4

Rendezők, akik egy-két kisebb film után nagyobb költségvetésből gazdálkodhattak

A mozikban dübörög a Jurassic World, amelyen elég sokáig gondolkodtak. Végül csak összehozták és gigabevétel várható. A filmet Colin Trevorrow dirigálta, ő eddig egyetlen filmet készített, a kisköltségvetésű Kockázatos túrát. Ennek köszönheti, hogy felfigyeltek rá és kapcsolatba kerülhetett a dinókalanddal. Nem ő az egyetlen, aki alacsonyabb büdzsével bíró produkcióval indított és ezt követően lehetőséget kapott, hogy megmutassa mihez tud kezdeni nagyobb összegekkel. Lássunk néhány rendezőt, akik 1 vagy esetleg 2 kisebb film után sokkal több költségvetésből dolgozhatott.

monstersGareth Edwards 1996-ban forgatott egy rövid szörnyfilmet, majd a felvázolt ötletet szerette volna kibővíteni egészestéssé, később fontolóra vette, hogy found footage stílusban készíti el. Évekkel később a Vertigo Films-nek vázolta elképzelését, ahol figyelmébe ajánlották az In Seach of Midnight Kiss alacsony költségvetésű projektet. Edwards megtekintése úgy érezte, hogy pont az abban látott Scott McNairy lehetne a főszereplő, aki meggyőzte a direktort, hogy barátnője, Whitney Able-t szerződtesse mellé. A Monsters pár ezer dollárba került, egy NASA űrszonda idegen létformát hoz magával, amelyek fejlődni kezdenek. A karantén alá vont területen egy újságíró főnöke lányát próbálja biztonságos területre juttatni. Számos fesztivált megjárt a sci-fi, jelölték néhány díjra és a kritikák jó része is kedvelte. Remek ajánlólevél volt a Godzillához és Edwards nem vallott szégyent, jelenleg a Star Wars: Rogue One spin off előkészületein dolgozik. Olvasd tovább

1

Sense8 előzetes

sense8Wachowskiék a sok bukta után most a tévé világában próbálnak bizonyítani. Ők írták és az első néhány epizódot le is dirigálják a Sense8-ből. A 12 részes széria június 5-én indul el a Netflixen. 8 teljesen máshol élő, más kultúrából származó és abszolút más társadalmi háttérrel bíró idegen hirtelen, egy tragikus eset után mentálisan és érzelmileg összekapcsolódik. Fogalmuk sincs, hogy miért pont így történt és az elején nem is tudják, hogy mihez tudnának kezdeni ezzel. Egy rejtélyes és nagy hatalmú férfi, Jonas megpróbálja a nyolc embert összeterelni, míg egy másik, Mr Whispers viszont szeretné levadászni őket. Minden egyes epizód egy karaktert mutat be.

Brian J. Smith, Tuppence Middleton, Jamie Clayton, Miguel Angel Silvestre, Tina Desai, Doona Bae, Aml Ameen és Max Riemelt játsszák a főbb szerepeket, de jelen lesz még Daryl Hannah, Joe Pantoliano és Naveen Andrew is. Olvasd tovább

0

Jupiter felemelkedése vázlatok

Wachowskiéknak túlcsordult az agya és a nagy ötlethalmot forgatókönyv formába öntötték. Elvileg elsőre 600 oldalra rúgott az első vázlatuk, amely eléggé részletesen mutatta be a kigondolt világot. Mivel mindezt nem tudták belepasszírozni filmjükbe, így alaposan le kellett rövidíteni munkájukat. Viszont a Warnernek így is tetszett, olyannyira, hogy 170 millió dolláros költségvetést szavaztak meg a testvéreknek. Az eredmény: fanyalgó kritikák és az év egyik legnagyobb buktája.

Ám legalább a kosztümök és díszletek csodálatosak voltak és ugye Wachowskiéknak lett volna még mit belerakni a Jupiter felemelkedésébe. Alant látható néhány concept art, illetve érdemes ellátogatni a IronKladStudios.com-ra, ahol további képeket nézhettek meg.

Olvasd tovább

12

Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending)

jupiterfelemelkedése

Wachowskiék pont olyanok, mint a gyerekek és élvezik, hogy Hollywood hagyja őket méregdrága játékokkal játszani a homokozóban. Ellesik a hozzájuk hasonló technikáját és stílusát, alakítanak rajta és sajátos módon újra felépítik. Kissé hasonlítanak Quentin Tarantinohoz, de merőben eltérő a hozzáállásuk, bár a tesók is szeretik szövegeltetni karaktereiket, ám a Mátrix óta inkább se füle, se farka monológokat gyártanak. És hiába dolgoznak borsos áron megvásárolt anyagból, sajnos esetükben gyorsan kiderül, hogy nem mind arany, ami fénylik. Olvasd tovább

0

Nyerj Jupiter felemelkedése pólót

jupiter

Már a mozikban Wachowskiék újabb látványos filmje, a Jupiter felemelkedése. A MoziCom a sci-fi megjelenése kapcsán egy pólót és egy tetkót ajánlott fel. Ha meg szeretnéd nyerni ezeket, nem kell más tenned, csak a Facebook oldalunkra kitett posztot kell megosztanod. A játék február 11. 16.00 óráig tart. A nyertest még szerdán értesítem.

 Jupiter_man_tshirt

Olvasd tovább

0

Jupiter felemelkedése tv spotok

jupiter1

Jó néhány hónapot csúsztattak a bemutatón, remélhetőleg megérte. Wachowskiék új sci-fi látványos, szórakoztató filmnek ígérkezik. Készült egy online megtekinthető könyv is a filmben látható díszletekről, ruhákról, fegyverekről. Illetve van egy online játék is, ahol Channing Tatumot lehet irányítani. Olvasd tovább

1

Jupiter felemelkedése szinkronos előzetes

jupiter

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán gazdag házakban takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt.  A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat… még a kiválasztottnak is. Olvasd tovább

2

A Jupiter felemelkedése következő előzetese

jupiter2009-ben a Warner elnöke, Jeff Robinov kérte meg Wachowskiékat, hogy találjanak ki egy totál eredeti – vagyis nem könyvön vagy képregényen alapuló – sztorit, amelyből esetleg franchise-t lehetne faragni. A tesók tették a dolgukat, megszületett a Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) sci-fi gondolata. A stúdiónak is bejött az elképzelés és az effektes stáb már akkor hozzálátott a munkához, mikor Wachowskiék a Felhőatlaszon (Cloud Atlas) munkálkodtak. Eredetileg idén nyáron mutatták volna be a filmet, de a Warner pár héttel a premier előtt átcsúsztatta 2015-re, mondván, hogy több idő kell mire elkészül a 2000 effekt. Olvasd tovább

8

Idén nem mutatják be a Jupiter felemelkedését

ascendingMinden évben akad egy-két film, amelynek bemutatóját több hónappal elcsúsztatják. A G.I. Joe folytatását a 3D konvertálás és egy-két újabb jelenet miatt tolták el 2013-ra, a Z világháború (World War Z) utolsó fél óráját kivágták és más történéseket írtak. Az idei első áldozat a Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) költséges sci-fi, Wachowskiék filmjét a Warner  kivette a júliusi bemutatók közül és 2015 február 6-ra pakolták el.

Állítólag az effekteket nem tudták volna időben befejezni. Furcsa, hogy a Channing Tatum és Mila Kunis főszereplésével készült produkciót nem inkább nyárra tették. Elképzelhető, hogy a stúdió osztott-szorzott és az előrejelzéseket átnézve arra a döntésre jutott, hogy a februári nyugodtabb időszakban több bevételt termelhet a film. Így viszont a Run All Night akció-thriller járt rosszul, mert a Liam Neesonnal forgatott alkotás szintén februárban került volna bemutatásra, most a Warner új időpontot keres számára.

1

A Warner megnyerte a Matrix pert

matrixTavaly márciusban Thomas Althouse beperelte a Wachowski tesókat, a Warnert és Joel Silver producert, mert úgy gondolta, hogy a Matrix 2. és 3. részének az ötletét a stúdiónak benyújtott forgatókönyvből nyúlták. Szerinte a történet, a karakter, a helyszínek, dialógusok és jelenetek is erősen hasonlítanak az 1993-as szkriptjéhez. Csekély 300 millió dollárt követelt Althouse a felektől.

Az ügynek vége, bíróság  úgy ítélte meg, hogy a felperes nem tudta kellőképpen bizonyítani, alátámasztani állításait. A stúdió leszögezte, hogy a rendezők 1992-ben kezdtek hozzá a Matrix trilógia megírásához, majd 1993-ra elkészültek a forgatókönyvek vázlataival. Még azelőtt, hogy Althouse jelentkezett volna a történetével, aki 2010-ben látta először a három részt  és azonnal kiszúrta, hogy The Immortals címre keresztelt szkriptjével nagyon is megegyeznek a látottak.

Na de nézzük, hogy milyen sztorival bír a felperes forgatókönyve: Hitlert és néhány hűséges követőjét lefagyasztják, majd amikor jó néhány évvel később a nácik létrehoznak egy szert, amely halhatatlansággal ruházza fel használóját ismét kiolvasztják a vezért. A főhőst Jimnek hívják, ő küzdött a halhatatlan nácikkal. A Mátrixban az emberiség nagy része virtuális világban él, a központi karakter, Neo megpróbál felszabadítani mindenkit, miközben öltönyös ügynökökkel verekszik. G. Gary Klausner bíró szerint a Matrix és a The Immortals annyira különbözik egymáshoz, egyszerűen nem lehet történeteikben hasonlóságot találni.