Parkoló

A hazai filmiparban és annak közelében temérdek író-rendező mászkál, akiknek a fejében művészi produkciók születnek és alig várják, hogy elképzeléseikhez pénzt kapjanak. Az meg már más kérdés, hogy egyáltalán beül-e valaki erre a moziban, de az eladott jegyek száma egyes direktorokat nem foglalkoztat, a lényeg, hogy elkészült a nagy művel. De a metaforákkal tarkított drámai filmbe szórakoztató elemeket is lehet keverni, viszont az megint más lapra tartozik, hogy sikerül-e élvezhetően kivitelezni a dolgot. Ilyen volt Antal Nimród Kontrollja, amely ügyesen tudta ötvözni a komolyabb és a humoros jeleneteket.

Légiós (Lengyel Ferenc) egy üres telken létrehozott parkolóban él és dolgozik. Hallgatag típus, nem az az ember, aki hosszasan elbeszélget a vendégekkel. Látszik rajta, hogy neki ez így pont jó, nem akar többet. Lehet, hogy történt vele valami régen, de nem panaszkodik, ez a helyzet éppen megfelelő. Egy öreg férfi segít neki olykor, egy taxissal vált néhány szót, illetve a közelben található étkezdében „fürdik”. Ezen kívül boldogan tekint az egyetlen fedett hely felett fészkelő madarakra. Úgy tűnik, hogy nem vágyik többre, neki ez pont megfelel, hogy itt él és dolgozik.

Az idill akkor borul fel, amikor beállít Imre (Szervét Tibor) és Ford Mustángjával pont a tiltott helyre állna be, ahova nem szabad. A vagyonos férfi nem szokott ahhoz, hogy ellentmondjanak neki és meghökkenve tapasztalja, hogy még a felkínált többlet pénzzel sem tudja jobb belátására bírni a makacs Légióst. Az elutasító választ nem tudja lenyelni és elhatározza, hogy mindent megtesz, bevet minden tőle telhetőt, hogy megszerezze a tiltott helyet.

Légiós és Imre mereven ragaszkodik saját kis világukhoz és szokásukhoz. És ez a két világ egymásnak feszül, abban a pillanatban szikrázni kezd a levegő, amikor a Mustang begördül a parkolóba. Elindul a háború, ahol az öltönyös férfi a kegyetlen támadó, a hallgatag alak pedig a kirartó ellenálló. Mindketten viszonylag nyugodtan kommunikálnak, de Lengyel Ferenc és Szervét Tibor karaktereiben egyre nő a feszültség, amit a két színész kiválóan érzékeltet.

Miklauzic Bence alkotása gyakorlatilag a magyar hozzáállást járja körbe, méghozzá kiválóan. Ha nekem rossz, akkor legyen neked is rossz, akkor leszek igazán elégedett. Ha pedig a másik fél nem szomorú, akkor be kell vetni mindent, hogy elérjük célunkat. Sajnálatra méltóak az efféle emberek. Imre pedig az öltönye és hűvös visszafogottsága mögött nem egy boldog ember, de a céljai elérése miatt éppen ezért nem tudunk együtt érezni vele. Kinyílik a bicska a zsebünkben, amikor fondorlatos módon az ellenőrzéstől kezdve a megfigyelésen át próbál nyomást gyakorolni Légiósra és megpróbál mindent megtudni róla.

A rendező a szemben álló felek munkahelyének az ábrázolásában is érzékelteti a különbséget, de amíg az egyik a kissé lepusztult, egyszerű környéken is jól érzi magát, addig a másik inkább háborgó lélekkel tekint le drága irodájából az egyszerű életvitelű emberre. A dráma ugyan erősen jelen van, de a humort sem spórolták ki a filmből, a Parkolót a művész-és a közönségfilmek kedvelői is kedvelni fogják. Az egyedüli probléma, hogy kissé túlerőltetik a szimbólumokat. 80 %