A nulladik napon – Zero Days (2016)

írta Nikodémus

Miközben életünk annyi más területén vesszük mind komolyabban a tudatos szemléletmódot, van egy színtér, melyen úgy tűnik, még mindig riasztóan naivak vagyunk. Alex Gibney Oscar-díjas amerikai dokumentumfilmes legújabb munkája, a Zero Days rémálomszerű képet rajzol a kiberháború legújabb stációjáról, melyben az átlagpolgár csak dróton rángatott bábu lehet.

Van abban valami mélyen nyugtalanító, ahogy a világ legkiválóbb informatikai szakemberei könnyes szemmel áradoznak a STUXnet-nek nevezett, 2010-ben elszabadult számítógépes vírusról. Lelkesen dicsérik eleganciáját, hibamentességét, lenyomozhatatlanságát, miközben egyre azt ecsetelik, micsoda szörnyű pusztítást képes végezni. A digitália világához kevéssé értő nézőnek ezen a ponton két dolog juthat eszébe: egyrészt groteszk párhuzamként Stanley Kubrick Dr. Strangelove-ja, másrészt Laura Poitras három éve készült, Edward Snowden történetét feldolgozó dokumentumfilmje, a Citizenfour. Egyik asszociáció sem szívvidámító: előbbi szatirikus humorán még lenne kedvünk derülni kínos nevetéssel, utóbbin azonban, mely az általános megfigyeltség borzongató rettenetét mutatta be, semmiképp. Az univerzális lehallgatás témája egyébiránt Gibney filmjében is megjelenik, de csak érintőlegesen: az önmagában is súlyos problémafelvetés fölé ugyanis egy még fenyegetőbb lehetőség kerekedik: mindennapi életünk totális védtelenségének réme.

A Zero Days-ben minduntalan hangoztatott nukleáris párhuzam talán kissé erőltetett, ám egyáltalán nem indokolatlan: az imént említett szupervírust közös erőfeszítéssel fejlesztették ki az iráni atomprogram szabotálása érdekében, mivel az adott geopolitikai helyzetben nem kínálkozott más lehetőség. Gibney a laikusok számára is tisztán és érthetően magyarázza el, miért jelent új szintet a számítógépes vírusok világában a STUXnet: kódolása szinte bugok nélküli, s ahol egyszer felbukkan, egész országok energiaellátó rendszerét, számítógép-vezérelt közlekedési eszközöket, sőt katonai létesítményeket is képes megbolondítani. Hatása tehát nem csupán abból áll, hogy a fertőzött gépeket le kell cserélni vagy szoftvereiket újra kell telepíteni: áttételesen konkrét fizikai kárt képes okozni, amivel emberéleteket követelhet. A Terminátor-filmek apokaliptikus víziója immár valósággá érett: a Skynet bármikor öntudatra ébredhet, hogy elpusztítsa a szerinte feleslegessé vált emberiséget.

Az utóbbi évek talán legfontosabb dokumentumfilmje mindezek mellett két további döbbenetes vonatkozással is szolgál. Vérfagyasztó élmény megtapasztalni a nyugati nagyhatalmak cinizmussal átitatott közönyét, illetve azt a már-már komikus hallgatást, amelybe minisztériumi, hivatalnoki vagy titkosszolgálati szakemberek burkolóznak, ha a téma – egy szabadon kóborló vírus – előkerül. Miközben pereg a végefőcím, érdemes elgondolkodnunk az utolsó nyilatkozó szavain: egy virtuális frontokon zajló, totális, ellenőrizhetetlen és végső soron befejezhetetlen háború kezdetét éljük. S már a nulladik napon elvesztettük ártatlanságunkat.

(Megjelent: A Szív, 2017. július-augusztus)