FilmDROID 
Beverly Weston (Sam Shepard) kissé megtörten, szomorúan üldögél kitöltött itala mellett. Neje (Meryl Streep) igazi házisárkány, aki nem fogja vissza magát. Rákos ugyan, de nem erőlteti magára a szomorúságot és nem fúrja fejét párnák közé, inkább odaszúr mindenkinek, akinek csak tud. Beverlynél végleg betelik a pohár, öngyilkos lesz. Ahogy ilyenkor lenni szokott összegyűlik a nagy család. Általában a gyászhangulat miatt évtizedes ellentétek és viszályok simulnak el, a nagy sírás-rívás közepette mindenki összeborul. Ám ez a család más, diszfunkcionális! Mindenkinek megvan a maga nyűge, gondja, baja és csak ideig-óráig tartják magukban, ami ki akar robbanni belőlük, ha már ilyen szépen összeverődtek. A nézeteltérések, konfliktusok egyre csak sokasodnak és az, ami majdnem maga alá gyűri a filmet, hiszen idővel már inkább erőltetettnek hat.. Megszokott, hogy Meryl Streep remekel, ám a betegségben szenvedő kárörvendő nő karakterét sokszor túljátssza. Felettébb meglepő (meghökkentő?), de Julia Roberts brillírozik, most megmutatta, hogy mire képes igazán. Mióta nem láthattuk tőle ilyen kiváló alakítást? John Wells sokat köszönhet színészeinek (mint a Vállalati csalódások esetében), de műve nem tudja feledtetni, hogy az alapanyag inkább színházba való és a konfliktusok sokasodása már-már unalmassá válik. 55 %
dráma
Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)
Néhány héttel ezelőtt feltúrtam néhány fiókot köhögés elleni orvosságot keresve. Kezembe akadt egy gyógyszer, az adagolást keresvén eljutottam a mellékhatásokig: előfordulhat fejfájás, hasmenés, alvászavar, hányinger, émelygés, szédülés, kiütések, zavartság, homályos látás, ingerlékenység, hőemelkedés, levertség, stb. stb. … És ami a legjobb: szívmegállást is okozhat. Megfordult a fejemben két köhintés között, hogy jó-e ez egyáltalán valamire vagy esetleg valakinek a pénzes jó barátja érte el, hogy piacra kerüljön a szer? Mielőtt bárki aggódni kezdene el kell mondanom, hogy köszönöm jól vagyok, de az én problémám kismiska volt Ron Woodroof gondjához képest, aki elkapta az AIDS-et és hasznavehetetlen, semmit nem érő pirulákkal szúrták ki a szemét. Olvasd tovább
Minden odavan (2013) / Dermesztő mélység (2012)
írta Nikodémus
Egy sima, egy fordított, nem lepődünk meg: a bizonyára ezernyi érdektől egyszerre mozgatott Hollywoodban minden nagyobb irányzat idővel kitermeli saját antitézisét. Így van ez mostanság, a szuperhősök világmegmentő grasszálásának idején is. A tét gigászi, a fegyverek hatalmasok és csillogók, a lépték lélegzetelállító. Akinek azonban csömöre van már ettől, annak jó szívvel ajánlom a minimalista túlélőfilmek két legújabb gyöngyszemét: J.C. Chandor Minden odavan-ját és Balthasar Kormákur Dermesztő mélység-jét.
Out of the Furnace
Russell Baze (Christian Bale) egy kisebb gyaloghídon szeretné rábeszélni szerelmét, volt barátnőjét Lena Taylort (Zoe Saldana), hogy próbálják meg újra, melegítsék fel kapcsolatukat. Azonban a nő összejött a seriffel, amíg Russell a rácsok mögött pihent, amiért ittasan balesetet okozott, ráadásul Lena terhes lett. A férfi nem erőlteti a dolgot és minden jót kíván. A szürke, szomorkás hangulatú vidéken csak egy jó nagy adag optimizmus, a család és a barátok tudják tartani a lelket az emberben. De mivel apja időközben elhunyt, barátnője másnál talált boldogságra, így csak a testvére az utolsó szalmaszál, akibe még kapaszkodhat, hogy ne forduljon be véglegesen. Olvasd tovább
12 év rabszolgaság (12 Years A Slave)
A feketék jogainak sárba tiprása, illetve állatokként való kezelése egy soha el nem feledhető, fájó pont az amerikai történelemben. A szolgasorsról rengeteg produkció született, bemutattak mindent amit csak lehetett, sokan mozgókép formában sírták el bánatukat és megannyi rendező film formába öntött nyílt levéllel mondta meg a magáét. Újat a témában nemigen lehet bemutatni vagy éppen elmesélni. Próbálkozni ettől függetlenül lehet, hiszen nem kell feltétlenül újdonsággal előrukkolni, ahhoz, hogy a közönség egy idő után folyamatosan zsebkendője után kapkodjon vagy éppen a The End alatt ne felállva tapsoljon, hanem leboruljon az alkotás előtt. Nemrég Lee Daniels mutatta be egy Fehér Házban dolgozó komornyik szemszögén keresztül, hogy miképp formálódtak az évtizedek és ezzel együtt a feketék jogai pályafutása során. Azonban rendezése nem volt több, mint egy átlagos történelemóra, aminek a végén már igencsak várjuk a kicsengetést. Olvasd tovább
A komornyik / Diana (2013)
írta Nikodémus
Hollywoodban jól bejáratott Oscar-vadász zsáner az antirasszista melodráma és az életrajzi film, nem csoda, hogy minden évben akadnak szépreményű versenyzők e két műfajban. Az idei stúdiófilm-felhozatal azonban nem sikeredett túl erősre, mi több, A komornyik és a Diana csúnyán alulmúlta az amúgy sem túl magas várakozásokat.
Az ember gyermeke (Children Of Men, 2006)
írta Nikodémus
A hollywoodi filmipar kacskaringós története során talán először volt menő akkoriban a “realizálás” (nem függetlenül az első normálisan végiggondolt és profin kivitelezett munkától), s az álomgyárban (milyen ironikus) boldog-boldogtalan nekiállt “valóságközelivé” tenni projektjeit, jött is a földhöztapadt titkosügynök, képregényhős, fantasy, minden. S itt ez a film, melynek műfaja elvben a legelrugaszkodottabb lehetőségeket kínálja, s mégis, mint Clive Owen zoknija, ragad az egész az anyaföld sarától. Az ember gyermeke úgy vegyíti a rögvalót a csodával, ahogy nagyon kevés film (mondjuk A messzi dél vadjai még). Igen, Alfonso Cuarón nem misztikumot, nem varázslatot vagy mágiát kevert sajátos ízű főzetéhez, hanem csodát.
Röviden: Lovelace
Ha valós történet alapján forgat valaki filmet az nem jelenti azt, hogy egyszerűen csak végigviszi a nézőt az adott szituáción. Kell bele valami plusz, ami megfogja a nézőt és ne csak egy tévés dokumentumfilmnek tűnjön. Az életrajzi alkotásoknál szintén muszáj valami többletet kínálni, el kell érni, hogy ne az jusson eszünkbe megtekintése során, hogy elég lett volna, ha csak átfutjuk a wikipedia idevonatkozó részét. Linda Lovelace legenda a pornóiparban, akinek nagy szerepe volt a Mély torok felnőttfilm gigasikerében. A nő nagy tehetség volt, könnyen ki lehet találni, hogy mi volt a specialitása. Azonban férje túlságosan erőszakos volt vele, kvázi úgy akarta rendezni pénzügyeit, hogy nejét kényszerítette bele durvábbnál durvább helyzetekbe, majd Lovelace megelégeli az elszenvedett megaláztatásokat, a szexrabszolgaságot és hátralévő élete során a feminista mozgalom aktivistájaként dühönghette ki magát. Pont. Az életrajzi alkotás is ennyit mesél el, nem többet. Amanda Seyfried ismét mereszti a szép nagy szemét, egyebet nem tud hozzátenni a produkcióhoz. A dicséret inkább azokat illeti, akikről általában meg szoktak feledkezni, a kosztüm-és sminkrészleg remek munkát végzett. A 70-es évek megidézése tényleg hangulatos lett, a ruhák és a hajviseletek, illetve Peter Sarsgaard pornóbajusza az igazi főszereplők. Éppen ezért szomorú, hogy Rob Epstein és Jeffrey Friedman ebbe a közegbe egy unalmas történetet tudott beleerőltetni. Semmit nem tudnak hozzáadni, amit egy gyors „guglizás” után ne találnánk meg. A rendeződuó meg sem próbálta drámaivá tenni a nehéz helyzeteket, illetve a karakterekkel is mostohán bánnak. Hogy mást ne mondjak a címszereplői szüleit játszó Sharon Stone-nak és Robert Patricknek annyit kellett tenniük, hogy egymást mellett üldögélve nézik a tévét. Olvasd tovább
Phillips kapitány (Captain Phillips)
Paul Greengrass megtörtént eseményeket szeret vászonra vinni, mostanra már kiérdemelte a valós történeket izgalmasan elmesélő szakavatott mester címet. Sőt, kvázi az amerikai nép szemében hősökké vált személyeket részesíti előnyben. Nyilvánvaló, hogy azonnal rásüthetnénk, hogy a könnyebbik végét fogja meg, hiszen így gyakorlatilag máris bebiztosítja a sikert. De Greengrass nem olyan fickó, hogy kényelmesen hátradőlve vezényli az unásig ismert, híradóban ezerszer leadott helyzetet. Szépen átrágja magát az adott szituáción, majd a lehető legizgalmasabban próbálja leforgatni a filmet. A United 93-nél mindenki tudta, hogy milyen végkimenetelre számíthatunk, de a stáblista eljöveteléig az adrenalinszintünk az egeket verdeste. A Zöld zónában a felsőbb vezetéssel szembeszálló katonát mutatja be, új filmjében pedig egy átlagos teherhajó kapitánya a főhős, akit útja során szomáliai kalózok támadják meg, majd idővel néhány ezer dollár készpénzzel és Phillips-szel távoznak. Olvasd tovább
Amerika másik arca – Mud (2012) – írta VVega
Jeff Nichols rendező (Take Shelter) egy az 1990-es évek óta dédelgetett projektjét vitte végre vászonra tavaly. A Mud egy poros arkansasi kisvárosban játszódik a Mississippi mentén, ahol két tizenéves srác egy fán rekedt motorcsónakot talál a lakóhelyükhöz közeli szigeten. Már nagyban tervezgetik, hogy mihez kezdjenek újdonsült tulajdonukkal, amikor megjelenik a csónak gazdája és a fiúk segítségét kéri, hogy újra találkozhasson rég nem látott szerelmével. Olvasd tovább
Röviden: Hours
Nem szeretném firtatni Paul Walker színészi képességeit, a lényeg, hogy egy bizonyos közegben elég jól helytáll, van ahol nem kell több annál, hogy borostásan mered előre kék szemeivel. Azonban ő nem az az ember, akire bátran rá lehetne bízni egy olyan filmet, ahol drámai helyzeteket uralni tudja. A Hoursban újszülött lánya csak inkubátor segítségével maradhat életben, azonban pont ebben a nehéz helyzetben csap le a városra a Katrina hurrikán. A kórházat evakuálják, csakhogy a csecsemőt nem lehet csak úgy felkapni és átrohanni vele egy másik helyre, így a megözvegyült férj, újdonsült apa úgy dönt, hogy marad és megtesz minden tőle telhetőt, hogy lánya életben maradjon Walker aggódik, kicsit rohangál, figyel, hogy folyamatosan működjön az aggregátor. Mindezzel csak az a baj, hogy rendkívül unalmas, más részről emberünk nem bír el a szereppel. Ha a tomboló vihar közepette szörnyek toppannának be az épületbe és azokkal kellene viaskodnia vagy éppen a kórház alagsorából előcsoszogó zombikkal küzdene más lenne a helyzet, de ezt a filmet egyedül (a játékidő jelentős részében ő és az inkubátor látható) nem bírja el. Eric Heisserer, A dolog és a Végső állomás 5 írójának rendezői debütálásáról van szó, eddig abszolút más műfajban utazott, teljesen érthetetlen, hogy miért érezte úgy, hogy a Hoursból izgalmas produkciót tud készíteni. Egy más direktorral és más színésszel valószínűleg díjgyanús dráma születhetett volna, így viszont csak ásítozásra futja. Olvasd tovább
Fogságban (Prisoners) – írta Mini Me
Mekkora tragédia egy gyermek elvesztése? Meddig képes elmenni egy szülő, hogy elrabolt kislányát újra karjaiba zárhassa? Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy akármeddig.
Keller Dover (Hugh Jackman) és Franklin Birch (Terrence Howard) kislányait valaki ugyanis elrabolja egy Hálaadás napi közös vacsora alkalmával. A kétségbeesett szülők, nagyobb gyermekeik elmondása alapján egy furgonos férfit gyanúsítanak, Alex Jones-t (Paul Dano) aki éppen akkor az utcában parkolt. A rendőrség, Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal) vezetésével szinte azonnal a férfi nyomára bukkan és letartóztatják. Azonban semmilyen tárgyi bizonyítékot nem találnak a kislányok elrablására vonatkozóan, ezért az értelmi fogyatékos gyanúsítottat szabadon engedik. Dover sejti, hogy a férfi többet tud annál, amit a rendőröknek elmondott és saját kezébe veszi a dolgok irányítását. Olvasd tovább