, Némaság.

Olvasd tovább

0

Egymásra utalva – A 2020-as Faludi Filmszemléről

írta Nikodémus

Közösségben – ez volt a mottója a tavaly immár huszonharmadik alkalommal megrendezett Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatnak, s e kifejezésnek 2020-ban különleges többletjelentést adott az egész világot térdre kényszerítő koronavírus-járvány. A november 18-21. között online megrendezett fesztiválra csaknem 400 filmes és 100 fotópályázat érkezett.

Nem volt tehát könnyű dolga a zsűrinek (Pavel Lungin, Radu Jude, Nagy Dénes, Lázár Kovács Ákos), amikor meg kellett birkóznia a mintegy félezer beadott munkával: a jezsuita háttérrel megrendezett szemle eddigi történelme kiváló példa a türelmes építkezésre, melynek jutalma az évről évre emelkedő művészi színvonal. A szemle az idők során az egyik legfontosabb rövid- és dokumentumfilmes eseménnyé nőtte ki magát, ahol rendre új tehetségeket lehet felfedezni a fiatal alkotók között.

Olvasd tovább

0

Felhívás: 22. Faludi Filmszemle és Fotópályázat

A Faludi Ferenc Akadémia 22. alkalommal rendezi meg nemzetközi tematikus filmszemléjét, melyhez immár 10. alkalommal fotópályázat is kapcsolódik. Az idei mottó a Hívás. A témához kapcsolódó filmmel vagy fotóval, október 18-ig bárki pályázhat a Faludi Ferenc Akadémia honlapján.

A Faludi Nemzetközi Filmszemle a magyar jezsuita rendtartomány által huszonkét éve létrehozott filmszakmai rendezvény, melyhez tizedik éve fotópályázat is társul. A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán keresztül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat.

Olvasd tovább

0

A misszió (1986) / Fekete köpeny (1991)

írta Nikodémus

2017-03-a-misszió-fekete-köpeny-1

Ma mutatják be Martin Scorsese csaknem harminc éve formálódó Némaság című filmjét a magyar mozik. Amíg mi is megnézzük, íme két rokon alkotás, felvezetőnek.

Jezsuita misszió a rabszolgatartó Dél-Amerikában: tuti téma, melyből izgalmas kalandfilmet, erkölcsi példabeszédet és komor drámát is ki lehet hozni, sőt, mindhármat egyszerre. Két filmünk – egyikük nemrég volt harminc éves, másikuk huszonöt – közül A misszió az ismertebb és elismertebb, ám a Fekete köpenynek sem kell szégyenkeznie, noha minőségben nem ér fel párjához. Duplakritika.

Olvasd tovább