
93 éves korában elhunyt Sir Christopher Lee, miután légzési problémák és szívelégtelenség miatt kórházba szállították.
Lee a II. világháborúban a légerőnél szolgált, majd 1946-ban Londonba visszatérvén régi munkahelyéről, a Beecham-től keresték meg egy ajánlattal, amit nem fogadott el. Nicoló Carandini unokatestvére, aki történetesen az olasz nagykövet volt megkérdezte tőle egyszer, hogy miért nem gondolkodott el rajta, hogy színész lesz? Így hát megpróbálta, de először azért utasították el, mert túlságosan is magas volt.
Főszerepek kezdetben elkerülték, inkább mellékkaraktereket bíztak rá. Lee úgy fogalmazott, hogy ez idő alatt figyelt és tanult, tanult és tanult. Majd elérkezett az idő, amikor úgy érezte, hogy készen áll. Az áttörést a Frankenstein átka Hammer-horror hozta meg számára, amelyben magát a szörnyet formálhatta meg. Ez volt az első alkalom, hogy Peter Cushinggal közreműködhetett és még több, mint 20 produkcióban dolgoztak együtt.
1958-ban a hírhedt vámpírt, Drakulát játszhatta, amely szintén szép sikert hozott. Ám Lee-nek kezdetben nem sikerült kitörnie a horror műfajból, de így is több emlékezetes, klasszikussá vált alkotásban tűnhetett fel. 1966-ban újra belebújhatott Drakula bőrébe A sötétség hercegében, ahol megszólalnia sem kellett. Lee nem akarta a szerepet, ügynöke beszélte le a dolgot a háta mögött. 1968-ban a Dracula feltámad sírjából horrorban testesíthette meg újra a grófot és nem ez volt az utolsó a sorban.
1959-ben A múmiában Raszputyint, az őrült szerzetest játszhatta. 1959-ben egy Sherlock Holmes produkcióban Sir Henry Baskerville-t alakíthatta, 1962-ben viszont ő lehetett a nyomozó a Sherlock Holmes und das Halsband des Todes-ban, 1970-ben pedig a Sherlock Holmes magánéletében vizsgálhatta a nyomokat. Lee azért is vállalta a Holmes filmeket, mert ki akart szabadulni a skatulyából. Ezt követően is akadtak horrorok a repertoárjában, de benne lehetett A három testőrben és Az aranypisztolyos férfi James Bond-filmben.
A 80-as években már kevés emlékezetes produkcióban volt látható, a 90-es években pedig inkább sorozatokban és tévéfilmekben tűnt fel. Majd Peter Jackson megkereste, a Gyűrűk ura franchise-ban rábízta Szarumán megformálását. Hirtelen felfigyeltek rá a producerek és nagyobb költségvetésű alkotásokhoz nyerték meg: a Star Wars előzménytrilógiában Doku grófot alakíthatta, benne volt Bíbor folyók 2-ben, Az arany iránytűben, a Boszorkányvadászatban, A leleményes Hugoban és Tim Burtonnel is dolgozhatott pár alkalommal (Charlie és a csokigyárban, A halott menyasszonyban, az Éjsötét árnyékban, illetve a Gyűrűk ura előtt az Álmosvölgy legendájában) Utoljára az Angels of Notting Hill-ben láthatjuk őt.
Szerepei mellett meg kell említeni, hogy Lee nagy rajongója a heavy metalnak, először Fabio Lione mellett próbálta ki magát, és azóta is többször hallhattuk.
Béke poraira.