1

A végtelenbe és tovább! – A Pixar-sztori – 2. rész

írta Nikodémus

2017-06-Pixar-sztori

Mivel ezen a héten mutatták be a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem a box office-, sem a kreatív átok. A múlt hét után most megnézzük, milyen utat járt be a stúdió önmagától önmagáig, illetve Disneytől Disneyig.

Olvasd tovább

2

A Pixar megcsinálja a Verdák 3-at és A hihetetlen család 2-t

incrediblesA Pixar bizonyította a Toy Story 2. és 3. felvonásával, illetve a Szörny egyetemmel, hogy képes tartani a minőséget a folytatások terén, bár azért a Verdák 2-t rossz döntés volt megcsinálni. A Disney fejese, Bob Iger elhintette, hogy a Pixarnál újabb részeken törik a fejüket. Felkészülhetünk a Verdák 3-ra,. Részben érthető,  hogy megvalósul, hiszen a  második hiába teljesített alul hazai fronton, a nemzetközi eredményekkel bőven túllépett az első eredményein. Bár azért mintha Igerék is erőltetnék a dolgot, hiszen az alacsony Repcsik spin-offnak is kell némi reklám.

Ezen túlmenően valamikor érkezik A hihetetlen család 2 is, amelynek forgatókönyvét Brad Bird fogja leszállítani. A konkrét történet egyelőre nem ismert. Bird éppen a Tomorrowland utómunkálatain dolgozik és az 1906 címre hallgató filmet is szeretné leforgatni, de lehet, hogy Iger csapata olyan ajánlatot nyomott az orra alá, hogy mindent sutba dobva csakis A hihetetlen család folytatásával fog foglalkozni.