írta Nikodémus
Szentséges halál.
Ez a meglepő, sőt, sokak számára talán botrányos, mi több, blaszfémikus kifejezés keringett bennem vissza-visszatérve, amint Nemes Jeles László debütfilmjét, a Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyerő Saul fiát néztem. A néző elméjére és szívére pörölycsapásként lesújtó film ugyanis nem hagy egérutat az intellektuális vagy érzelmi distinkciónak, beszélni róla pedig szinte csak paradoxonokban lehet – annak ellenére, hogy elsőfilm létére félelmetesen egységes alkotás.
Még édesapám nyomta a kezembe az Alfát a 80-as években, de mivel eléggé fiatal voltam, a cikkek helyett inkább a benne rejlő képregény érdekelt. Az újságban találkoztam először Asterix-szel és cimborájával, Obelix-szel, megkedveltem a gallokat, alig vártam, hogy megjelenjen a következő rész. Számos rajzfilm is készült René Goscinny és Albert Uderzo klasszikus figuráiból, amelyek nagy része eltalálta a hangulatot, a karakterek jellemét és ezeknek még most is megvan a maga bája. Sajnos az élőszereplős próbálkozások jobbára félresiklottak, inkább erőltetettek voltak és nem tudták megidézni az alapanyag szellemét. Szerencsére a franciák nem tervezik a folytatást, e helyett inkább egy 3D-s animációt hoztak tető alá és mivel régen volt igazán jó Asterix produkció, így kissé aggódhattunk. Felesleges volt. Olvasd tovább
Könnyű azt mondani, hogy szórakoztató katasztrófafilmet nem nehéz készíteni. Roland Emmerich egész pályafutása során csak pusztított, de a városrombolásokat vagy éppen a világégest mindig is tűrhetően prezentálta, a szereplők szájába adott mondatok nem mindegyike hangzott hülyeségnek és azért az effektparádék mellett a színészek sem tűntek mindig haloványnak. Bár azért a 2012-ben a családegyesítés kis idő után eléggé erőltetetté vált. Márpedig a família fontos, ezt Vin Diesel is megmondta. Olvasd tovább
A kritikát TrueMan01 írta.
Kritikámat először is a jó hírrel szeretném kezdeni: A dínók még mindig menők, és újra a gyöngyvásznon hasítanak! A legújabb hírek már arról szólnak, hogy a Jurassic World megdöntötte a Bosszúállók eddigi rekordját, és már övék az eddigi legnagyobb nyitóhétvége bevétele.
Emlékszem, mikor a Jurassic Park 1993-ban kijött, 13 évesen az volt az 1. olyan film, amit teljesen önállóan tekintettem meg, a sok szülői kíséretes és csoportos iskolás mozilátogatás után. Az akkor látottak, mondanom sem kell, óriási hatással voltak rám, a filmek világa rögtön beszippantott. Ám ez nem volt véletlen, Steven Spielberg akkori filmje mágikus erővel hatott, és később filmipari, és filmtechnikai mérföldkővé is vált. Az 1. Jurassic Park film hatalmas sikere nyomán (a 4 évvel későbbi Titanic érkeztéig az volt minden idők legtöbb bevételt hozó filmje) népszerűvé tette a paleontológia-szakokat az egyetemeken, a játék-és ruhagyártó cégek fellendültek a filmekhez kapcsolódó merchandise-termékek által, a filmiparban pedig beköszöntött a CGI filmek korszaka. Olvasd tovább
Történelmi kaland-harcművészfilm, amely félig-meddig valós eseményeken alapszik. Kr. e 48-ban Lucius római tábornok (John Cusack) Kína területére vonult seregével, majd nyomuk veszett. A Dragon Blade-ben összebarátkozik a nyugati határ védelmezőjével, Ho Annal (Jackie Chan). A harcos a békés megoldások híve, nem szereti az erőszakot, ami eléggé érdekes, tekintve, hogy szép szóval nem igazán lehet jobb belátására bírni senkit. Eszünkbe juthat, hogy Chan úgy nyilatkozott nem is oly rég, hogy egy ideig nem szeretne akcióba lendülni, de mégis kénytelen. Kissé olyan, mintha a producerek folyton nyaggatnák, hogy csak mutasson be néhány látványos mozdulatot, ő pedig folyamatosan ismételgeti, hogy nem, nem, á dehogy, de mire észbe kap, máris aláírt egy filmre, ahol rúgni-ütni-szaladni kell.
Daniel Lee rendezése egyáltalán nem nevezhető izgalmasan és körültekintően megírt sztorinak. A dialógusok erőtlenek, néhol eléggé rosszul hangzanak, a motivációkról, magyarázatokról jobb nem is beszélni. Sokkal inkább az akcióra vagyis a harcművész jelenetek adják el a produkciót. Chan ismét bizonyítja, hogy nem járt el még felette az idő, Cusack pedig nem szenved látványosan szerepében. Adrien Brody viszont eléggé röhejesen fest páncélban és úgy tűnik, hogy forgatás előtt energiaitalt nyakalt be kávéval, ami alatt azt értem, hogy folyamatosan feszült a karaktere és még pislogni is elfelejt. Olvasd tovább
írta Nikodémus
Vannak folytathatatlan jelenetek. Érzed az előjeleket, végigjártad az érzelmi azonosulás stációit, ám most itt állsz a küszöbön, és tudod, mi következik, de látni már nem akarod. Az itthon csupán a 2014 tavaszi Titanic Filmfesztiválon vetített Fruitvale Station és Átmeneti állomás (Short Term 12) tele van ilyen jelenetekkel, miközben megmutatnak valamit abból a másik Amerikából, amely oly messze van az üres látványfilmektől, s oly nyugtalanítóan közel van hozzánk.
Jean-Claude Van Damme pályafutása során szétrúgott néhány valagat, őt is helybenhagyták párszor, majd miután agyonverték felállt pár ütéssel lezárta a harcot. Lehet, hogy nem szórt el annyi poénos mondatot, mint akcióhős kollégái, de nem is hiányoltuk. Ettől függetlenül nagyon is van humora, ezt a Welcome To The Jungle-ben megmutatja, esetleg ráfogható, hogy önmagát parodizálja.
Egy reklámügynökség tagjai felsőbb utasításra csapatépítő túrára megy. El kell tölteniük pár napot együtt, távol a civilizációtól, egy félreeső kis szigeten. Felbérelnek egy külsős, Stormot (Van Damme), ő aztán mindent tud az efféle „kirándulásokról”. Ki így, ki úgy áll hozzá a kötelező programhoz, de akkor kezdődnek a problémák, amikor felbukkan egy tigris ráveti magát Stormra. Olvasd tovább
Nagy terhet kellett elbírnia a Holnapolisznak, a filmvilág színe-java leste, hogy miképp szerepel a családi sci-fi. Jó előre be lett harangozva, hogy a folytatások, adaptációk, remake-ek között kell helyt állnia egy eredeti ötlet alapján készült produkciónak. Manapság pedig leginkább úgymond a hozott anyag és a bejáratott címek foroghatnak nagyobb büdzséből, a producerek hidegrázást kapnak, ha valami olyasmit próbálnak eladni nekik, amelyet nem tudnak visszavezetni könyvre, képregényre vagy esetleg egy régebbi alkotásra. Brad Bird olyasmit mutatott fel, ahol nem repkednek szuperhősök és nem két tucat tini menti meg a világot. Sokkal inkább egy régimódi családi szórakozást hozott tető alá, amely talán jobban muzsikált volna pénzügyi szempontból, ha animációs formában jön létre. A rendezőnek Pixaros múltja van, amit nem tudott levetkőzni és a Mission Impossible: Fantom protokollnál is érezhető volt, ami nem vált hátrányává Ethan Hunt kalandjának és a Holnapolisznált még jobban el lehet képzelni animációsként. Olvasd tovább
Kemény fába vágja a fejszéjét, aki úgymond igazán tetszetős disztópikus jövőképet akar bemutatni. Manapság a young adult műfajban próbálkoznak több-kevesebb sikerrel, klasszikusnak nevezhető darabot nem sikerült kitermelni. Még nehezebb dolga van az ötletgazdának, ha az embereknek dolgozó és segítő robotokat kever bele a sztoriba. Hiszen olyan nincs, hogy a masinákba ne legyen szabályrendszer programozva, amit át lehet hágni.
2044-ben járunk, az emberiség döntő többsége a napviharok következtében elhunyt, a Föld nagy része radioaktív sivataggá változott. Alig pár millióan maradtak és a technika eszközök használata is erősen leszűkült. Egy megacég, a ROC létrehozták a robotokat, amelyek mindegyikébe két fontos biztonsági protokollt ültettek. Az első nem engedi, hogy élőlénynek ártsanak, a másik megtiltja, hogy saját magán vagy egy másik roboton változtatásokat hajtson végre. Jacq Vaucan (Antonio Banderas) a ROC-nak dolgozik és őt hívják, ha valamelyik gép meghibásodna és az ügyfél esetleg kártérítést követelne. Új ügye felettébb érdekes, nem igazán akarja elhinni és a furcsaságokat a cég dolgozói, felettesei is kétkedve fogadják. Olvasd tovább
Ráférne a romantikus műfajra, hogy valaki megreformálja. Hollywood és azon túlmenően a világ rendezői és producerei is ragaszkodnak a jól bevett sémákhoz, ha pedig valaki megpróbálkozik valami mással (á lá Kétéjszakás kaland) a végére sikerül elrontania. Sam Esmail szinte a semmiből jött A szerelem üstökösével, amire nem kellett sokat költenie, nem állt mögötte egy nagyobb stúdió és nem jártak a nyakára a nagymenő producerek, hogy kezére rácsapván átírassák kényük-kedvük szerint a forgatókönyvet.
Dell (Justin Long) és Kimberly (Emmy Rossum) egy eseményen – csillagvizsgálóban meteoresőt nézve – találkoznak és az est alatt még többször összefutnak, elbeszélgetnek. A rendező nem csak erre az éjszakára összpontosít, ide-oda ugrál a történetben, a pár kapcsolatának egyes állomásait mutatja. Olvasd tovább
Mit tennél, ha megváltoztathatnád a múltat? Mármint ha csak pár évet ugorhatnál vissza? Fejeljük meg ezt azzal, hogy az MTV Michael Bay-jel karöltve hogyan gondolkodna az időutazásról? Igen, jól gondolod: a célcsoport a tinik. Tehát kell buli, egy kis romantika, pénz és esetleg a suliban is lehet úgy alakítani a dolgokat, hogy menőbb legyél. Mindezt found footage jelleggel nyakon öntve.
A 17 éves David Raskin érdekes felvételre bukkan. Egy régi, szülinapi videóanyagot nézve döbbenten látja, hogy a tükörben felvillanó alak nem más, mint ő maga, pont ennyi idősen. Baráti körével és testvérével nem tudják mire vélni, de a pincében megtalálják David apjának egykori kísérletét. Mivel műszaki téren eléggé jó ismeretekkel bírnak, ezért beizzítják a cuccot. Olvasd tovább
Hazárdjáték (The Gambler): A film egy pontján Jim (Mark Wahlberg) kijelenti, hogy nem tartja szerencsejátékosnak magát, holott épp előtte tette fel ruletten az összes pénzét. A remake-nek, vagy ha úgy tetszik nevezzük új változatnak az elkészítése abszolút felesleges volt, ha Wahlberg nem áll be mögé producerként talán hozzá se kezdenek. Tipikusan olyan film, amelynek ha az elején elkap a hangulata, akkor érdemes végigülni, egyébként pedig nem kell erőltetni. Wahlberg egyetemi professzor karaktere ruletten és kártyán próbálja megszedni magát vagy inkább adósságát törleszteni, közben pedig rendszeresen kér kölcsönt…vagyis inkább elvárja, hogy adjanak neki pénzt. 50 % Olvasd tovább
FilmDROID