0

Liam Neeson játszhatja Philip Marlowe-t

neesonLiam Neeson újabb népszerű regényhőst fog életre kelteni. Sajnos Matt Scudder a mozikban a mozikban egyáltalán nem volt kedvelt, de talán Philip Marlowe esetében fordul a kocka. A legendás nyomozó a 30-as évek végén mutatkozott be Raymond Chandler regényében, majd több folytatás is született. Később Robert B. Parker is írt két könyvet Marlowe-val a főszerepben, legutóbb pedig Benjamin Black is írt krimit a detektívvel a középpontban.

És a film konkrétan Black regényéből, a The Black-Eyed Blonde alapján készül, amelynek cselekménye a Visszajátszás után veszi fel a fonalat. A történet az 50-es évek elején játszódik és Marlowe számára alig akad munka és talán kicsit túlságosan is unalmassá válnak a megbízatások. De aztán megjelenik a fekete szemű szőke nő és arra kéri, hogy keresse meg eltűnt szeretőjét

A forgatókönyvet William Monahan szállította le. Rendező egyelőre még nincs.

0

Message to the King előzetes

messagetothekingkep1Fabrice Du Welz, a Vinyan rendezője készítette az akciófilmet, amelyben Chadwick Boseman Los Angelesbe utazik, hogy megkeresse húgát. Teresa Palmer, Luke Evans, Alfred Molina és Tom Felton nevei csenghetnek ismerősen a színészek nevei között. Stephen Cornwell és Oliver Butcher, az Ismeretlen férfi (The Unknown) írói dolgoztak a szkripten.

Boseman alakítja Jacob Kinget, aki egyáltalán nem tudja elérni húgát, ezért saját maga próbálja kideríteni, hogy mi történhetett vele. De amit talál nincs ínyére: Gyilkosság, szex és drogok.

Az amerikai bemutató nem ismert, Franciaországban májusban mutatják be. Úgy tűnik, hogy nincs túl nagy nyüzsgés a film körül. Olvasd tovább

6

Star Wars: Jöhet az Obi-Wan és a Boba Fett film

Néhány nappal ezelőtt a Disney jelenlegi vezére, Bob Iger megerősítette, hogy jó ideig lesznek még Star Wars filmek és már tervezgetik miképp lehetne folytatni a franchise-t. De egyelőre nem árult el részleteket, így sajnos nem lehet tudni, hogy a Skywalker családhoz lesznek köthetőek a további történetek vagy esetleg megpróbálnak teljesen új karaktereket bemutatni és elszakadnak az eddig ismert karakterektől és történésektől.

starwarsanthology

A Making Star Wars információi szerint lesz Obi-Wan film, amely a Sith-ek bosszúja (Revenge of the Sith) és az Új Remény (A New Hope) között fog játszódni. Gareth Edwards, a Zsivány Egyes (Rogue One) rendezője dirigálhatna a forgatáson és Ewan McGregor alakíthatná ismét a jedi mestert. A spin offhoz további részeket nem szeretnének gyártani, szóval nem második vagy harmadik felvonás. Ha minden igaz, akkor az Orlando-i rendezvényen be hivatalosan be fogják jelenteni a projektet.

Azért hozzá kell tenni, hogy a Lucasfilm bejelentette, hogy 2018-ban nem lesz Star Wars Celebration, vagyis az áprilisi 4 napos esemény után csak 2019-ben lesz újra esedékes a rendezvény, pont a Star Wars 9 előtt. Elképzelhető, hogy pár napon belül egy rakás új hírt fog bejelenteni a Disney.

Az MSW forrása azt is állítja, hogy lesz film Boba Fett-tel is és úgy tűnik, hogy nem eredettörténetet fognak elregélni. Tulajdonképpen inkább egy csapatnyi fejvadászra összpontosítana a sztori, akik éppen valamiféle megbízást próbálnak teljesíteni. Viszont a központi karakter maga Fett lesz. Egyelőre nincs kész a forgatókönyv, de nagyjából azt az ötletet akarják megvalósítani, amikor még Josh Trank tartózkodott a fedélzeten. Ezen kívül lenne egy leginkább fiatalokat – Az éhezők viadalát kedvelőket – megcélzó Star Wars love story is, amiben bőven lenne dráma is.

És amire már nagyon sokan várnak: A Disney ráfeküdne végre a tévés Star Wars sorozatra is, az új szériában pedig a franchise-ban látott történetekkel lesz kapcsolatos. De hogy ebből élőszereplős műsor lesz-e….?

0

Liza, a rókatündér rendezője hozzálátott az X. forgatásához

Ujj Mészáros Károly a Liza, a rókatündérrel bizonyított, soha rosszabb kezdés egy elsőfilmesnek. A direktor hozzálátott következő művéhez, az X. címre hallgató fordulatos skandináv krimikhez hasonló produkció forgatása két hónapig zajlik Budapesten, többek között a Gellérthegyen és a Teve utcai rendőrszékház tetején is vesznek fel jeleneteket. Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs és Kulka János játsszák a főbb szerepeket.

xumk1

(Képet készítette: Pintér Leo)

 A sztori: Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó. A bűnügyi igazgató nem kívánja bolygatni a már lezárt aktákat, de az új kolléga, Péter egy friss eset kapcsán Éva  mellé áll. A fordulatokban bővelkedő, szövevényes krimiben lassan senki sem az, aminek látszik, a bűnügyi történet mögött pedig egy megrendítő családi dráma is körvonalazódik.