4

Rendezők, akik egy-két kisebb film után nagyobb költségvetésből gazdálkodhattak

A mozikban dübörög a Jurassic World, amelyen elég sokáig gondolkodtak. Végül csak összehozták és gigabevétel várható. A filmet Colin Trevorrow dirigálta, ő eddig egyetlen filmet készített, a kisköltségvetésű Kockázatos túrát. Ennek köszönheti, hogy felfigyeltek rá és kapcsolatba kerülhetett a dinókalanddal. Nem ő az egyetlen, aki alacsonyabb büdzsével bíró produkcióval indított és ezt követően lehetőséget kapott, hogy megmutassa mihez tud kezdeni nagyobb összegekkel. Lássunk néhány rendezőt, akik 1 vagy esetleg 2 kisebb film után sokkal több költségvetésből dolgozhatott.

monstersGareth Edwards 1996-ban forgatott egy rövid szörnyfilmet, majd a felvázolt ötletet szerette volna kibővíteni egészestéssé, később fontolóra vette, hogy found footage stílusban készíti el. Évekkel később a Vertigo Films-nek vázolta elképzelését, ahol figyelmébe ajánlották az In Seach of Midnight Kiss alacsony költségvetésű projektet. Edwards megtekintése úgy érezte, hogy pont az abban látott Scott McNairy lehetne a főszereplő, aki meggyőzte a direktort, hogy barátnője, Whitney Able-t szerződtesse mellé. A Monsters pár ezer dollárba került, egy NASA űrszonda idegen létformát hoz magával, amelyek fejlődni kezdenek. A karantén alá vont területen egy újságíró főnöke lányát próbálja biztonságos területre juttatni. Számos fesztivált megjárt a sci-fi, jelölték néhány díjra és a kritikák jó része is kedvelte. Remek ajánlólevél volt a Godzillához és Edwards nem vallott szégyent, jelenleg a Star Wars: Rogue One spin off előkészületein dolgozik. Olvasd tovább

0

Queen of the Desert előzetes

queenofdesert11Werner Herzog egy interjúban elmondta, hogy vannak színészek, akikkel nagyon szeretne együtt dolgozni, de nagyon nehéz elérni, hogy mindenki ráérjen egy adott pillanatban. E miatt csúszott a film forgatása. Naomi Watts lehetett volna Gertrude Bell, majd amikor távozott Nicole Kidman érkezett a helyére. Henry Cadogan megformálására Jude Law-t kérték fel, de más elfoglaltságra hivatkozva intett búcsút, James Franco viszont ráért. T.E. Lawrence szerepére a rendező olyan színészt keresett, aki úgy néz ki, mint egy iskolásfiú, így esett a választás Robert Pattinsonra.

A történet Bellre, a történészre, íróra, az angol titkosszolgálat tagjára fókuszál. A hölgy 1920-ban véget vetett Henry Cadogan szerencsejátékossal és diplomatával folytatott viszonyának és egy Teheránba utazik, hogy kutatóként járja körbe az országot. Olvasd tovább

1

The Standford Prison Experiment előzetes

standfordA Stanford-i börtönkísérletben a kutatók azt vizsgálták volna, hogy miképp viselkedik az ember fogságban. A jelentkezőket két csoportra osztották, őrökre és foglyokra. Ám a dolgok csúnyán eldurvultak, az egyenruhások némi idő elteltével egy keményebben léptek fel, zsarnokoskodtak az „elítéltekkel”. Végül 6 nap után be kellett fejezni a kísérletet, mert a résztvevők erősen veszélyeztették egymást.

Ebből forgatott filmet Kyle Patrick Alvarez Tim Talbott forgatókönyve alapján. Talbott korábban a South Park és a Lángoló Chicago (Chicago Fire) sorozatokon dolgozott. Ezra Miller, Olivia Thirlby, Tye Sheridan, Keir Gilchrist, Michael Angarano és Thomas Mann szerződött le a filmre.

Érdemes megtekinteni A kísérlet dráma-thrillert, a 2001-es német alkotás egészen remek lett. 2010-ben mutatták be az amerikai változatot Adrien Brody és Forest Whitaker főszereplésével.

Olvasd tovább