0

A Bad Mom’s Christmas előzetes – A Rossz anyák folytatása

badmomschristmasTavaly a Rossz anyák (Bad Moms) a 20 milliós költségek mellett fel tudott mutatni egy közel 184 milliós moziban elért bevételt. A folytatást még decemberben bejelentették, de gyorsan kiderült, hogy nem is kell rá sokat várni, mivel hipp-hopp összerántják a második felvonást. Mila Kunis, Kristen Bell és Kathryn Hahn visszatér, Susan Saranondt, Cherly Hinest, Christine Baranskit és Jay Hernandezt tudták gyorsan leszerződtetni. Scott Moore és Jon Lucas májusban látott hozzá a forgatáshoz.

Szóval a következő részben az előző filmben megismert anyatrió továbbra is próbálja egyben tartani a dolgokat: vagyis a háztartást. Kicsit túlhajszoltak és fáradtak, ráadásul a helyzetet tetézi, hogy közeleg a karácsony, ami még keményebb, mint az átlagos napok. És ha ez még nem lenne elég, megjelennek az anyukáik is, akiket szintén le kell kötni valamivel. Olvasd tovább

0

Mothers and Daughters előzetes

mothersandSusan Sarandon egymás után bevállalt két filmet is, amely anya és lánya közötti kapcsolatról szól. A The Meddler után aláírt a Mothers and Daughters-re is. Több szálon futó, egymással összefüggő sztorit fogunk látni. Rigby Grey fotósként dolgozik, karrierje felfelé ível, de egy nem várt terhesség mindent megváltoztat. Egyúttal már más szemmel néz az anyjával való kapcsolatára.

Paul Duddridge és Nigel Levy dirigáltak a forgatáson. Selma Blair, Sharon Stone, Courtney Cox, Christina Ricci és Mira Sorvino játszanak a produkcióban. Amerikában május 6-án mutatják be. Olvasd tovább

0

The Meddler előzetes

meddler1Tavaly a Torontói Filmfesztiválon mutatkozott be a The Meddler indie vígjátékot, április 22-től Amerikában is jegyet lehet rá váltani és talán hozzánk is megérkezik valamikor. Susan Sarandon egy özvegyasszonyt alakít, aki kicsit túlságosan is ráakaszkodik a Rose Byrne által játszott lányára.

Lorene Scafaria, a Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World) rendezője írta és dirigálta a filmet. J.K. Simmons, Billy Magnussen, Jason Ritter és Lucy Punch erősítik az alkotást. Olvasd tovább

0

Portman és Hoult a The Death and Life of John F. Donovan filmben

portmanXavier Dolan kismillió elismerést söpört be a Mommy drámájáért, majd elkészítette Adele Hello klipjét, amely nézettségi rekordokat döntögetett. Jelenleg a The Death and Life of John F. Donovan filmjét készíti elő, amelynek fedélzetén eddig Kit Harrington, Jessica Chasatin, Susan Sarandon, Kathy Bates és Michael Gambon állt, hozzájuk csatlakozott még Natalie Portman, Nicholas Hoult, illetve Thandie Newton is. Tele lehet írni a posztert nevekkel.

A 2000-es évek elején játszódik a történet, Donovan (Harrington) tévés színész levelezni kezd egy fiatal rajongójával, Rupert Turnerrel. Erről tudomást szerez egy pletykarovat szerkesztője (Chastain) és alaptalan, rosszindulatú vádakkal illeti Donovant, amely miatt élete egy csapásra megváltozik.

Portman formálhatja meg a levelezőtárs édesanyját, Hoult pedig a Turner idősebb énjét játssza.

0

About Ray előzetes

aboutrayEredetileg Three Generations címen futott a dráma, de most már About Ray néven kell keresni. Nikole Beckwith dirigálta a filmet, amelyben egy család három generációja él egy fedél alatt New Yorkban. Ella Fanning alakítja Ray-t, aki elhatározza, hogy ő nem akar lányként élni tovább, inkább szeretne fiú lenne. Naomi Watts játssza az őt támogató édesanyját, felkutatja Ray biológiai apját, mert a beleegyezésére szükség van. Susan Sarandon lesz Dolly, Ray leszbikus nagymamája. Olvasd tovább

0

Tammy előzetes

tammy1Melissa McCarthy, Hollywood ügyeletes poéngyárosa és box office szinten is eléggé  meghatározó személyiség. A színésznő családi vállalkozás keretein belül készítette el a Tammy vígjátékot, a forgatókönyvet férjével, Ben Falcone-nal közösen írták, majd McCarthy a címszerepet magára osztotta, a rendezői székbe pedig ura ült bele.

Tammy mélypontra kerül, megpróbál kijutni a városból, de nincs pénze. Végül alkoholista nagymamájával (Susan Sarandon) indul útnak a Niagara vízeséshez. Amerikában július 2-án kerül bemutatásra.

 


ABC US News | ABC Business News

0

Ping Pong Summer előzetes

pingpong1985-be repít vissza a film, Rad Miracle egy félénk 13 éves srác, aki a ping pong játéknak hódol és odavan a hip hopért. Szülei a szokás szerint Ocean City-be viszik vakációzni, ahol Rad új barátra lel, átesik az első nagy szerelmen és a helyi gazdag kemény legények célpontjává válik., de szárnyai alá veszi a szomszéd.

Marcello Conto, Susan Sarandon, Lea Thompson, John Hannah és Amy Sedaris játsszák a főbb szerepeket. Michael Tully, a Septien alkotója írta és rendezte a filmet. Amerikában június 6-án kerül a mozikba, az előzetes alapján a célcsoport a 80-as évek kedvelői.