0

A Bad Mom’s Christmas előzetes – A Rossz anyák folytatása

badmomschristmasTavaly a Rossz anyák (Bad Moms) a 20 milliós költségek mellett fel tudott mutatni egy közel 184 milliós moziban elért bevételt. A folytatást még decemberben bejelentették, de gyorsan kiderült, hogy nem is kell rá sokat várni, mivel hipp-hopp összerántják a második felvonást. Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn visszatér, Susan Saranondt, Cherly Hinest, Christine Baranskit és Jay Hernandezt tudták gyorsan leszerződtetni. Scott Moore és Jon Lucas májusban látott hozzá a forgatáshoz.

Szóval a következő részben az előző filmben megismert anyatrió továbbra is próbálja egyben tartani a dolgokat: vagyis a háztartást. Kicsit túlhajszoltak és fáradtak, ráadásul a helyzetet tetézi, hogy közeleg a karácsony, ami még keményebb, mint az átlagos napok. És ha ez még nem lenne elég, megjelennek az anyukáik is, akiket szintén le kell kötni valamivel. Olvasd tovább

0

Bad Moms előzetes

Jon Lucas és Scott Moore maradnak a bulizós sztorik mellett. A Másnaposok (The Hangover) forgatókönyvírói és a Képszakadás (21 & Over) alkotói most a három túlhajszolt anyukát állít a középpontba.

Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn játssza a három nőt, akik alaposan besokallnak és végre ki akarnak rúgni a hámból. Szóval elhatározzák, hogy rosszak lesznek, megzavarják a környék nyugalmát. Ami nem lesz éppen a Christina Applegate ínyére. Amerikai bemutató július 29.

Olvasd tovább

0

Kunis, Bell és Applegate egy vígjátékban

kunisJudd Apatow húzta egy ideig a Bad Moms vígjáték szekerét, Leslie Mann vállalta be a főszerepet. Majd Apatow és Mann távozott és egyúttal a címet is elvetették, név nélkül fut a projekt. Viszont Mila Kunis, Kristen Bell és Christina Applegate lépdelt fel a fedélzetre. A forgatókönyvről Jon Lucas és Scott Moore, a Másnaposok (Hangover) írói gondoskodtak és elvileg ők is dirigálják a filmet.

Egy anyuka élete látszólag totálisan boldog, legalábbis a családja úgy tudja, hogy minden a legnagyobb rendben. De a nő abszolút stresszes és nagyon szeretne már kikapcsolódni, hogy levezesse a sok feszültséget. Két hozzá hasonló hölggyel együtt el is indul szórakozni, élvezik a pillanatnyi szabadságot. Azonban a helyi anyukák szószolójának nagyon nem tetszik, hogy megzavarják a környék rendjét és nyugalmát.

12

Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending)

jupiterfelemelkedése

Wachowskiék pont olyanok, mint a gyerekek és élvezik, hogy Hollywood hagyja őket méregdrága játékokkal játszani a homokozóban. Ellesik a hozzájuk hasonló technikáját és stílusát, alakítanak rajta és sajátos módon újra felépítik. Kissé hasonlítanak Quentin Tarantinohoz, de merőben eltérő a hozzáállásuk, bár a tesók is szeretik szövegeltetni karaktereiket, ám a Mátrix óta inkább se füle, se farka monológokat gyártanak. És hiába dolgoznak borsos áron megvásárolt anyagból, sajnos esetükben gyorsan kiderül, hogy nem mind arany, ami fénylik. Olvasd tovább

1

InterCom hírlevél

intercom

Mila Kunis felemelkedése (16)

Ő az első olyan színésznő, aki egy nagy premier közeledtével gyakran nem a filmről beszél, mégsem haragszik érte senki. Mila Kunis a Wachowski-testvérek új, mega-sci-fije, a Jupiter felemelkedése (16) (Jupiter Ascending, már a mozikban) bemutatója kapcsán mostanában nagyon sokat találkozik újságírókkal, és ő – bár szívesen mesél a forgatás nehézségeiről – mégis hamar négyhónapos kislányára tereli a szót.

A büszkesége érthető: Wyatt Isabelle Kutcher több mint 4,5 kg-mal született. Akkora baba, hogy anyukája szerint: „sosem volt újszülött”.

– Hiába vettünk előre egy tonna újszülött-pelenkát, nem voltak rá jók. A ruhák sem – mesélte a színésznő, aki szülés után még szebb, mint valaha. – Most négyhónapos, és a kilenchónaposok méretét viseli.

Mila Kunis azt is elmondta újságíróknak, hogy a babázás teljesen leköti. Egy időre a Jupiter felemelkedése lesz a legutolsó filmje.

– A Jupiter felemelkedése készítésekor 17 órás munkanapjaink voltak – mondta. – Nem lehetek egyszerre filmsztár és anya. Különleges szerencse, de megtehetem, hogy egy ideig kimaradjak a munkából. Az első három együtt töltött hónap alatt például minden éjszakát ébren töltöttem Isabelle-lel. És nagyon élveztem – jó, hogy nem kellett a meló miatt aggódnom közben. Úgyhogy, nagyon remélem, nem akarják rögtön jövőre leforgatni a Jupiter második részét!

IC Press

0mk

Olvasd tovább

0

Jupiter felemelkedése tv spotok

jupiter1

Jó néhány hónapot csúsztattak a bemutatón, remélhetőleg megérte. Wachowskiék új sci-fi látványos, szórakoztató filmnek ígérkezik. Készült egy online megtekinthető könyv is a filmben látható díszletekről, ruhákról, fegyverekről. Illetve van egy online játék is, ahol Channing Tatumot lehet irányítani. Olvasd tovább

1

Jupiter felemelkedése szinkronos előzetes

jupiter

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán gazdag házakban takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt.  A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat… még a kiválasztottnak is. Olvasd tovább

0

The Color of Time előzetes

thecoloroftime2012-ben forgott le a Pulitzer-díjas C.K. Williams költő életéről szóló film, amelyet a New Yorki Egyetem 12 hallgatója rendezett. Nem egy antológiát hoztak össze, hanem együtt dolgoztak a produkción.

James Franco producerként is kivette a részét a munkálatokból, de egyúttal bevállalta az egyik szerepet is. Mila Kunis, Jessica Chastain, Zach Braff, Bruce Campbell nevével találkozhatunk a stáblistán. Olvasd tovább

2

A Jupiter felemelkedése következő előzetese

jupiter2009-ben a Warner elnöke, Jeff Robinov kérte meg Wachowskiékat, hogy találjanak ki egy totál eredeti – vagyis nem könyvön vagy képregényen alapuló – sztorit, amelyből esetleg franchise-t lehetne faragni. A tesók tették a dolgukat, megszületett a Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) sci-fi gondolata. A stúdiónak is bejött az elképzelés és az effektes stáb már akkor hozzálátott a munkához, mikor Wachowskiék a Felhőatlaszon (Cloud Atlas) munkálkodtak. Eredetileg idén nyáron mutatták volna be a filmet, de a Warner pár héttel a premier előtt átcsúsztatta 2015-re, mondván, hogy több idő kell mire elkészül a 2000 effekt. Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

0uip

Visszatér-e a terhes Mila Kunis a Ted 2-be?

0mkSzeptember elején kezdődik a Ted 2 forgatása, de még mindig nem tudni, az első rész női főszereplője, Mila Kunis visszatér-e benne. Akkor már nagyjából a hetedik hónapban fog járni, ami nem előnyös egy megerőltető filmforgatáson. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a brutális humoráról ismert forgatókönyvíró-rendező, Seth MacFarlane rábeszéli a színésznőt a szereplésre, hiszen irtózatos terhesvicceket lehet elsütni abból az alkalomból, hogy a női főszereplő valóban gyermeket vár. Az IMDB-n Kunis még rajta van a stáblistán, de az adatlapot februárban frissítették utoljára. A színésznő nem nyilatkozik, a Ted 2 biztosra vehető új szereplője, Amanda Seyfried azonban igen. “Nem tudom, hogy Milának van-e szerepe a Ted 2-ben – mondta Amanda a Female Firstnek. – De abban biztos vagyok, hogy nekem terhesen eszembe sem jutna, hogy ilyen állapotban visszamenjek dolgozni. Persze meg lehet találni az egyensúlyt, de nekem az anyaság lenne a fontosabb. Örülnék, ha lenne gyerekem, és már készen is állok rá.”

Amanda Seyfridet most éppen a Hogyan rohanj a veszTEDbe című vígjátékban láthatjuk, amelyben bájos, ha nem is túl szimpatikus hölgyet alakít, aki otthagyja gyáva birkapásztor párját (Seth MacFarlane) egy gazdag piperkőcért (Neil Patrick Harris Így jártam anyátokkal). A film további főszereplői Charlize Theron, Liam Neeson és Sarah Silverman.

(A Million Ways to Die in the West – hazai bemutató: mától a mozikban!)

(Ted 2 – hazai bemutató: 2015. július) Olvasd tovább