Eléggé erős a tavasz, legalábbis Logan, King Kong, illetve a Szépség és a Szörnyeteg becsülettel gyűjtögeti a milliókat. Hogyan tovább? Természetesen nincs megállás, a hétvégén három film próbál a nézők kegyeibe férkőzni. De vajon sikerül-e letaszítani az első helyről a Disney fantasy-jét? Erős a gyanúm, hogy nem. Ám ettől függetlenül még érhetnek el szép eredményeket. A Bukós szakasz (CHiPs) egy kellemes akció-vígjáték lehet, az Élet (Life) borzongató űrhorror és jönnek a Power Rangerek is. Nagy a nyüzsgés, de babér nem mindenki számára terem. Tippeljünk.
Day: 2017. március 22.
Stb…
38.6 milliárd dollárt hoztak a hollywoodi filmek tavaly. – írja a Variety.
A The New York Daily News bennfentes infóra hivatkozva azt írta, hogy a Paramount semmiképpen sem akar Terminator folytatást. Ezt tudtuk eddig is. Ám a Skydance fejese, David Ellison elvileg hamarosan nagy bejelentést fog tenni a franchise-zal kapcsolatban.
Michael Shannon a fő esélyes Kábel szerepére a Deadpool 2-ben.
Ivan Reitman azt mondta, hogy további élőszereplős Szellemirtók filmek vannak tervezőasztalon.
Gary L. Goldman szerint a Disney tőle lopta a Zootopia ötletét. Azt állítja, hogy kétszer is vázolta a stúdiónak az elképzelését, a karakterek és a sztori abszolút azonosak, csak nála egy mókus lett volna a főhős. Szóval Goldman perelt.
A szoba rendezője készítheti a Burning Rainbow Farmot
Az 1990-es években Tom Crosslin és Rollie Rohm igazgatta a Rainbow Farmot Michiganben. Békés vidék volt és a páros sem volt éppen erőszakos. Fesztiválokat is szerveztek, amelyek főleg azért is voltak népszerűek, mert a duó marihuánát termesztett. De csak akkor lett nagy baj, amikor az egyik rendezvényükön egy tini karambolozott és meghalt. Jöttek a zsaruk, Rohméknál találtak fegyvert is, no meg vagy 200 növényt. Ám nem kerültek sittre, viszont meg kellett volna jelenniük a tárgyaláson, amit kihagytak. Kopogtatott az FBI, a hippipár nem akart feladni magát és 5 napig tartott az egyeztetés, végül lelőtték őket.
Minderről Dean Kuipers írt a Burning Rainow Farm könyvében. A megfilmesítési jogot a Film4 és az Anonymous Content szerezte meg. Lenny Abrahamson-t, A szoba (Room) rendezőjét kérték fel a produkció ledirigálására, a forgatókönyvet Cory Finley színdarabíró fogja leszállítani.
Death Note előzetes – A Halállista amerikai verziója
2003-ban került kiadásra a Halállista (Death Note) manga, amihez anime,számítógépes játék, 2006-ban élőszereplős film, majd két folytatás is készült. 2007-ben derült ki, hogy elkészülhet az amerikai változat. 2009-ben a Warner szerezte meg a jogokat, ők forgalmazták a japán verziókat is. Főszereplőként Zac Efron neve merült fel. 2011-ben Shane Black ült bele a rendezői székbe, a szkripten Anthony Bagarozzi és Charles Mondry kezdett dolgozni. Kiderült, hogy Light Yagami háttértörténetét megváltoztatták és Shingamit abszolút kihagyták a szkriptből.
Végül Black távozott és 2015 áprilisában Adam Wingard vette át tőle a stafétabotot. Nat Wolff szerződött le a projektre, majd Margaret Qualley is csatlakozott hozzá. Ám a Warner 2016-ban meggondolta magát, a hivatalos magyarázat szerint sokkal kevesebb filmet akarnak gyártani. De azért megengedték Wingardnak, hogy a tervezetet átvigye máshova. Végül a Netflix vette szárnyai alá a Halállistát.
A sztori: egy gimis srác talál egy jegyzetfüzetet. Mint kiderül, hatalmas lehetőséget tart a kezében. Ha egy nevet lefirkant a lapokra, miközben az illetőt maga elé képzelő, akkor az hamarosan meg fog halni. Így tehát szépen hozzá is lát, hogy szebbé tegye a világot.
Olvasd tovább
Captain Underpants előzetes
A DreamWorks égisze alatt készül az Alsógatyás kapitány (Captain Underpants) adaptáció. Dev Pilkey gyerekkönyve szolgáltatták az alapot az animációhoz, volt miből meríteni, hiszen 1997-ben került kiadásra az első, amelyet sok-sok folytatás követett. Nicholas Stoller írta a forgatókönyvet, a rendezést a Turbo-s David Soren látta el. Olvasd tovább
A Baywatch új előzetese
Néztem anno a Baywatch sorozatot, de hiába töröm a fejemet, egyetlen történetet sem tudok felidézni. Habár homályos a dolog, de annál nincs világosabb, hogy Nicole Eggert, Erika Eleniak, Pamela Anderson rendkívül jól mutattak a piros fürdőruciban. Ó, de még mennyire. Nagyon is elképzelhető, hogy a Baywatch film cselekményéből nyár végére már egyáltalán nem fogunk tudni felidézni semmit, de ettől függetlenül jól elszórakozhatunk rajta, beugorhat pár jó poén. És a csajok…na igen, rájuk biztos, hogy emlékezni fogok. A hölgyeknek pedig ott lesz Dwayne Johnson és Zac Efron dagadó izmai. Olvasd tovább
Lehetséges, hogy lesz Szépség és a Szörnyeteg előzmény
Pár nap alatt gyorsan összeszedett 400 millió dollárt a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast), valószínűleg belép az 1 milliárdos klubba is. Furcsa, de a Disney még nem jelentette, hogy belevágnak a folytatásba, pedig megszokottá vált, hogy nagyobb sikerek után megszellőztetik, hogy vannak még további tervek. Viszont a Deadline interjút készített Sean Bailey-vel, a stúdió egyik fejesével, aki elmondta, hogy feltérképezik, hogy milyen lehetőségek rejlenek egy spin offban vagy előzményben.
Bailey úgy fogalmaz, hogy a jelenlegi stratégia nosztalgiacentrikus. Mindez nagyjából annyit jelent, hogy a Fantáziától (Fantasia) kezdve A fekete üstön (The Black Cauldron) keresztül a Mulanig bármiről készülhet egy élőszereplős terv, amely ha eléggé tetszetős, akár zöld utat is kaphat. A tempót nem veszik sietősre, ugyan az eddig eredmények tetszetősek, de tavaly csúnyán befürödtek az Alice Tükörországban (Alice Through the Looking Glass) fantasy-vel.
Churchill előzetes
Idén két film is a mozikba kerül Winston Churchill-ről, szinte biztos, hogy valamelyik komoly díjakat fog hozni. Júniusban érkezik az első, Jonathan Teplitzky, A háború démonjai (The Railway Man) dráma alkotója tartotta a kezében a gyeplőt. Brian Cox alakíthatja a címszereplőt, Miranda Richardson lesz Clementine Churchill, James Purefoy testesítheti meg VI. Györgyöt és John Slattery játssza Dwight Eisenhowert.
1944 júniusában, a Normandiai partraszállás előtt nem sokkal játszódik a cselekmény. Az invázióban rengeteg brit katona is részt vesz, hiszen mindenáron meg kell állítani, vissza kell szorítani a németeket. Azonban Churchill eléggé aggódik, nem szeretné, hogy megismétlődjön az 1915-ös Gallipolinál történtek, a tervet akkor ő maga javasolta. Olvasd tovább
Black Butterfly előzetes
Antonio Banderas a főszereplője a thrillernek, rajta kívül Jonathan Rhyys-Meyers és Piper Parabo is játszanak a filmben. Marc Frydman és Justin Stanley adaptálhatták a francia Papillon Noirt, a rendező volt. Május 26-án mutatják be limitáltan a filmet Amerikában, elég kevés esélyét látom, hogy hozzánk eljusson a moziba.
Paul (Banderas) jobb napokat látott író, nincs a helyzet magaslatán. Éppen egy újabb forgatókönyvvel foglalkozik, amivel újra visszatérhetne a köztudatba. Találkozik egy csavargóval (Rhys-Meyers) és felajánlja, hogy nála meghúzhatja magát. De ahogy lecsap egy nagyobb vihar, kiderül a férfiről egy-két szörnyű dolog. Olvasd tovább