dráma

2

Röviden: Mr. Morgan utolsó szerelme (Mr. Morgan’s Last Love)

Publikálta Koimbra

mrmorganMichael Caine Párizsban élő özvegy filozófiaprofesszor. Nem tudta feldolgozni felesége halálát, bezárkózik elméjébe és elképzeli, hogy az asszony mellette van, beszélgetnek, ami a külvilág számára olyan, mintha magában motyogna. Befordult, szomorú öregúr, aki úgymond kiselőadást tart a jó néhány évtizeddel fiatalabb életvidám Clémence Poésy által játszott Pauline-nek, hogy egyszer mindenki találkozik egy olyan emberrel, akinek odaadjuk a teljes szeretetünket, amit eddig megosztottunk helyek, tárgyak és élőlények között. Ha ezt a személyt elveszítjük, akkor gyakorlatilag nem marad más, csak a magány. Arra még nem sikerült rájönnie, hogy Pauline miképp is helyezkedik el az ő életében.

Nem kell mély filozofálgatásokra  számítani, de ha egy magába zuhant, a vén kaszásra váró nyugdíjas és egy huszonéves vidám tánctanár kapcsolatáról szól a történet, illetve ha ehhez hozzátesszük az egykori professzor gyanakvó és válófélben lévő fiát, rengeteg bús helyzetet és megmosolyogtató jelenetet várhatunk. Elméletben legalábbis. De hol vannak mindezek? Az ilyen témájú lassabb filmek után a stáblista után csendesen elüldögélhetünk, hogy esetleg mi is elmélázzunk pár perc erejéig az élet értelmén. Habár szó esik a reményről, a halálról, a minket körülölelő világ szépségeiről a film mégsem tudja elérni, hogy gondolkodóba ejtsen. Félreértés ne essék, a filmet nem lehet rossznak nevezni, de a melodráma kissé vontatott. Legalább Michael Caine és Clemense Posey játékára nem lehet panasz. Olvasd tovább →

2

Röviden: Gimme Shelter

Publikálta Koimbra

gimmeA tündi-bündi ugra-bugráló Disney dalospacsirták idővel mind ráunnak a jókisfiú/ aranyos kislány szerepre és az újságok címlapjain vagy éppen filmekben próbálja megváltoztatni a róluk kialakult képet. Vanessa Hudgens szintén megteszi, ami tőle telik, thrillerben (Frozen Ground) és fantasy-akcióban (Álomháború) vállal szerepet, de ha kell bikinire vetkőzve durvul (Spring Breakers). Ezúttal megpróbálja bizonyítani, hogy drámai produkcióban helyt tud állni, nyugodtan lehet hívni egy Oscar-gyanús filmbe is. „Miből lesz a cserebogár?” – Az alkotók úgy gondolhatták, hogy ezzel a felvetéssel két legyet ütnek egy csapásra. Egyrészt a fiatal színésznő megmutathatja, hogy mire képes, illetve a megtörtént esetet bemutató történet is passzol ehhez a kérdéshez. Hudgens formálja meg a terhes Apple-t, aki megelégeli erőszakoskodó drogos anyját és menő édesapjánál próbál menedéket találni. Az egyik bökkenő, hogy nem elég, hogy csapzott frizurát, fekete göncöket és néhány tetkót adnak a főszereplőnőnek, hiszen hihetően kellene hoznia a karakterét. Ám csak arra képes, hogy folyamatosan sértődöttnek látszik és túlságosan szenved, ami kizárja, hogy együtt lehessen érezni vele. Ergo: Egyelőre ne hívják díjgyanús produkcióba. Sajnos a sztori is eléggé szájbarágós. Szép dolog, hogy valaki úgymond megtér, talpra áll és leküzdi az akadályokat. De a „térj meg” és az abortuszellenes témát nem sikerült erőteljesen tálalni, túlságosan erőltetett és tévéfilmbe illő. Világos, hogy az alkotókat a jó szándék vezérelte (naívan erre gondolok), csak éppen csúnyán elrontották.

3

The Returned

Publikálta Koimbra

returned

Ha zombifilmről esik szó, általában azonnal a hörgő, hús-vér emberek felé csoszogó hullákra gondolunk. Nem árt messzire elkerülni őket, csak azok próbálnak barátkozni velük, akiknek elment a józan eszük (láttunk már ilyet: The Walking Dead). De mi történik, ha gyorsan meglelik a gyógymódot? Felsóhajthatunk és minden visszatér a régi kerékvágásba? Botorság lenne ezt hinni.

A The Returned nem horror, sokkal inkább egy érdekes és izgalmas dráma. Habár a járvány felüti a fejét, mégsem omlik össze a társadalom és nem jő el a világvége. Az ellenszert gyorsan megtalálják, a bökkenő, hogy a megfertőződött testből nem lehet kiírtani véglegesen a szörnyű kórt. Rendszeresen, napi jelleggel kell be kell adniuk maguknak az injekciókat, a páciensek csak így élhetnek teljes életet. Ha a napi szúrás elmarad gyorsan átváltanak vérengző zombimódba. Olvasd tovább →

2

The Good Lie – Witherspoon szudáni menekülteket fogad be

Publikálta Koimbra

goodlieOscar csengő megszólalt. Reese Witherspoon szeretne még egy elismerést az Akadémiától, ne árválkodjon már egyedül a kopasz szobrocska. Tehát idén alaposan belehúzott. Láthatjuk majd a Paul Thomas Anderson rendezésében készült Inherent Vice-ban és a Wild-ban. Illetve jön a valós eseményeken alapuló The Good Lie is, ami négy szudáni menekültet fogad be egy egyedülálló amerikai nő.

Az Emmy-jelölt Margaret Nagle írta a forgatókönyvet, amelyben Philippe Falardeau, a Lazhar tanár úr (Monsieur Lazhar) rendezője dolgozhatott a forgatáson. Amerikában október 4-én mutatják be. Olvasd tovább →

0

Police Story 2013

Publikálta Koimbra

policestory2013

Ebben a filmben Jackie Chan ábrázatát elnézve Roger Murtaugh kedvenc mondata jut eszembe: „Túl öreg vagyok ehhez a szarhoz.” A hongkongi harcművész gyakorlatilag végigbunyózta pályafutását és nem csoda, hogy kissé elfáradt. Elképzelhető, hogy pihenni akart és nem tesz jót a csontjainak ha megerőlteti magát. Bár az utóbbi időben többször láthattuk visszafogottan játszani. Ami Channél azt jelenti, hogy elmarad a megszokott humor és a látványos ütésváltások.

A Rendőrsztori első részét 1985-ben adták ki, majd három folytatást követően 2004-ben elkészítettek egy rebootot. Pár évre rá ondoltak egyet és Police Story 2013 címmel leforgatták a következő rebootot, amely abszolút eltér a franchise többi részétől, sokkal komorabb lett és a harcművész jelenetekkel is spóroltak. Olvasd tovább →

0

Röviden: Nyárutó (Labor Day)

Publikálta Koimbra

labordayHa valaki egyszer megízleli, hogy milyen remek érzés, ha díjakkal és jelölésekkel ismerik el filmjét, akkor a későbbiek során is megpróbál hasonló, minőségi munkát kiadni kezei közül. Jason Reitmantól megszokhattuk a gúnyos, cinikus szövegeket és abszolút jól is állt neki. Ám ezúttal mással próbálkozott, inkább egy szomorkásabb történetet adott elő, amiből mondhatni teljesen hiányzik a humor. De van, ami nem változott: a színészek remekelnek. Kate Winslet egyedülálló, agorafóbia anya szinte ki sem mozdul otthonából. Fiával egy boltban találkozik Frakkel, aki szépen rájuk is akaszkodik. Noha állítása szerint nem akar rosszat, mégis kellőképpen fenyegető, hogy a csonka család teljesítse kérését. Majd elég gyorsan megkedvelik a jövevényt. Hiszen a nőnek kell egy ember, akire támaszkodhat, a srácnak pótapára (hiszen édesapja gyakorlatilag azért lépett le, hogy boldogabb legyen) van szüksége, aki tanácsokat ad és figyel rá és Frank szíve sincs kőből. Egy férfi, aki otthon van a baseballban és akivel lehet pitét készíteni. A rendező olyan melodrámát tár elénk, ami elmaradhatatlan kelléke egy délutáni érzelgős, romantikus tévéfilmnek, de Reitman némileg javít az összképen. Egyes helyzeteken ugyan túlságosan gyorsan is átlép és óhatatlanul is megemelkedik a giccsfaktor. Pedig a történetben több is lehetett volna, alá lehetett volna merülni a karakterek lelki állapotába, e helyett Reitman inkább a színészeire támaszkodott, akiknek olykor meg sem kell szólalniuk, mozdulataik mindent elmondanak. Eléggé felemásra sikeredett a film, de akinek a tévéfilmes érzelgősség láttán is a zsebkendője felé mozdul a keze, a Nyárutót is teljes mértékben szeretni fogja.

2

Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive)

Publikálta Koimbra

halhatatlanszeretokposzter

Rossz lehet manapság vámpírműfaj kedvelőnek lenni. Stephenie Meyer rokonai valószínűleg még most is elég gyakran kapnak csuklásrohamot és némi öröm az ürömben, hogy a tiniket megcélzó újabb blődség, a Vámpírakadémia az érdektelenség homályába veszett. Ideje lenne, hogy valaki helyretegye a vérszívókba vetett hitünket. Neil Jordanban reménykedhettünk, de a Byzantium kissé fáradt, bár szép képeket felvonultató dráma lett. Viszont Jim Jarmusch ha nem is klasszikust, de mindenképpen gyöngyszemet készített, amire viszont a nagyobb közönség pont azért nem lesz vevő, mert túl művészi. Olvasd tovább →

1

A háború démonjai (The Railway Man)

Publikálta Koimbra

railway

Első ránézésre kissé fura, hogy a film kikerülte az Oscar átadót, hiszen a téma és a szereplők láttán bárki úgy gondolná, hogy az Akadémia tagok köreiben is népszerű lehetne. Így beugorhat, hogy talán elrontották a drámát és Weinsteinék ezért nem erőltették a promóciót. Majd rájöhetünk hogy a forgalmazó inkább a Philomenát részesítette előnyben. Ráadásul az amerikaiakat miért érdekelné egy poszttraumás stresszben szenvedő egykori brit katona sorsa?

Eric Lomax (Colin Firth) csendes, látszólag nyugodt embert. A férfi megszállottja a vasútnak, mindent tud róla, a megépítésétől kezdve a menetrendig. Ki gondolná, hogy ezzel a témával is lehet ismerkedni? Talán Eric sem sejtette, mindenesetre úgy alakul, hogy az egyik szerelvényen beszélgetésbe elegyedik Pattivel. Gyorsan megkedvelik egymást, idővel kialakul a szerelem is, azonban látható, hogy olykor Eric teljes boldogságát hátráltatja a múlt. A II. világháború alatt a japánok fogságba ejtették, szörnyen megkínozták. Amikor tudomására jut, hogy kínjainak okozója még mindig életben van, úgy dönt, hogy megkeresi és bosszút áll, így végre megnyugodhat. Olvasd tovább →

2

Joe

Publikálta Koimbra

joe

Ha valaki csak az elmúlt években kezdett ismerkedni Nicolas Cage újabb filmjeivel, valószínűleg alaposan meglepődik azon, hogy Oscar-díjat kapott. A színész régen még körültekintő volt, és nem vállalt be minden eléje rakott forgatókönyvet. De a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb jönnie kell egy olyan filmnek, ahol megrázza magát, félreteszi unott arckifejezését és valóban jó alakítást nyújt. Ez a pillanat most jött el.

David Gordon Green-t sem lehet igazán érteni. Egy 180 fokos fordulat után James Franco-Jonah Hill baráti körének házi rendezőjeként dolgozott, de idővel szerencsére megelégelte a füves vicceket. Úgy döntött, hogy visszakanyarodik ahhoz a közeghez, ahonnét elindult: a mindentől távol játszódó, giccsmentes, erős atmoszférájú drámákhoz. És ami a legnagyobb meglepetés, hogy Danny McBride neve olvasható a producerek között. Olvasd tovább →

6

A passió (2004)

Publikálta nikodemus

írta Nikodémus

2014-04-a-passio-01

Különös élmény tíz év távolából újranézni Mel Gibson annak idején nagy felhajtást és még nagyobb bevételt produkáló filmjét. A passió körüli hírverés elcsitulásával immár sokkal tisztábban látszik annak két fontos jellemzője: a tudatos sokkolás szándéka, valamint kifejezetten keresztény, mi több, katolikus mondanivalója.

Olvasd tovább →

0

Dermesztő mélység (The Deep)

Publikálta Koimbra

dermeszto

A filmről korábban itt esett szó.

Ha nemzetközi hírnévre teszel szert a filmvilágban Hollywood is felfigyel rád, utánad nyúl, aztán vagy beerőltet hatalmas szájába, szépen megcsócsál, majd megválik tőled (ha nem váltál be, azaz bukást gyártottál), esetleg szorosan fogja a kezed, hogy még véletlenül se menj el más irányba, maradj csak náluk. Néhány szerencsés eléri, hogy az Álomgyár ne szipolyozza ki őket. A tehetséges izlandi filmes Baltasar Kormakur is megtalálta az utat Amerika felé, ahol Mark Wahlberg mellett bontogathatta szárnyait, ám a Csempészek után és a 2 kaliber előtt visszatért hazájába, hogy leforgasson egy megtörtént esetet elregélő drámát. Olvasd tovább →

0

3 nap a halálig (3 Days to Kill)

Publikálta Koimbra

3napahalalig

Ethan Renner (Kevin Costner) nem tud kiigazodni lányán, bár nem is ismeri igazán, sajnos munkája miatt nem jutott elég ideje a családjára. Mielőtt eljő a vég szeretne több időt tölteni vele, így amikor újabb feladatot kell végrehajtania kissé elkalandozik. Küldetése elvégzéséhez fontos információkra van szüksége, de mivel családja jár a fejében egy összekötözött férfitől a spagettikészítés rejtelmei felől érdeklődik, míg egy másik alaktól azt tudakolja fegyverrel a kezében, hogy vajon mit kell tenni, ha a lánya bezárkózik a szobájába.

Előfordul, hogy valaki nem bírja megállni, hogy felcsapja a közhelyszótárat és kimazsolázzon belőle néhány unalomig ismert helyzetet. Ám Luc Besson még azzal sem szerette volna fárasztani magát, hogy rábökjön valamire, kellett neki az összes. Ugyanakkor mintha Besson mostanában a család fontosságáról szeretne értekezni, de valahogy nem tud kiszakadni az akciófilmes keretek közül. A Vérmesék is afféle műfajegyveleg volt, ahol a maffiafamília együtt próbálja átvészelni a tanúvédelemben töltött nehéz időket. Ezzel szemben a 3 nap a halálig inkább családegyesítő dráma néhány humoros jelenettel megspékelve némi akcióval. Tehát senki ne számítson Taken 2.5-re, Kevin Costner ugyan elhiteti magáról, hogy mindenkit el tud intézni, ám ő nem verekszi át magát másfél órán. Olvasd tovább →