0

A Bad Mom’s Christmas előzetes – A Rossz anyák folytatása

badmomschristmasTavaly a Rossz anyák (Bad Moms) a 20 milliós költségek mellett fel tudott mutatni egy közel 184 milliós moziban elért bevételt. A folytatást még decemberben bejelentették, de gyorsan kiderült, hogy nem is kell rá sokat várni, mivel hipp-hopp összerántják a második felvonást. Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn visszatér, Susan Saranondt, Cherly Hinest, Christine Baranskit és Jay Hernandezt tudták gyorsan leszerződtetni. Scott Moore és Jon Lucas májusban látott hozzá a forgatáshoz.

Szóval a következő részben az előző filmben megismert anyatrió továbbra is próbálja egyben tartani a dolgokat: vagyis a háztartást. Kicsit túlhajszoltak és fáradtak, ráadásul a helyzetet tetézi, hogy közeleg a karácsony, ami még keményebb, mint az átlagos napok. És ha ez még nem lenne elég, megjelennek az anyukáik is, akiket szintén le kell kötni valamivel. Olvasd tovább

0

Jön a Rossz anyák spin off

badmomsA nyár egyik legsikeresebb filmje a Rossz anyák (Bad Moms) volt, a vígjáték rendesen odavert az R kategóriás konkurenseknek. Hazai földön eddig 112 millió dollárt kasszírozott a Mila Kunis, Kristen Bell és Christina Applegate főszereplésével készült alkotás. Szépen kihasználta a piaci rést, vagyis hogy az anyák számára nem túl nagy a választék.

De örült az STX is, szép profitot tehettek zsebre. Gyorsan be is jelentették a Bad Dads spin offot. Azaz ezúttal apákra fókuszál a történet. Sőt, 2017 nyarára el is készül, július 14-én a mozikba kerülhet.

A cég közleményében kifejtette, hogy a stúdiók automatikusan zöld utat adnak egy sokkal drágább folytatásra, amelyek aztán sokkal kevesebbet is hoznak. Ők viszont inkább a Rossz anyák franchise-t spin off filmekkel és tévés projektekkel építenék ki.

2

Box Office: Bourne odacsapott

bournekepAmerikai box office, hétvégi bevételek

Az Universal örül. Mindenképpen azt akarták elérni, hogy Paul Greengrass és Matt Damon visszatérjen a Bourne franchise-hoz. Hiszen az amnéziás kémet sokan megkedvelték és ez a bevétel növekedésében is megmutatkozott. A direktor és a színész újra a fedélzeten, szóval jöhetett a következő rész. Habár az előzetes adatok szerint úgy 35 millió dollárra volt kilátás még pár hete, úgy ahogy a Mission Impossible legutóbbi felvonása kapcsán, de sejteni lehetett, hogy azért ennél többet fog kitermelni Jason Bourne (ahogy Ethan Hunt). A héten realizálódott, hogy bőven 50 millió feletti bevétel várható, végül 60 milliót söpört be. Ehhez még nemzetközileg 50 millió dollár társult. Szóval: Az Universal örül. Olvasd tovább

0

Bad Moms előzetes

Jon Lucas és Scott Moore maradnak a bulizós sztorik mellett. A Másnaposok (The Hangover) forgatókönyvírói és a Képszakadás (21 & Over) alkotói most a három túlhajszolt anyukát állít a középpontba.

Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn játssza a három nőt, akik alaposan besokallnak és végre ki akarnak rúgni a hámból. Szóval elhatározzák, hogy rosszak lesznek, megzavarják a környék nyugalmát. Ami nem lesz éppen a Christina Applegate ínyére. Amerikai bemutató július 29.

Olvasd tovább